![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/10/terez_20161011_2.jpg)
Antropológus szakértő segítségével bizonyítaná ártatlanságát a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László – értesült a PestiSrácok.hu. Brunner Tamás, a férfi védője szerint ezek a vizsgálatok feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy tisztább képet kapjunk a robbantó személyét illetően. A védelem számára azért lehet fontos speciális szakértőt bevonni az eljárásba, mert az antropológus az alany mozgásából, testtartásából, testfelépítéséből meg tudja állapítani, hogy a felvételen látható személy megegyezik-e azzal, akire a hatóságok gyanakszanak.
Több bizonyítási indítványt is benyújt a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László ügyvédje – értesült a PestiSrácok.hu. Brunner Tamás portálunknak elmondta, hogy az ügyben egy antropológus szakértő bevonását kérik, mivel azt szeretnék, pontosan határozzák meg, hogy ügyfele és a helyszíni felvételeken látható férfi paraméterei, magassága, szélessége megegyezik-e.
![terez-korut-robbantas László, Index olvasó](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Teréz-körút-robbantás.jpg)
Szeptember 24-én házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant a fővárosi Teréz körúton. Fotó: Index.hu
Szakértővel igazolnák, hogy nem P. László robbantott
Speciális szakértőt amiatt érdemes bevonni az eljárásba, mert az antropológus az alany mozgásából, testtartásából, testfelépítéséből meg tudja határozni, hogy a felvételen látható személy megegyezik-e azzal, akire a hatóságok gyanakszanak. Ha szükséges, ezt a vizsgálatot bűncselekmény helyszínén is le tudják folytatni, ahogy ezt néhány éve az Aranykéz utcai robbantás ügyében a merénylettel vádolt, majd első fokon elítélt Jozef Rohác esetében is megkísérelték. Ez a vizsgálat azért is lehet érdekes, mert a feltételezett merénylő apja korábban interjút adott a zaol.hu-nak, amelyben kijelentette: a nyilvánosságra hozott köztéri kamerafelvételeken látható férfiban nem ismerte fel a fiát, mégpedig azért, mert nem ő van a képsorokon. Az apa megemlítette, hogy a rendőrség 170 centiméter körüli magasságú személyt keresett, a fia magassága pedig 185 centiméter körül van. Brunner Tamás és védence az antropológus szakértőtől várnak választ arra is, hogy amikor a robbantó egy horgászsapkában, félig eltakart arccal látható, akkor kimutatható-e egyáltalán hasonlóság közte és P. László között. A Privát Kopó internetes bűnügyi portál írt nemrég egyébként arról, hogy az elfogott férfi arcának meghatározó jegyei eltérést mutatnak a nyilvánosságra hozott képkockákon szereplő személy arcával. Mivel ügyvédje – aki egy DNS-szakértő bevonását is kérte még – szerint P. László továbbra is határozottan állítja, hogy nem követte el a bűncselekményt, az antropológus szakértő segítségével nyilvánvalóan azt szeretnék igazolni, hogy neki semmi köze a robbantáshoz.
![Budapest, 2016. október 21. A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját (b) kísérik ki 2016. október 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermébõl, ahol döntöttek elõzetes letartóztatásáról. A Központi Nyomozó Fõügyészség elõre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen elõéletû férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/11/terezkorutirobbanto-mti.jpg)
A Központi Nyomozó Fõügyészség elõre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg P. Lászlót. Fotó: MTI
Még nem tudni a motivációt
Ismert, szeptember 24-én példátlan támadás érte a magyar rendőrséget: házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant a fővárosi Teréz körúton. A detonációban két rendőr súlyosan megsérült. Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerint a támadás célpontjai kétséget kizáróan a rendőrök voltak, ki akarták végezni őket. A feltételezett elkövetőt egy körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfiként azonosították. Az ügyben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség vette át és több szolgálattal együttműködve egy hónapon belül elfogták a fiatal merénylőt, akit előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítottak meg. A környezete szerint visszahúzódó fiatalembert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Egyelőre nem tudni, hogy mi motiválta a tettét. Nem tett vallomást.
Címlapfotó: KNYF
Facebook
Twitter
YouTube
RSS