Hivatalos: a Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Immár hivatalos a tegnap még csak sajtóhírként megjelent információ. Az ügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt - közölte ma név és cégcsoport megnevezése nélkül a Fővárosi Főügyészség. A vademelés tényét egyébként tegnap megerősítette egy hírportálnak Varga Zoltán védője, Papp Gábor, aki abszurdnak nevezte már a gyanúsítást is.
A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz négy férfival – egy médiavállalkozó üzletemberrel és társaival – szemben, akik közel 280 millió forintos hűtlen kezelést követtek el, amikor cégértékelés nélkül, valós érték alatt adtak el egy részvénytársaságot. - közölte ma a Fővárosi Főügyészség.
A közleményben kiemelik az ügy és a vádirat lényegét.
Eszerint a vádlottak igazgatósági tagjai voltak egy tőkealap-kezelő cégnek. A cég – részben uniós forrásból – létrehozott egy alapot, amely 5 milliárd forintot használhatott fel, és többek között megvásárolta egy Nógrád vármegyei vegyipari cég részvényeinek 99%-át.

A vádlottak 2020-ban úgy készítették elő a cég részvényeinek értékesítését, hogy a társaság valós értékét nem határoztatták meg. Az egyébként médiavállalkozó vádlott, 2020 áprilisában úgy mutatott be egy vételi ajánlatot, hogy kiemelte: a vegyipari cég valós értéke meghaladja a vételi ajánlatban szereplő összeget. Ennek eredményeképpen – egy másik vádlott előterjesztése alapján a többi vádlott támogató szavazatával – a cég részvényeinek 99 %-át azok valós – 737.000.000 Ft-os – értéke helyett 459.300.000 Ft-ért értékesítették, így a tőkealapnak 277.700.000 Ft vagyoni hátrányt okoztak.
A Fővárosi Főügyészség a vádlottakat – hármuk esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában.
A főügyészség a négy férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélést, valamint cégvezetéstől eltiltást indítványoz.
A vádemelést az ügyészségi közlemény kiadása előtt egy nappal Papp Gábor, Varga Zoltán védője a HVG-nek megerősítette, mint írta, május 6-i keltezéssel kaptak értesítést arról, hogy Varga Zoltán ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.
Papp Gábor a vádemelésről annyit közölt még, hogy annak tényét értelmezhetetlennek tartja. „Ügyfelemet egy olyan gazdasági ügyletben gyanúsították meg, amelynek a megismert nyomozati iratok alapján minden egyes lépese bizonyítottan törvényes volt. Ügyfelem ártatlan” – fogalmazott.
Az ügyvéd megerősítette, hogy a vádemelés a Nógrádi Vegyipari Zrt. ügyében történt. Hangsúlyozta viszont, hogy a vádiratot még nem kapták kézhez, így annak tartalmát sem ismerik.
Kiemelt kép:
Varga Zoltán (Fotó: hír TV)