Jövő hétfőn 20.30-as kezdettel az Echo TV-n indul újra a Sajtóklub. Az aktuális közéleti és politikai eseményekkel foglalkozó egykori sikerműsor 15 éve került az ATV képernyőjére, ám a csatorna vezetése a Medgyessy-kormány idején a megszüntetés mellett döntött. A nemzeti-konzervatív táborban népszerű műsort Bayer Zsolt vezeti majd. Állandó beszélgetőpartnerei közül Lovas István és Bencsik András ismerős lehet a Sajtóklub egykori nézőinek, míg Huth Gergely új tagként csatlakozik a műsorhoz.
Bayer Zsolt a Magyar Idők megkeresésére elmondta: a Sajtóklub formátuma nem változik, bár a hangsúly a belpolitikáról a külpolitika irányába tolódik majd. – Ez főképp a migrációnak és Magyarország uniós konfliktusainak köszönhető – tette hozzá. A publicistának egyébként a Háttérkép és a Mélymagyar című műsorai is képernyőn maradnak.
Huth Gergely a lapnak elmondta: nagyon örül, hogy visszatérhet a képernyőre, ráadásul ilyen kemény csapatba. – Izgalmas év elé nézünk, hiszen idén lényegében elkezdődik a 2018-as országgyűlési választási kampány. Most még azt sem tudjuk, ki lesz Orbán Viktor kihívója – fogalmazott. Lovas István és Bencsik András egyelőre csak annyit mondott lapunknak, hogy várják a műsor indulását, és izgalommal tekintenek az elkövetkező viták elé.
Forrás: Magyar Idők, a vezető képet Bayer Zsoltról Kallos Bea/MTI készítette
Facebook
Twitter
YouTube
RSS