További támadásokra buzdított egy videofelvételen a bajorországi Ansbachban hét végén végrehajtott, 15 sebesülttel járó öngyilkos robbantás elkövetője – számolt be a szélsőséges weblapokat figyelő SITE központ, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nevű propagandaoldalára hivatkozva.
Az Aamák kedden tette közzé a videót, amelyen egy arcát fekete sállal takaró férfi azzal fenyegetőzik, hogy a németek “nem fognak tudni többé nyugodtan aludni”, mert felrobbantják otthonaikat. Ezen felül a képsorokon hűséget esküszik az Iszlám Államnak, és arra tesz ígéretet, hogy elviselhetetlenné teszi az életet az országban. A férfi a SITE szerint a felvételen azt mondta, azért van Ansbachban, hogy véghez vihessen egy mártírsággal végződő műveletet, és további támadásokra szólított fel. Azt mondta, az ansbachi támadást a “Németországnak a (terrorellenes) koalícióval együttműködésben elkövetett, férfiak, nők és gyerekek halálát okozó bombázásaiért” fog bosszút állni. A jelek arra utalnak, hogy a felvétel megegyezik azzal a videóval, amelyet a német nyomozók találtak a 27 éves öngyilkos merénylő mobiltelefonján. A német hatóságok ezt nem erősítették meg.
Tavaly decemberben a német parlament, a Bundestag elfogadott egy javaslatot arról, hogy Berlin egy misszió erejéig csatlakozzon az Iszlám Állam szíriai tevékenysége elleni katonai fellépéshez. A művelet keretein belül felderítő repülőgépeket, egy fregattot, egy légi utántöltő repülőgépet és katonai személyzetet küld Németország a közel-keleti országba.
Nagy-Britanniával, Franciaországgal, az Egyesült Államokkal vagy Oroszországgal ellentétben Németország nem csatlakozott a terrorellenes koalíció ellen folytatott légi hadjárathoz.
Az utóbbi néhány nap leforgása alatt három, a közvéleményt sokkoló fegyveres támadás zajlott le Bajorországban. Július 18-án egy 17 éves afgán elkövető egy Würzburgba tartó vonaton, majd a szerelvényről leszállva baltával, késsel megsebesített öt embert. Július 22-én egy 18 éves iráni-német állampolgár Münchenben kilenc embert agyonlőtt és sokakat megsebesített, majd végzett magával. Július 24-én egy 27 éves szíriai férfi – akinek menedékkérelmét elutasították – felrobbantotta magát Ansbachban egy fesztivál közelében, tucatnyi embert sebesítve meg.
Forrás: MTI
Fotó: EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS