Számos szakmai anyag érhető el a Városliget Zrt. honlapján, többek közt az előzetes környezetvédelmi hatástanulmány is. Ebből egyébként épp készül egy másik, részletesebb is, amely elengedhetetlen a Közlekedési Múzeum építési engedélyezéséhez – reagált a PestiSrácok.hu-nak a Ligetvédők egy sarkalatos problémájára Sághi Attila a Városliget Zrt. műszaki igazgatója. A Ligetvédők azt állítják, hogy nem ismerik a terveket és a beruházással kapcsolatos környezeti hatástanulmányokat, képviselőjük Horváth Nóra azt is mondta, nem tud arról, hogy a Városliget Zrt. egyeztetésre hívta volna őket. Sághi Attila közlése szerint több alkalommal tárgyaltak a Ligetvédőkkel, több esetben ő maga személyesen is kiment hozzájuk, és egy élő rádiós műsorban hívta meg a civil mozgalmat a Liget Budapest projekttel kapcsolatos egyeztetésre.
Gyorgyevics Benedek általános vezérigazgató-helyettes hozzátette, a Városliget Zrt. mint beruházó csak legitim civil szervezettekkel tud hivatalos formában megbeszéléseket folytatni. Titkolni valójuk nincs, ha valakit érdekelnek a részletek, megmutatják, de nem tudnak tiltakozók egy olyan csoportjával formális egyeztetést folytatni, amely “bázisdemokrácia alapon szerveződik”, és maga sem tudja megmondani ki milyen kérdésben kompetens – tette hozzá.
Nehéz kérdés, hogy kivel tudunk egyeztetni, amikor házon belül is erős repedések vannak a tiltakozók között. Ahogy azt az események is mutatják, van aki az erőszaktól sem riad vissza, van aki a fákat védené, de van olyan is aki egy politikai tiltakozás részeként vesz részt az ügyben.
A szerződések és a beruházással kapcsolatos információk nyilvánosak, a Városliget Zrt.-nek közzétételi kötelezettsége van, amelynek folyamatosan eleget tesznek, ahogy az adatigényléseknek is – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek.
A csütörtöki sajtónyilvános beszélgetésen az is elhangzott, élet-és baleset veszély indokolja a Közlekedési Múzeum köré felhúzott kordont, mivel az épületből bontás útján és nehéz gépek segítségével tudják megoldani a több tonnás műtárgyak elszállítását. Az pedig, hogy mindezt éjjel tették, bevett szokás, mivel éjszaka tartózkodnak a legkevesebben a köztereken.
A kerítés felállításakor figyelembe vették azt a felmerülő igényt, hogy a kordon nyomvonala ne érjen el a parkoló széléig, így a kerékpárosoknak a munkák idejére is fenntartanak egy két méter széles sávot.
Gyorgyevics Benedek a Városliget Zrt.-t érő kritikák kapcsán úgy fogalmazott, a kerékpárút meghagyása jó példa arra, hogy a “racionálisan megfogalmazott igényekre, megpróbálnak racionális válaszokat adni.”
A bontási és az építési engedély kapcsán Sághi Attila műszaki igazgató elmondta, a jelenlegi törvényi szabályozás értelmében a szállítási és bontási fázishoz nem kell engedély. (A szállítási és bontási munkák, nem engedély kötelesek, lásd 312/2012-es kormányrendelet)
Az építési munkálatok esete már egy egészen más helyzet, tette hozzá. “Ott szükség van engedélyre, de nem tartanak még ott” – hangsúlyozta. Az építési munkák a tervek szerint majd augusztusban kezdődnek. Amint megvan hozzá az építési engedély, azt is nyilvánossá fogják tenni. Ez tartalmazza majd azokat az előzetes vizsgálatokat, amelyekből mindenki számára kiderülhet, hogy az építkezés nem érinti, ahol mégis, ott pedig kedvezően a környező épületeket. Azt is közölte, a napokban fogják nyilvánosságra hozni a komplett közzétételi dokumentációt.
Értetlenül áll a tiltakozók fellépésével szemben, a Közlekedési Múzeum újragondolásával ugyanis nőni fog a zöldfelület, mert a térszint alatti bővítésnek köszönhetően a felszíni területe csökken, így mintegy 1000 négyzetméterrel nagyobb lesz a parkfelület.
Okulva a hét eleji eseményekből, a továbbiakban még szélesebb körben szeretnék tájékoztatni az embereket, ezért, azon túl, hogy a dokumentációk elérhetőek lesznek a Városliget honlapján, a környéken élőket külön értesítik és részletes tájékoztatást adnak az épülő beruházásról. Arról, hogy mi történt eddig, és mi várható a folytatásban.
Sághi elmondta, több konzultáción és egyeztetésen vett részt a Ligetvédőkkel, és egy rádiós műsor keretében hívta meg a civil mozgalmat a Liget Budapest projekttel kapcsolatos egyeztetésre.
Hozzátette, az “egyeztetés nem a Városliget Zrt. és a Ligetvédők közt zajlik, hanem a Városliget Zrt. és a társadalom közt, amelynek egy pici része a Ligetvédők.”
Gyorgyevics Benedek elmondta, megállapodás közeli állapotban vannak a zuglói önkormányzattal. Elárulta, hogy az együttműködés része lesz a kerület közparkjainak felújítása.
Hasonló a helyzet a Petőfi Csarnok bérlőjével folytatott tárgyalásokon is, ahogy fogalmazott, “a megállapodás kapujában állnak”, így az épület őszre tervezett bontása nincs veszélyben.
A beszélgetésen szó esett, a Hermina úton épülő üzemeltetési központról, amelyet Szabó Rebeka PM-s zuglói alpolgármester a minap sérelmezett portálunknak. Sághi Attila ennek kapcsán elmondta, ott most is áll egy épület, amelyben irodák vannak. Ezt fogják felújítani. A parkosított részből nem fog elvenni.
Birtokvédelmet kértek a volt Hungexpo területére is, közölte Gyorgyevics Benedek, aki azt reméli, hogy nem ismétlődik meg a Közlekedési Múzeum bontásánál tapasztalt konfrontáció. Hozzátette azt is, a ligetvédők most is ott vannak a balesetveszélyes területen, ahol rendezvényeket tartanak, melyeket gyerekek is látogatnak. Jó kérdés, hogy ha baleset történne, akkor az kinek a felelőssége lenne, vetette fel.
Sághi Attila beszámolója szerint az Ötvenhatosok terét most elfoglaló parkolóban lényegesen csökkentett mértékben, de sokáig lesz még parkolási lehetőség. Most mintegy 1500 autó parkol a felszínen, ezek legfeljebb harmadának fognak tudni lehetőséget biztosítani, de csak a környékbeliek számára – közölte. A leendő, 800 férőhelyes mélygarázsban a tervek szerint nyitvatartási időn kívül a kerületiek ingyen parkolhatnak majd – árulta el a szakember. Sághi Attila összesítése szerint a Városligetben 1950 parkolóhely lesz, jórészt mélygarázsokban, de a projekt során létrehoznak a ligeten kívül egy P+R parkolót is. Ehhez jelenleg öt helyszínt vizsgálnak.
Forrás: PestiSrácok.hu
Fotó: Városliget Zrt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS