Nem készült kamera felvétel a Balaton Soundon, a DVBBS együttes öltözőjében történtekről, úgy tudjuk, a lányok telefonján sem találtak videofelvételeket – értesült rendészeti forrásokból a PestiSrácok.hu. Ismert, hogy a Balaton parti rendezvényen eszméletlen rajongó lányokra találtak a kanadai elektronikus zenét játszó duó öltözőjében. A zenekar tagjait és valószínűleg menedzserüket egyelőre kábítószerrel visszaéléssel gyanúsították meg, majd elengedték őket. A nyomozás azonban nemi erőszak miatt is folyik, igaz, egyenlőre ismeretlen tettes ellen.
A Blikk korábban azt írta, hogy be volt kamerázva a backstage, így „hamarosan minden részlet kiderülhet” az eszméletlenül talált lányok ügyében. A bulvárlap azt is írta, hogy a konténer környékén megfordulók minden lépését rögzítették, így arról is felvétel van, ahogy a lányok megérkeznek a zenekar tagjaihoz. Portálunk ugyanakkor úgy értesült: nem készült felvétel arról, ahogyan a lányok a DVBBS nevű együttes öltözőjébe mentek, és használt óvszert sem találtak sem a takarítók, sem a rendőrök. Így viszont csak a tárgyi bizonyítékok (lányoktól vett kenetminták és az italos poharakban talált kábítószer maradványok), valamint a tanúvallomások és az igazságügyi orvos szakértői vélemények segíthetnek kideríteni, mi is történt valójában a kanadai zenekar koncertje után a színfalak mögött. A rendőrség jelenleg kábítószer birtoklással gyanúsítja az együttes két tagját, Chris és Alex van den Hoef-öt, valamint harmadik társukat, feltehetően menedzserüket. Vizsgálják azt is, hogy történt-e szexuális erőszak. Ez utóbbi vizsgálat egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik. Egyébként a Büntető Törvénykönyv kimondja, hogyha más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel valaki, azzal szexuális bűncselekményt követ el. Vagyis, ha bebizonyosodik, hogy a DVBBS valamely, vagy mindkét tagja közösült az eszméletlen lányok egyikével is, akár nyolc év börtönbüntetést is kioszthat a zenészeknek a bíróság.
Pozitív teszteredmény
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint július 10-én állítottak elő négy férfit: a zenekar tagjait és két „alkalmazottját”. Mint írták:
A siófoki rendőrök négy külföldi férfit – a zenekar tagjait és alkalmazottait – 2016. július 10-én a rendőrkapitányságra előállítottak, akiknél a ruházatuk átvizsgálása alkalmával kábítószergyanús anyagot találtak. Hármuk esetében a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, így őket a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy személyt pedig tanúként hallgattak ki.
Mint ismert, hat lány teljesen jóhiszeműen ment a két kanadai férfi öltözőjébe a koncertek után szokásos közös szelfizést és autogramot remélve. A beszámolók szerint a lányok először felmentek a színpadra, már ott kaptak egy üveg vodkát a kezükbe. A koncert után a bulizást a dj-k konténerében folytatták a backstage-ben: pózoltak, fotózkodtak a duó tagjaival. Ekkor került elő valamilyen ital, amelyiknek az üvegét nem látták. A lányok ismerősei szerint ez az ital okozhatta a filmszakadást. Egyes feltételezések szerint „beginázhatták” a lányokat. Végül két eszméletlen lányra a takarítók találtak rá, egy másik lány pedig a vécében lett rosszul. A DVBBS tagjait, akiknek feltehetően eszük ágában sem volt segíteni az ájult lányokon, a rendőrök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el. Az Index információi szerint a hátravitt lányok egyikének barátai állítják, egy magyar nő és egy külföldi férfi „hajtotta fel” a zenekarnak a kinézett lányokat. A szombati koncert végén a kordonok között jelentek meg és választottak ki hat lányt.
A kanadai dj-k Facebook-profiljukon azóta bőven kapnak, leginkább hideget a magyar közönségtől: azok mellett, hogy a legszebb jellemzésükként is „okádéknak” nevezik a DVBBS tagjait, leginkább a tiszalöki börtönben látnák szívesen őket.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS