Orbán Viktor szellemileg fényévekkel az európai politikusok előtt jár, így valóban vezeti Európát – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese a magyar miniszterelnök mai tusnádfürdői beszéde után. A politológus és elemző azonban úgy látja, az, hogy a magyar kormányfő az európai emberek mellett áll az elittel szemben, az strukturálisan, intézményesen nem jelenik meg és nem is jelenhet meg. “Orbán Viktor nem az emberek hangja lesz, mint Donald Trump amerikai elnökjelölt, hanem a miniszterelnök már most az emberek hangja” – nyomatékosította G. Fodor Gábor. Szerinte az európai küzdelemben a miniszterelnök jól áll, mert tényleg úgy tűnik, hogy már az európai polgárok is mást gondolnak a kívánatos irányokról, mint az elitjük. G. Fodor úgy látja, az európai elit meg fog bukni. A PS együtt elemezte GFG-vel Orbán beszédét.
Miközben a magyar ellenzék gyenge beszédként értékeli Orbán Viktor tusnádfürdői, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadását, a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó politológusok és elemzők teljesen másként látják. Ismert, portálunknak Nagy Ervin is azt mondta, hogy a miniszterelnök erős, korszakos beszédet mondott. A PestiSrácok.hu újságírói Tusnádfürdőn G. Fodor Gábor véleményére is kíváncsiak voltak, a Századvég elnökhelyettesével a PS közösen elemezte Orbán Viktor szavait és üzeneteit.
GFG-től megkérdeztük, Orbán Viktor ma nyílt hadüzenetet küldött-e Brüsszelnek. A Századvég elnökhelyettese szerint ez egy gondolkodós beszédnek álcázott, de világos politikai állítások megfogalmazó beszéd volt, amelynek legfontosabb állítása az volt, hogy az európai, a brüsszeli vezetés megbukott. “Tehát Brüsszel a hibás. Nem az iszlám, nem Mekka, nem a muszlimok a hibásak, hanem a brüsszeli elit. Ez világos beszéd“ – bocsátotta előre G. Fodor Gábor. Portálunk arra is kíváncsi volt, az elnökhelyettes szerint Európa egyetlen reálpolitikusa, Orbán Viktor viselhet-e teljesen egyedül háborút az Európai Unió ellen, amire G. Fodor Gábor úgy válaszolt: “Európa nincs vezetve, és ami nincs vezetve, az szétesik”.
“Egy olyan ál-világban folyik ma a politika, amelyik nem hajlandó tudomást venni a politika első számú kérdéséről, ami a vezetés problémája. A miniszterelnök erre a paradoxonra próbálja felhívni a figyelmet. Orbán Viktorról azt gondoljuk, hogy reálpolitikus, de szinte egyedül van Európában. Alig van néhány körön kívüli politikus, aki nyíltan mer beszélni a problémákról. És az, hogy rendre kiveri a biztosítékot, az annak a kontextusnak a következménye, amiben az Európai politika ma zajlik. Akkor lesz ebből sikeres reálpolitika, ha az európai politika végleg megbukik. De ez meg is fog történni, az elmúlt napok is azt bizonyítják a terrorcselekményekkel, hogy ez az európai politika nem folytatható. Ezt Brüsszelben is érzik, de mivel foglyai a PC-nyelvnek, PC-logikának, soha nem fogják ezt elismerni és kimondani, hogy ők hibáztak. Heroikus küzdelem, amit Orbán folytat” – vélekedett G. Fodor Gábor. Úgy látja, ebben a küzdelemben a miniszterelnök jól áll, mert tényleg úgy tűnik, hogy már az európai polgárok is mást gondolnak a kívánatos irányokról, mint az elitjük. A Századvég elnökhelyettese szerint ha a józan ész útját követjük, akkor Orbán állításai cáfolhatatlanok, kiállják a bizonyítás próbáját. “Mivel azonban a politika az erőről szól, így nyilván nem fogja senki megdicsérni a magyar miniszterelnököt, a jelenlegi európai elit érdekei tökéletesen ellentétesek azzal, amit Orbán akar” – mondta G. Fodor Gábor.
Kiemelte, a miniszterelnök már megszokta, hogy a Tusnádfürdői beszédek mindig maguk után vonják Európában a szégyenpadra vonást. Ez tulajdonképpen a szokványos liturgiája a nyárnak. “Erő kell ahhoz, hogy elviselje a számtalan deresre húzási kísérletet, de utólag mindig el kellene ismerni az igazát. Tavaly is csak akkor fogták fel Orbán szavait, amikor a migrációs-áradat már a német partokat mosta. Akkor már nem lehetett mit mondani, akkor már cselekedni kellett. Orbán azért sikeres, mert a valóság, az események igazolják“ – szögezte le G. Fodor.
A PestiSrácok.hu feltette a kérdést, Orbán vezető szerepre törekszik Európában, vagy a rossz hír hozójaként definiálja magát? A Századvég elnökhelyettese szerint egyelőre a másodiknál tartunk.
“Ez a helyzet, de emlékezhetünk a tavaly ENSZ-beszédére, amely után egy csomó diplomata megkeresett, hogy akkor most mi fog történni, Orbán lép Juncker helyére, hogy milyen pozíciókban fog körvonalazódni az általa vázolt politika? Mindebből az látszik, hogy Orbánt a valódi súlyánál is magasabbra árazták be, Orbánt sokan Európa valódi vezetőjének tartják. A logika e mögött az, hogy Orbán szellemileg fényévekkel van ez európai kollégái előtt, és így valóban vezeti Európát, de az, hogy ő az európai emberek mellett áll az elittel szemben, az strukturálisan, intézményesen nem jelenik meg és nem is jelenhet meg. Ő nem az emberek hangja lesz, mint Donald Trump, ha megválasztják, hanem már most az emberek hangja. De ennek ellenére mindig körön kívüli politikus marad, ez törvényszerű karaktere. De nem fekete bárány, csak így szeretnék láttatni, mert Orbán – velük ellentétben – ért az emberek nyelvén. Nem véletlenül veri tönkre a baloldalt. Ahogy a magyar baloldal, úgy a brüsszeli elit is úgy beszél a politikáról, hogy azt senki meg ne értse” – húzta alá G. Fodor Gábor.
A Századvég elnökhelyettese úgy véli, nyugaton nincs stabilitás, de a közép-európai régió, a V4-ek és főként Magyarország fel tudja mutat a célokat és ehhez eszközöket is tud rendelni, amely nem csak metaforikusan, hanem reálpolitikai szemmel is felértékeli Közép-Európát és benne Magyarországot. “Ma minden mozog. Amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk, az ma megtörténik. A Brexitről is úgy beszéltünk, mint a lehetetlenről, az nevetséges, nem fog megtörténni – megtörtént. A szétszakadozó Európában sem lehetetlen már, hogy egy olyan új erő jelenjen meg, amely új irányt tudna szabni Európának. Amit Orbán csinál, az egy egyedi teljesítmény. Európát a bürokraták irányítják, de nincs intelligenciájuk és nincs víziójuk ahhoz, amit én politikának nevezek. Orbán ezért magányos, de ugyanezért is sikeres” – tette hozzá G. Fodor Gábor.
Orbán Viktor beszédét és a magyar miniszterelnök mai üzeneteit itt olvashatja el.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS