Újabb milliárdos visszaélés ügyében hallgatták ki gyanúsítottként a Quaestor-botrány főszereplőjét és volt vezetőjét, a cégcsoporthoz kapcsolódó büntetőeljárás miatt egyébként már bíróság előtt álló Tarsoly Csabát – értesült a PestiSrácok.hu. A Quaestor-vezért és kilenc társát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. Emellett a Quaestor-ügyet érintően, a fővárosi főügyész feljelentése alapján már a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást indított, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy a brókercég érdekében “valakik” megvesztegették a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi vezetőit.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg Tarsoly Csabát és kilenc társát a Nemzeti Nyomozó Iroda – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség. Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője közölte azt is, hogy a Quaestor-ügy vádpontjaihoz kapcsolódó, ám az alapügyről leválasztott, külön eljárásról van szó. Úgy tudjuk, a kár ebben az ügyben is milliárdos nagyságrendű és a tíz gyanúsított közül nyolc személy a már bírósági szakban lévő eljárásnak is érintettje.
Pénzmosás miatt is nyomoznak
Emlékezetes, a Quaestor-vezérrel és társaival szemben szintén bűnszervezetben elkövetett csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség idén februárban. Büntetőügyüket nyáron kezdte el tárgyalni a Fővárosi Törvényszék. Tarsoly Csabával szemben a vádirat 753 rendbeli bűncselekményt tartalmaz, a büntetési tétel 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés lehet. A vádirat szerint a bűnszervezet Tarsoly irányítása alatt működött, hozzá csatlakozott a Quaestor-csoport vezetőtestületének még három tagja, őket könyvelők, informatikusok és más vezető beosztású alkalmazottak segítették. Az ő feladatuk volt egyebek mellett a felügyelet megtévesztése, az eltulajdonított értékekről titkos nyilvántartás vezetése, valamint az ügyfeleket megtévesztő marketinges kampány menedzselése, majd egy piramisjátékhoz hasonló rendszert hoztak létre. Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője a vádemeléshez kapcsolódó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pénzmosás és csalás miatt is nyomozás van még folyamatban. Utóbbi ügyben történt a gyanúsításközlés, míg a főügyészség tájékoztatása szerint a pénzmosás kapcsán indult, jövő januárig meghosszabbított eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen zajlik.
Megvehették a felügyelet vezetőit
A főügyész a sajtótájékoztatón leszögezte azt is, hogy a bűncselekményt a tőkepiaci törvény 2005-ös lazítása tette lehetővé, ráadásul a PSZÁF 2009-es vizsgálata során feltárták, hogy Tarsoly Csabáék valótlan adatokat adtak le a felügyeletnek, ám ezek után megúszták három milliós, nevetséges bírsággal, amit ráadásul az ügyfeleik elől el is titkoltak. A főügyész szerint a PSZÁF-nak ekkor fel kellett volna jelentenie a Quaestort, mivel csaltak az adatokkal, de ez, ki tudja, miért, végül történt meg. Ibolya Tibor akkor a PestiSrácok.hu-nak arra a kérdésére, hogy ezzel kapcsolatban a vesztegetés gyanúja is felmerülhetett-e, azt mondta, „feltételezései lehetnek csak”, majd hozzátette, „abba már bele sem mer gondolni, hogyan született meg a 2005-ös tőkepiaci törvény”. A feltételezett visszaélés kapcsán információink szerint a fővárosi főügyész a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult és nevek megemlítése nélkül feljelentést tett a PSZÁF korábbi vezetői ellen. A KNYF pedig mindezek miatt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt március óta nyomozást folytat – erről már a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője beszélt a PestiSrácok.hu-nak. Simon Richárd hozzátette azt is, hogy az ügyben egyelőre senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként, így a december másodikáig meghosszabbított eljárás – jelenleg még – ismeretlen tettes ellen zajlik. Arról egyébként, hogy „hibázhattak” a felügyeletnél, Polt Péter legfőbb ügyész képviselői kérdésre éppen hétfőn tett említést az Országgyűlésben. Szerinte már 2005-2006-ban fel lehetett volna deríteni a visszaélést, csak „valamiért” ez nem történt meg…
Címlapfotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS