Földrajzilag ugyan távol van egymástól Magyarország és Új-Zéland, de nagyon sok közös ügyünk van, ezek közül talán a legfontosabb a terrorizmus elleni küzdelem. Minél inkább sikerül visszaszorítani az Iszlám Államot, annál jobban csökken az Európára nehezedő migrációs nyomás – mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter Tapolcán, ahol a Magyarországra látogató új-zélandi külügyminisztert fogadta.
Murry McCallyt a Párizst, Londont, Pozsonyt érintő európai turnéja során érkezett hazánkba. A magyarországi külügyminiszteri találkozón tárgyalásokat folytatnak többek közt kölcsönös gazdasági kapcsolatokról, egymás kölcsönös támogatásáról az ENSZ-ben, valamint a migrációs politikáról.
Szijjártó Péter a Murry McCallyval közös sajtótájékoztatón emlékeztetett, Magyarországnak több olyan külügyi diplomáciai törekvése van, melyekben fontos Új-Zéland támogatása. Ilyen hazánk tagsági pályázata az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába, melyről ősszel New Yorkban születik döntés. Magyarország pedig mindig is támogatta Új-Zéland nem állandó tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Minden támogatásunkat megadjuk szeptembertől, amikortól a soros elnöki pozíciót töltik majd be a BT-ben.
– Ez a feladat különösen fontos ma, amikor a nemzetközi helyzet nem csak fokozódik, hanem kijelenthetjük, hogy az elmúlt évtizedekben sosem volt ilyen törékeny – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, a legszorosabb kapocs most hazánk és Új-Zéland között az a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni küzdelem. Magyarország és Új-Zéland szerepvállalása hasonló mértékű és jellegű: 150 katonával vagyunk jelen Irakban és képzési támogatást nyújtunk az iraki és a pesmerga hadseregnek.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy hazánk elkötelezett támogatója az Európai Unió és Új-Zéland közötti szabad kereskedelmi megállapodás létrejöttének. A két ország közti kereskedelem növekvő tendenciát mutat. Január és május között 10 százalék volt a növekedés, év végéig pedig eléri az 50 millió dolláros értéket. Magyarország e téren még nagyobb potenciált lát, és támogatja a kapcsolatot, viszont mindvégig ragaszkodni fog a magyar mezőgazdasági érzékenységek figyelembevételéhez.
A miniszter hangsúlyozta, hazánk fontosnak tarja a Csendes- Óceáni együttműködést, és az Óceániával való kapcsolat erősítéséhez Új-Zéland a kapu. Ezért is hoztunk létre nagykövetséget Új-Zélandon, a gazdasági kapcsolatok fokozása érdekében pedig egy külgazdasági diplomatánk is elkezdi munkáját Wellingtonban. Szijjártó emlékeztetett, Új-Zéland európai gazdasági törekvéseinek egyik sikerpontja is Magyarországon található, mely az AHI Roofing új-zélandi vállalat európai logisztikai központja Várpalotán. Az új-zélandi és magyar gazdasági kapcsolatok felfokozása érdekében az Eximbank készen áll a kapcsolatok kiépítése anyagi hátterének biztosítására – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Murry McCally azt mondta, nagyra értékeli Magyarország támogatását, mely gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban is megmutatkozik. Megjegyezte, hogy a közelmúltban Wellingtonban nyílt magyar külképviselet közös értékeink mentén tovább erősítheti a két ország közötti együttműködést.
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS