„Szlovák miniszterelnökként és soros uniós elnökként is mondom, hogy teljes mértékben elfogadjuk a magyarországi kvótareferendum eredményét, s a népszavazást legitim és demokratikus eszköznek tartjuk” – jelentette ki Robert Fico pénteken Pozsonyban, Orbán Viktorral folytatott tárgyalása után. A szlovák kormányfő szerint alternatív megoldás kell, amely leváltja az Európai Bizottság elképzeléseit. A két miniszterelnöknek a kvótareferendum eredményén kívül az illegális bevándorlás kezeléséről, egyéb európai uniós témákról, illetve Szlovákia és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól is tárgyalt.
Szlovákia továbbra is a schengeni határok által hatékony védelmét, illetve a migráció okainak megszüntetését tartja a fő eszköznek a probléma kezelésére, és Fico kijelentette, hogy a kötelező betelepítésről szóló kvóták „politikailag halottak”. Egyúttal jelezte, hogy ebben a kérdésben az Európai Bizottság előállt néhány olyan jogalkotási indítvánnyal, amelyekre mind az uniós belügyminiszterek, mind az uniós kormányfők találkozóján reagálni fog kelleni a következő két hétben. A szlovák kormányfő a tagállamok vezetőinek álláspontját tükröző törvénytervezetet szeretne látni, amelyben a bevándorlás kezelésének alapelve az önkéntesség.
Robert Fico már a tagállamok belügyminisztereinek jövő heti találkozójától azt várja, hogy elkezdik kidolgozni az EB által felvázolt elképzelések alternatíváját:
Meggyőződésem, hogy ez az alternatív megoldás, ez a kompromisszum, az uniós tagállamok vezetői, az EB és az unió más intézményei közös igyekezetének eredménye lesz
– mondta, és hozzátette, hogy a szlovák uniós elnökség mindent megtesz ezért.
Novemberben helyre kell állítani a schengeni rendszert
A kötelező betelepítési kvótákat egyszer s mindenkorra le kell venni az Európai Unió napirendjéről – mondta a kétoldalú találkozó után Orbán Viktor, és a szlovák kollégájával közösen kiadott sajtónyilatkozata szerint is bele kell írni a magyar alaptörvénybe, hogy a magyarokra senki sem kényszeríthet semmilyen betelepítési kvótát. Mint mondta, most azt jött elmondani szlovák partnerének, hogy az alkotmánymódosítás „az európai jogrendszer keretén belül marad”. A magyar miniszterelnök ismét hangsúlyozta, hogy egy korlát nélküli betelepítési kvótarendszer egy nagy népvándorlás esetén – amelynek a küszöbén állunk – tönkreteheti azokat az eredményeket, amelyeket elértünk, lerombolhatja mindazt, amiért megdolgoztunk.
Felidézte az EU alapszerződését, amely rögzíti a nemzeti identitást, és egy ország területe, népessége, államformája a nemzeti identitáshoz tartozik, amely érinthetetlen. A kormányfő arra is emlékeztetett, hogy még év elején az európai miniszterelnökök arról döntöttek, hogy 2016 novemberének közepére vissza kell térni a schengeni rendszerhez, a külső határokat meg kell védeni és a schengeni területen belül ideiglenesen emelt határokat el kell tüntetni. Most arra kérte Robert Ficót, hogy szerezzen érvényt ennek a korábbi döntésnek.
Nem babra megy a játék
„Nem akarunk bűnözőket és nem akarunk terrorcselekményeket”, viszont meg akarjuk védeni a polgáraink biztonságát és az elért eredményeket – jelentette ki Orbán. Hozzáfűzte, hogy a jogrendünket figyelmen kívül hagyva átgázoltak egy országon több százezren, köztük olyanok is, akik „utána Párizsban tucatszámra öltek meg európai polgárokat”. A magyar kormányfő kijelentette: biztonságban szeretünk élni, de ami Párizsban történt, Pozsonyban és Budapesten is megtörténhet, „nem babra megy a játék”. Ezért azt kérte Robert Ficótól, hogy támogassa a kötelező betelepítési kvóták levételét az EU napirendjéről.
A kétoldalú kapcsolatokról Orbán Viktor megjegyezte, hogy „sok szép közös tervünk van”, míg Robert Fico szerint a kétoldalú kapcsolatok minden téren pozitív légkörben fejlődnek és történelmileg a legjobb szinten vannak.
Juncker az események után kullog, és idegesen toporzékol
Az Európai Bizottság elnöke eközben azokat az országokat bírálta, amelyek nem hajtják végre a 160 ezer migráns szétosztásáról szóló brüsszeli döntést. „A vég kezdetét jelenti az, ha a rögzített, demokratikusan kidolgozott szabályt már nem tartják tiszteletben a tagállamok” – mondta a Magyarország és Szlovákia által bíróságon megtámadott kvótahatározatról, amelyet egyébként az európai politikai elit egybehangzóan tárgytalannak tart, hiszen ma már nem 160 ezer, hanem másfélmillió migráns ügyét kell már megoldani.
A magyar népszavazásra is sértődötten reagált Jean-Claude Juncker, érzékeltetve, hogy gondjai vannak Európa kormányzásával:
Ha minden tagállam népszavazást tart, ha nem ért egyet egy döntéssel, hogy kimondassa az ellenkezőjét annak, amit a jogszabályok előírnak, nem fogjuk tudni irányítani és kormányozni Európát.
forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS