Ügynökökkel, hősökkel, forradalmárokkal készített interjúk hallgathatóak meg 56 Lövészárkai nevű új honlapunkon. A számtalan érdekes élettörténet közül most egyet emelünk ki: Stefka István évekkel ezelőtt megszólaltatta azt a Szabó Miklóst, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Szabót 1957-ben hívták haza, a Kádár-rendszer hősként ünnepelte az egykori társait lejárató, kivégzésekhez hozzájáruló árulót, aki később sem bánt meg semmit. Király Béla azt mondta: nagy kárt okozott, és sohasem értette, miért hitt neki mindenki.
Különös társaság gyűlt össze 1957. október harmadikán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában (ott, ahová később a hírszerzés Press-rezidentúrája is befészkelte magát). A sokat látott épületben az Ausztriából hazatért (valójában hazarendelt) Szabó Miklós kisgazda politikus tartott sajtótájékoztatót, ahol leleplezte az emigráció „gazságait”.
Csak az állambiztonságnál tudták akkoriban, hogy Szabó „Kerekes Mihály” fedőnéven a belügyi hírszerzés embere volt, akit a bomlasztás céljával küldtek ki Nyugatra. A börtönbüntetése alatt beszervezett kisgazda teljesítette célját, ártalmas aknamunkája nyomán két embert is kivégeztek.
Miután az ügynök-politikus elárulta, hol próbálnak bejutni Magyarországra, már nem volt nehéz őket elfogni.
Jellemző, hogy Szabót belügyes névrokona, a modern magyar történelem egyik legkártékonyabb „riportere”, Szabó László mutatta be. A későbbi kékfényes szokás szerint belügyminisztériumi parancsot teljesített, tulajdonképpen kollégáját konferálta fel. „A rendezvény fajsúlyát jelezte az is, hogy a sajtótájékoztatón forgatott a Magyar Filmhíradó (tudósítását már a következő héten láthatták a mozinézők), s a már a kísérleti adások küszöbére jutott Magyar Televízió is felállíthatta a kameráit” – jegyezte meg a sajtótájékoztatóról Murányi Gábor a Múlt-korban megjelent cikkében.
Sátáni emigránsok: még a gyerekeket is elpusztítanák
„Nyugatról hazatért egykori kisgazdapárt képviselő leleplezése az imperialisták zsoldjába szegődött emigránsok népellenes tevékenységéről” – harsogta 1957-es cikkének meglehetősen hosszú címében a Népszava. Az írásból megtudhatták az olvasók, hogy a velejéig gonosz, lefizetett emigránsok sok-sok ártatlan embert (köztük gyerekeket) is el akartak pusztitani. „Szabó Miklós itt hosszú részleteket idézett egy, a Hotel Kaiserhofban lezajlott megbeszélés hangulatáról, ahol ő maga vitába kellett, hogy szálljon az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége – a szerk.) terroristáival, akik nyíltan hangoztatták, hogy valamennyi kommunista, sőt azok csaladtagjainak és gyermekeinek, sőt a kommunistákat támogató személyeket elpusztítását is szükségesnek tartják”.
Az emigráns társait eláruló Szabóból a Kádár-rendszer hőse lett, több lejárató könyvét kiadták, először (1958-ban) a Foglalkozásuk emigráns jelent meg, ezt követte több hasonlóan hiteles kiadvány. Az állambiztonság vezetői büszkék lehetettek. Azok is voltak: „»Kerekes Mihály« (Szabó Miklós fedőneve -MG) […] mint kisgazdapárti funkcionárius bizalmi embere volt Nagy Ferenc miniszterelnöknek. Nagy Ferenc szökése [sic!] után illegális tevékenységért hosszabb ideig börtönben volt. A börtönben a vele való foglalkozás (finom kifejezés, Szabó Stefka Istvánnak adott interjújában (itt meghallgatható) azt mondta, leginkább „villanyozták”, árammal kínozták – MG) során korábbi politikai nézeteit megváltoztatta. Ennek alapján 1953 júliusában beszerveztük. A belső reakció vonalán folytatott eredményes munkája alapján megfelelő előkészítés és ellenőrzés után 1955 decemberében Ausztriába telepítettük” – idézte a vonatkozó állambiztonsági iratot Sz. Kovács Éva történész a Betekintőben megjelent tanulmányában.
Szabót tehát átdobták. Bár elsődleges feladata a régi, második világháborús emigráció bomlasztása volt, ő az ötvenhatosok megosztásában érte el igazi sikerét.
Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem jött létre igazi egység, erre kifejezetten büszke volt – Stefka Istvánnak adott interjújában többször megerősítette.
„Jelentéseinek és hazahozatala után tett nyilatkozatainak köszönhetően pedig olyan információkhoz és lépéselőnyhöz jutott a magyar politikai vezetés, hogy az ENSZ „Ötös Bizottsága” nem érte el célját, sőt 1963-ra a „magyar kérdés” le is került a világszervezet napirendjéről” – írta aknamunkájáról Sz. Kovács Éva.
Király Béla: Fantasztikusan nagy kárt okozott
De hogyan volt képes a neves, ismert emigránsok bizalmába beférkőzni? Erre a Szabó kétszínűségét egyedül megérző Király Béla sem tudta a választ. „Fantasztikusan nagy kárt okozott az emigrációban – mondta a Nemzetőrség néhai főparancsnoka, az ötvenhatos emigráció egyik vezetője új honlapunkon meghallgató beszélgetésben. – Az első pillanattól mindig ott volt, mindig tudta, hol történik valami. A szervezésnek minden fontos pontján ott volt. Az az igazán érdekes, hogy hogyan sikerült mindenkinek a bizalmát megnyernie”.
Stefka István évekkel ezelőtt Király Béla mellett a Szabó hálójába került Ábrahám Dezsőt és Bánkúti Gézát is megkérdezte ugyanerről. „Ki sejthette volna! Szabó Miklóst nemcsak az osztrák, de az amerikai politikai szervezetek is elfogadták” – mondta Ábrahám Dezső, majd arról is beszélt, hogy csak az eltűnése után jöttek rá, mi történhetett.
„Amikor 1957. szeptember 5-én eltűnt, akkor a sofőrje, Bánkúty Géza is kereste mindenhol. Akkor már történtek Bécsből elrablások és arra gyanakodtunk, hogy Szabó Miklóst is elrabolták.
Majd néhány nap múlva Géza kapott egy levelet, amelyben Szabó Miklós jelezte, hogy visszatért Magyarországra. Ekkor kezdtünk gondolni arra, hogy hazadolgozott”.
Bánkúty Géza sem sejtett semmit. „Végig úgy éreztem, hogy szívében megmaradt magyarnak, hiszen segített a menekülteknek. Amikor eltűnt, akkor Ábrahámmal, Juhász Pistával együtt mentünk fel a lakására. Hagyott egy kis papírt, amiben körülbelül a következőket írta: „…ne haragudjatok, nem szóltam nektek, hogy kinek dolgozok, mert nem engedtétek volna meg, megakadályoztátok volna azt, amit csinálok. Hiszek abban, hogy amit teszek, azt a magyar népért teszem, mert nincs más választásom, nincs más választás, csak ez az út, a megbékélés. Ezért mentem haza…”.”
Szabó saját narratívája szerint azért árulta el az emigránsokat, mert nem akart egy újabb vérrontást. „Békét őrző” szerepét többször hangsúlyozta Stefka Istvánnak adott interjújában. Voltak bűnök, amelyek alól hiába próbálta kimosni magát. Ilyen volt Renner Péter kivégzése.
Szabó fülese nyomán végezték ki Renner Pétert
„Renner Péter az én összekötőm volt – mondta Bánkúty, aki még Ausztriába menekülése előtt Magyarországon a Márciusban Újra Kezdjük (MÚK) fő szervezőjének számított. – Rajta keresztül kaptuk a fegyvereket Nyugatról. Péter a puskákat, pisztolyokat a Fertő tavon át csempészte. Mint a MÚK vezetője, én voltam a magyarországi kapcsolata. Egyébként Bajusz, azaz Pongrátz Gergely (a vele készült beszélgetés is meghallgatható a honlapon – MG) szervezte kintről ezt a kapcsolatot. Rennert jól ismerte, mivel ő volt a Corvin köz elhárító részlegének a parancsnoka. Mindenesetre 1957. januárban kaptam a Markó utcából egy papíron üzenetet Rennertől a következő szöveggel: tisztasági csomagot kérek! Abban a pillanatban tudtam, hogy Renner lebukott. Néhány perc múlva az otthonomat elhagytam. A Várban bujkáltam. 1957. március elején Ausztriába szöktem”.
Tény, hogy Rennert Szabó információja alapján fogták el, majd végezték ki. Ezért is érdekes, hogy mit vallott erről a kétezres években. „Bevallom őszintén, a Renner Péter halálában nem érzem magam felelősnek. Legalábbis annyira nem, mint őt.
Tőlem csak a végső információt kapták meg”
– magyarázta.
Új honlapunkon (56 Lövészárkai) a teljes interjúk és beszélgetések elolvashatóak és meghallgathatóak. Meghallgathatjuk, milyen undorral beszél az író-újságíró Polner Zoltán saját ügynöki múltjáról vagy éppen azt, mit gondolt Rácz Sándor, Pákh Tibor, Kopácsi Sándor és a Pongrátz-testvérek az ötvenhatos forradalomról és szabadságharcról.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS