Pesti Srácok

Lebukott az ellenőrzésen, mégis 1,2 milliárdos új megbízást kapott a DK és Karácsony kedvenc kivitelező cége

null

2022 novemberében merült fel először, hogy probléma lehet a fővárosi közműszolgáltatónál zsinórban közbeszerzésnyertes Szin-Ker Kft-vel, valamint az általa elvégzett munkával. Belső vizsgálatok indultak, amelyek ki is mutatták, hogy több szerződés esetében a leigazolt és kifizetett munkák eredménye jelentős részben nem található meg, vagy annak teljesülése bizonytalan. A PestiSrácok.hu birtokába került, több mint 2000 oldalas dokumentumköteg jól példázza, hogy valakik, valamiért erősen tolták a Szin-Ker Kft. szekerét. A BKM-től és baloldali vezetésű önkormányzatoktól 2019 óta közel 4 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket a kft. Tényfeltáró cikksorozatunk aktuális részében azt is bemutatjuk, hogy a Szin-Ker egyik kiemelt partnere, segítője például a László Imre vezette Újbuda, ahol még a helyi kulturális központban egy bisztró üzemeltetésére is lehetőséget kaptak a kivételezett vállalkozók, potom havi 140 ezer forintért. Cserébe itt rendezik meg minden hónapban Gréczy Zsolt beszélgetős kulturális estjeit.

A szóban forgó Szin-Ker Kft. csak a BKM Nonprofit Zrt-től, illetve annak elődjétől, a FŐTÁV-tól 2021 és 2023 között 1,2 milliárd forint értékben nyert el olyan közbeszerzéseket, amelyek tartalma még csak nem is könnyen ellenőrizhető, számonkérhető konkrét projekt, hanem keretszerződés. A Szin-Ker Kft-ről egy hete derült ki, hogy része annak a számlagyáras céghálónak, amely ügyében különös jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával folytat nyomozást a NAV. Egy gyanúsítotti vallomás szerint a cégnek vissza kellett csorgatnia a számukra több helyütt is biztosított munkák ellenértékéből. Trippon Norbert DK-s újpesti alpolgármester házát például ingyen kellett felújítani. A Szin-Ker a kiviteli munka lepapírozásához egy másik vállalkozástól kért fiktív számlákat.

2022-től már vizsgálták a szin-keres szerződéseket a problémák miatt, de még 2023-ban is megnyerték a közbeszerzést

A PestiSrácok.hu hozzájutott azon belső vizsgálati dokumentációkhoz, amelyek a BKM által a Szin-Kerrel kötött szerződések egy részének teljesülését vették górcső alá. Hat munkát ellenőriztek a legapróbb részletekig és döbbenetes dolgok derültek ki. Az ellenőrök a Füredi úti parkoló, a Farkasréti temetőben csapadékvízelvezetési munkák és belső utak kialakítása, a Rippl-Rónai utcai FKF-telephelyen klímák cseréje, a Kozma utcai temetőben kábelcserék, valamint a munkásszállón bontási és építési munkák tárgyában kötött szerződések teljesülését vizsgálták. Az átfogó jelentés szerint a vizsgálat megállapította, hogy a megrendelt és kifizetett munkák jelentős része nem található meg, avagy bizonytalan annak teljesítése.

PestiSracok facebook image

A BKM Zrt. felügyelőbizottságának tagja, Ughy Attila korábbi országgyűlési képviselő portálunknak azt mondta, hogy a legszembetűnőbb hiányosságok, problémák a temetőknél elnyert munkáknál ütköznek ki. Aláhúzta, hogy minden esetben keretszerződések részét képező munkákról beszélünk, ami önmagában érdekes, hiszen kiváltképp a nagyobb értékű munkákat önállóan kellett volna közbeszereztetni, de a BKM-nél mindent keretszerződésekbe szorítottak.

– mondta Ughy Attila.

A vizsgálatot összesítő iratok szerint a Kozma utcai temetőben egy kábelcserére való megbízás, amire 60 millió forintot számoltak el, 88 százalékban nem volt megtalálható az ellenőrzéskor. Az FKF Rippl-Rónai utcai telephelyén egyetlenegy légkondicionáló berendezést sem találtak meg a teljesítésben elszámoltak közül. Ez speciel egy 30 milliós tételsor volt. Egy munkásszálláson elvégzett bontási, építési és elektromos munkák teljesítése is több kérdést felvet. Ez esetben a vizsgálat durván 30 százalékban találta rendben a kivitelezést, és közel 70 százalékban vagy egyáltalán nem vagy igazolható, vagy bizonytalan a teljesülés.

A belső ellenőrzés lesújtó eredményét nem hozták nyilvánosságra, ám azt portálunknak sikerült megszereznie

Pikáns, hogy miután 2022-ben már zajlottak a problémák miatti belső vizsgálatok, sőt, az a bizonyos nyomozás is, 2023 februárjában még megnyertek a BKM-nél egy újabb 500 milliós keretszerződést, eseti munkákra. Ughy Attila arról is beszélt, hogy a történtek nemcsak a Szin-Ker felelősségét vetik fel, hanem azon személyekét is, akik a teljesítéseket visszaigazolták. Hozzátette: a történtek fényében, miszerint egy régóta szürke zónában mozgó cégről beszélünk, amely most korrupciós botrányba is keveredett, mindenképpen felülvizsgálandó a többi elvégzett munka és a céggel fennálló jelenlegi kapcsolat is.

Ahogy azt riportsorozatunk előző részében részletesen bemutattuk, a Szin-Ker Kft. a BKM-től, annak előjétől, a FŐTÁV-tól, valamint fővárosi baloldali önkormányzatokból 2019 óta közel 4 milliárd forintot kaszált. A témát bővebben is kifejtjük Az Akta pénteken megjelenő videoriportjában.

Most mutatunk még egy kis bónuszt, ami kijárt a DK-s vezetésű Újbudán a szin-kereseknek...

Bisztróbiznisz havi 140 ezerért, Gréczy-estekkel

A cég tulajdonosainak több más cégben is van érdekeltségük. Ezek közül külön figyelemre érdemes a Café B32 Kft, amely az újbudai önkormányzat DK-s vezetésével való kiváló kapcsolat gyümölcse lehet. A vendéglátóipari vállalkozást 2019-ben alapították. A cég alakulása évében bérleti szerződést kötött a választásokat követően a DK politikusa, László Imre által vezetett önkormányzattal a XI. kerületi önkormányzattal a Bartók Béla út 32. szám alatt található közismert kulturális szórakozóhely területén belül 189 négyzetméter alapterületre egy bisztró létesítésére. A szerződés szerint a mindössze havi 165 937 forint havi bérleti díjért a bisztró működtetése mellett cateringszolgáltatást is elláthatnak rendezvények, sajtótájékoztatók esetén, valamint a pincehelyiségben saját rendezvényeket is szervezhetnek. Később mellesleg a Gárdonyi téri közterületet is bérbe kapták teraszüzemeltetésre.

Érdekes, hogy a vendéglátóipari vállalkozás már az alapításkor a B32 nevet választotta... pályázatukban sem tagadták, kimondottan erre a célra hozták létre. A B32 Galéria és Kultúrtér Újbuda kulturális életének egyik központi intézménye, az épület az önkormányzat tulajdona, a működtető pedig a száz százalékos önkormányzati tulajdonban álló Újbudai Kulturális Nonprofit Kft.

B32 Galéria és Kultúrtér Újbudán. Fotó: I love Budapest

A rendkívül jutányos bérleti díjért cserébe nyilván hozni kell az elvárt ideológiát. A B32 bisztrójában többek közt olyan kulturális-közéleti témájú beszélgetős sorozat kapott helyet, amelyben a műsorvezető nem más, mint a DK botrányhős szóvivője, Gréczy Zsolt. A programokon a hallgatóság soraiban egy-egy fotó alapján megjelent a Demokratikus Koalíció krémje. A beszélgetőpartnerek között megfordult Geszti Péter, Dés László, Pogány Judit, Gálvölgyi János vagy Cserhalmi György. A nézőtéren László Imrétől Cserdiné Németh Angélán át az újbudai és a XV. kerületi önkormányzat vezetéséből szinte mindenki megmutatja magát.

Gréczy, Gálvölgyi és a kultúra...

Tényfeltáró riportsorozatunk előző részei elérhetők: ITT, ITT és ITT!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.