
Ügynökökkel, hősökkel, forradalmárokkal készített interjúk hallgathatóak meg 56 Lövészárkai nevű új honlapunkon. A számtalan érdekes élettörténet közül most egyet emelünk ki: Stefka István évekkel ezelőtt megszólaltatta azt a Szabó Miklóst, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Szabót 1957-ben hívták haza, a Kádár-rendszer hősként ünnepelte az egykori társait lejárató, kivégzésekhez hozzájáruló árulót, aki később sem bánt meg semmit. Király Béla azt mondta: nagy kárt okozott, és sohasem értette, miért hitt neki mindenki.
Különös társaság gyűlt össze 1957. október harmadikán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában (ott, ahová később a hírszerzés Press-rezidentúrája is befészkelte magát). A sokat látott épületben az Ausztriából hazatért (valójában hazarendelt) Szabó Miklós kisgazda politikus tartott sajtótájékoztatót, ahol leleplezte az emigráció „gazságait”.
Csak az állambiztonságnál tudták akkoriban, hogy Szabó „Kerekes Mihály” fedőnéven a belügyi hírszerzés embere volt, akit a bomlasztás céljával küldtek ki Nyugatra. A börtönbüntetése alatt beszervezett kisgazda teljesítette célját, ártalmas aknamunkája nyomán két embert is kivégeztek.
Miután az ügynök-politikus elárulta, hol próbálnak bejutni Magyarországra, már nem volt nehéz őket elfogni.
Jellemző, hogy Szabót belügyes névrokona, a modern magyar történelem egyik legkártékonyabb „riportere”, Szabó László mutatta be. A későbbi kékfényes szokás szerint belügyminisztériumi parancsot teljesített, tulajdonképpen kollégáját konferálta fel. „A rendezvény fajsúlyát jelezte az is, hogy a sajtótájékoztatón forgatott a Magyar Filmhíradó (tudósítását már a következő héten láthatták a mozinézők), s a már a kísérleti adások küszöbére jutott Magyar Televízió is felállíthatta a kameráit” – jegyezte meg a sajtótájékoztatóról Murányi Gábor a Múlt-korban megjelent cikkében.
Sátáni emigránsok: még a gyerekeket is elpusztítanák
„Nyugatról hazatért egykori kisgazdapárt képviselő leleplezése az imperialisták zsoldjába szegődött emigránsok népellenes tevékenységéről” – harsogta 1957-es cikkének meglehetősen hosszú címében a Népszava. Az írásból megtudhatták az olvasók, hogy a velejéig gonosz, lefizetett emigránsok sok-sok ártatlan embert (köztük gyerekeket) is el akartak pusztitani. „Szabó Miklós itt hosszú részleteket idézett egy, a Hotel Kaiserhofban lezajlott megbeszélés hangulatáról, ahol ő maga vitába kellett, hogy szálljon az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége – a szerk.) terroristáival, akik nyíltan hangoztatták, hogy valamennyi kommunista, sőt azok csaladtagjainak és gyermekeinek, sőt a kommunistákat támogató személyeket elpusztítását is szükségesnek tartják”.
Az emigráns társait eláruló Szabóból a Kádár-rendszer hőse lett, több lejárató könyvét kiadták, először (1958-ban) a Foglalkozásuk emigráns jelent meg, ezt követte több hasonlóan hiteles kiadvány. Az állambiztonság vezetői büszkék lehetettek. Azok is voltak: „»Kerekes Mihály« (Szabó Miklós fedőneve -MG) […] mint kisgazdapárti funkcionárius bizalmi embere volt Nagy Ferenc miniszterelnöknek. Nagy Ferenc szökése [sic!] után illegális tevékenységért hosszabb ideig börtönben volt. A börtönben a vele való foglalkozás (finom kifejezés, Szabó Stefka Istvánnak adott interjújában (itt meghallgatható) azt mondta, leginkább „villanyozták”, árammal kínozták – MG) során korábbi politikai nézeteit megváltoztatta. Ennek alapján 1953 júliusában beszerveztük. A belső reakció vonalán folytatott eredményes munkája alapján megfelelő előkészítés és ellenőrzés után 1955 decemberében Ausztriába telepítettük” – idézte a vonatkozó állambiztonsági iratot Sz. Kovács Éva történész a Betekintőben megjelent tanulmányában.
Szabót tehát átdobták. Bár elsődleges feladata a régi, második világháborús emigráció bomlasztása volt, ő az ötvenhatosok megosztásában érte el igazi sikerét.
Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem jött létre igazi egység, erre kifejezetten büszke volt – Stefka Istvánnak adott interjújában többször megerősítette.
„Jelentéseinek és hazahozatala után tett nyilatkozatainak köszönhetően pedig olyan információkhoz és lépéselőnyhöz jutott a magyar politikai vezetés, hogy az ENSZ „Ötös Bizottsága” nem érte el célját, sőt 1963-ra a „magyar kérdés” le is került a világszervezet napirendjéről” – írta aknamunkájáról Sz. Kovács Éva.
Király Béla: Fantasztikusan nagy kárt okozott
De hogyan volt képes a neves, ismert emigránsok bizalmába beférkőzni? Erre a Szabó kétszínűségét egyedül megérző Király Béla sem tudta a választ. „Fantasztikusan nagy kárt okozott az emigrációban – mondta a Nemzetőrség néhai főparancsnoka, az ötvenhatos emigráció egyik vezetője új honlapunkon meghallgató beszélgetésben. – Az első pillanattól mindig ott volt, mindig tudta, hol történik valami. A szervezésnek minden fontos pontján ott volt. Az az igazán érdekes, hogy hogyan sikerült mindenkinek a bizalmát megnyernie”.
Stefka István évekkel ezelőtt Király Béla mellett a Szabó hálójába került Ábrahám Dezsőt és Bánkúti Gézát is megkérdezte ugyanerről. „Ki sejthette volna! Szabó Miklóst nemcsak az osztrák, de az amerikai politikai szervezetek is elfogadták” – mondta Ábrahám Dezső, majd arról is beszélt, hogy csak az eltűnése után jöttek rá, mi történhetett.
„Amikor 1957. szeptember 5-én eltűnt, akkor a sofőrje, Bánkúty Géza is kereste mindenhol. Akkor már történtek Bécsből elrablások és arra gyanakodtunk, hogy Szabó Miklóst is elrabolták.
Majd néhány nap múlva Géza kapott egy levelet, amelyben Szabó Miklós jelezte, hogy visszatért Magyarországra. Ekkor kezdtünk gondolni arra, hogy hazadolgozott”.
Bánkúty Géza sem sejtett semmit. „Végig úgy éreztem, hogy szívében megmaradt magyarnak, hiszen segített a menekülteknek. Amikor eltűnt, akkor Ábrahámmal, Juhász Pistával együtt mentünk fel a lakására. Hagyott egy kis papírt, amiben körülbelül a következőket írta: „…ne haragudjatok, nem szóltam nektek, hogy kinek dolgozok, mert nem engedtétek volna meg, megakadályoztátok volna azt, amit csinálok. Hiszek abban, hogy amit teszek, azt a magyar népért teszem, mert nincs más választásom, nincs más választás, csak ez az út, a megbékélés. Ezért mentem haza…”.”
Szabó saját narratívája szerint azért árulta el az emigránsokat, mert nem akart egy újabb vérrontást. „Békét őrző” szerepét többször hangsúlyozta Stefka Istvánnak adott interjújában. Voltak bűnök, amelyek alól hiába próbálta kimosni magát. Ilyen volt Renner Péter kivégzése.
Szabó fülese nyomán végezték ki Renner Pétert
„Renner Péter az én összekötőm volt – mondta Bánkúty, aki még Ausztriába menekülése előtt Magyarországon a Márciusban Újra Kezdjük (MÚK) fő szervezőjének számított. – Rajta keresztül kaptuk a fegyvereket Nyugatról. Péter a puskákat, pisztolyokat a Fertő tavon át csempészte. Mint a MÚK vezetője, én voltam a magyarországi kapcsolata. Egyébként Bajusz, azaz Pongrátz Gergely (a vele készült beszélgetés is meghallgatható a honlapon – MG) szervezte kintről ezt a kapcsolatot. Rennert jól ismerte, mivel ő volt a Corvin köz elhárító részlegének a parancsnoka. Mindenesetre 1957. januárban kaptam a Markó utcából egy papíron üzenetet Rennertől a következő szöveggel: tisztasági csomagot kérek! Abban a pillanatban tudtam, hogy Renner lebukott. Néhány perc múlva az otthonomat elhagytam. A Várban bujkáltam. 1957. március elején Ausztriába szöktem”.
Tény, hogy Rennert Szabó információja alapján fogták el, majd végezték ki. Ezért is érdekes, hogy mit vallott erről a kétezres években. „Bevallom őszintén, a Renner Péter halálában nem érzem magam felelősnek. Legalábbis annyira nem, mint őt.
Tőlem csak a végső információt kapták meg”
– magyarázta.
Új honlapunkon (56 Lövészárkai) a teljes interjúk és beszélgetések elolvashatóak és meghallgathatóak. Meghallgathatjuk, milyen undorral beszél az író-újságíró Polner Zoltán saját ügynöki múltjáról vagy éppen azt, mit gondolt Rácz Sándor, Pákh Tibor, Kopácsi Sándor és a Pongrátz-testvérek az ötvenhatos forradalomról és szabadságharcról.
Fotó: MTI
Mai
2017-09-19 at 21:43
Részletek egy írásból …
Miklódy Molnár István Jegyzete: aki, hosszúideig az Angol titkos munkatársa volt, és az osztrák elhárítás munkatársa. Majd 8 év börtön után szabadultam és egy Bécsben meg ismert barátom adta ezt a könyvet a kezembe. Ő is Szabó Miklós áldozata volt
a hősünk könyvét Tárgy: Szabó Miklós jelenleg a Társadalmi Unió elnöke és a „Kiáltás”Című lap Főszerkesztője.”
“Amíg ezek a demokrácia jegyében ma is teszik, amit tesznek és egyre keményebben tenni fogják, ha nem lesz átvilágítva az összes civil szervezet és aktivistái, addig bármilyen kormány
lesz, ami nem áll közel a volt kommunista rendszer híveihez akadályozni fogják a kibontakozás lehetőségeit. Ez csak Egy szelet a kommunista rendszer hívei közül. Ők a Civilszférát bomlasszák és manipulálják, a másikak sztrájkot szerveznek, a harmadik lerohasztja a gazdaságot és tönkreteszik, az országot a negyedik hozzájárul a bűnözés virágzásához, az ötödik médiaháborút vív a kibontakozás meg nehezítésére. Bomlasztanak a pártokon belül, a hivatalokban, sok a kompromittált ember és a megvásárolható sem kevés. Az iskolákban ott hagyták azokat, akik a nagy lenini, sztálini eszmével fertőzték meg a magyar generációkat, lelkileg, erkölcsileg a prostituáltak útjára indították, bűnözőket produkáltak (Ez a fiatalkorú bűnözés és a jelenlegi bűnügyi krónikában figyelemmel kísérhető). Fiatalokat szerveznek be olyan cselekmények elkövetésére, amely szabotázsnak számit. Nem büntethető had képezzenek profikat.”
algohun
2017-02-06 at 12:00
Mi történt Mező Gábor kémtémájú cikkeivel? Most megkövetem őt mert bár legyen Mező Imre fia vagy unokája világos hogy amit itt közzétett az az igazság. Neki megvoltak a lehetőségei hogy megadja a cseh költő és az olasz ujságiró és az egész ügyet kirobbantó olasz prof nevét és a francia Résistance eredetű újság Le Franc Tireur A mesterlövész cimét amiben Camus cikkei irásai beszédjei 56 ról megjelentek 1957ben. És amik miatt meghalt.
.
Én nem hivatkozhatok semmi másra csak emlékezetemre. De igy is ki tudom egésziteni amit talán Mező Gábor nem ismer hogy az egész cseh olasz olasz forrás egy francia kanadai Chicoutimi prof jóvoltából lett nyilvános.
És mivel van egy pár francia könyvem ezért ismerem a Gallimard kiadó nevét és igy tudom ki vezette Camust autójában.
Nehéz bizonyitani a spiclik és kémek által elkövetett gyilkosságokat bár sok eset bizonyitott. Például biztos hogy Ali Agca II János Pál lelövését a bulgár kommunista Ávó szolgálatában követte el
akik a KGBnek dolgoztak. Vagy valami Litvinovot? egy londoni utcán szúrt meg egy kém
halálos szivméreggel Vagy teába öntöttek rádióaktiv Poloniumot ami csak lassú halált okozott.
És nagyon jól ismert a személyautók vagy buszok manipulálása fékek huzalok gumik stb rongálása ami gyorshajtás esetén halálos lehet. Igy lehet könnyen eltenni bárkit láb alól és alig bizonyíthatóan.
Számomra alig megkérdőjelezhető hogy a cseh költő információja igaz. Camust a csehek gyilkolták meg KGB utasításra. Ezek mind könnyen álcázható gyilkosságok de a legjobb az autó vagy busz baleset.
Gyorsan hajtott balesetet szenvedett meghalt. Kész. Nincs ok más okra gyanakodni.
Vagy öreg beteg pápa akit ráadásul gyorsan elhamvasztanak vagy eltemetnek. Kisült hogy nem volt beteg
I János Pál. Eltették láb alól. De ez sem biztos csak nagyon gyanús.
Ennél sokkal valószinűbb Canus meggyilkolása.
Ezek mind szókimondó öncélú bátor emberek voltak pápák kémek irók politikusok Olaf Palme Aldo Moro svéd és olasz miniszterelnökök na és persze JFKennedy.
Haláluk sikeres merényletek eredménye volt sikeres mert a valódi megrendelőket vagy elkövetőket nem sikerült soha végérvényesen azonositani.
Szeretném újra a pestisrácokon olvasni Mező Gábor cikkeit. Főleg a Camus Sartre témájúakat. A sok nevenincs senki komcsi spicli kém gyilkos nem érdekel. Azok nem történelmi vagy irodalmi személyek.
Például Nagy Imre Maléter Király Béla is de hogy ki volt vérbirájuk hóhéruk nem érdekel. Már régen férgek takaritották el hullájukat.
Szóval mi lett a Camus cikkekkel?
Valaki eltüntettette?
PS
2017-02-23 at 14:27
Itt van az említett Camus-cikk – benne a gyanús balesetével: http://pestisracok.hu/rakosi-es-kadar-ugyanaz-fajzat-56-francia-hose-albert-camus/
De ez is hasonló témát feszeget: http://pestisracok.hu/sartre-es-naci-svajci-bankar-ahol-osszeer-szelsobalos-es-szelsojobbos-terrorizmus/
Molnàr Gyula
2017-02-05 at 12:43
OBSITOS Ur, igaza van Maléter és Kiràly Béla szerepének megkérdöjelezésében és zavaros cselekedeinek megemlitésében, de azt el kell ismernünk, hogy néhàny napi habozàs utàn a forradalom mellé àlltak és Maléter ezért halt meg. Ugyanez mondhato el Nagy Imréröl is, aki a forradalmban betöltött szerepük miatt haltak meg. Ök is vàlaszthattàk volna azt az utat mint Kàdàr, de a történelmi pillanatban a nép mellé àlltak és ez a lényeg, amiért tiszteletet érdemelnek.
Molnàr Gyula
2017-02-05 at 12:26
Kedves Algohun, örülök, hogy ezek között a mocskolodo, buta, tudatlan hozzàszolok között van olyan is aki tudja az igazsàgot és ma 60 év utàn is ilyen szép szavakkal megvédi azt. 1956-ban ki gondolta volna, hogy 60 év mulva a forradalom évfordulojàn egy anarchista csürhe fütyèléssel fogja megzavarni az ünnepet ? Sajnàlom a kerpesi uti 21-es és a kereszturi uti 301-es parcellàban fekvö höseinket és felteszem magamban a kérdést, hogy érdemes volt e az életüket adni ilyen utodokért. Azt sem képzelhették el höseink, hogy a szabadsàg eljövetele utàn egy pufajkàs lesz hazànk miniszterelnöke.
BANG JENSEN meggyilkolàsa a Central Parkban nagyon valoszinü, hivatalosa ezt a tényt nem bizonyitottàk, de az még nem jelenti azt, hogy nem ez tértént. Ma szobra van BP-en a Szabadsàg téren.
ALBERT CAMUS meggyilkolàsàban kételkedek, mert egy autobalasetnek àlcàzott gyilkossàg kimenetele soha nem biztos. Majd utàna nézek..
Felüdülés volt olvasni kommentàrjàt, kedves Algohun.
DUNAI JANOS
2017-02-05 at 10:01
a magyar nép ezeknél büdös praszt csak dolgozott evszázadokon evezredeken at békében ki sem mozdulva a megelhetesert.mindig ugyanez a jampec állatfajta gyilkolta a népunket különbözö mezekben urizalva a hatalmi konderközeliségért egymassal mindig egymassal harcolva es mellkesen elötte alatta utana a mi napig a dolgozo békés népet irtva regulázva ha kell ha nem kell odacsapva biztos ami biztos alapon.mára már a többszaz eves ezer éves paraszti kisgazdasagok semmivé váltak es csak a kiszipolyozas varosba ehenkorasznak kényszerites rabszolgatartas.ebben kivétel nélku 27 éve mind jeleskedig ez a fereghad partoktol fuggetlenül
Obsitos Navigátor
2017-02-05 at 08:54
Mező Imrét nem a forradalmárok lőtték le, hanem a sajátjai.
Egyezkedni, kapitulálni akart, mert tarthatatlannak ítélte a helyzetüket. Ezzel nem mindenki értett egyet, kifele menet – hátulról érte a találat. Később halálát a forradalmárok számlájára írták – így megmaradhatott
hős/áldozat nimbusza.
Hasonló, csak ellenkező előjellel történik Maléter -a hős köpönyegforgató- megítélése. Nem beszélve a szélhámos Király Béláról…
algohun
2017-02-05 at 06:47
Province persze Provence vagy ha úgy tetszik Provánsz …ezt is a buta angol program hamisitotta meg
bár a Midi az inkább Délt jelent amit kissé lenéznek a sznob és sovinista párizsiak pont úgy mint a pestiek a vidéket mint Mécs fattya a magyar olimpia gyűlölő pimasz. Dante Babits vagy Camus tolla kéne ide hogy leirja ezeket a komcsi férgeket úgy ahogy megérdemelnék.
Bármit alakoskodnak hazudnak ferditenek ezek a hulladékok és elkeseritenek megkeresem előveszem Camus irásait és szivem derül. És ámulok hogy egy francia kommunista bár nem volt párttag szocialista vagy anarchista de az sem volt igazán hogyan volt képes megérteni a forradalmat és szabadságharcot olyan tisztán és nemesen és ezt ékes szóval világgá kiáltani kürtölni.
Albert Camus Povl Bang Jensen mellett a mi forradalmunk és szabadságharcunk legnagyobb hősei és mártirjai. Povl Bang Jensen sem lett öngyilkos hanem vagy a ruszki vagy az ENSz Dag Hammarskjöld
gyilkosai tették el láb alól.
Autóbalesetet vagy öngyilkosságot esetleg szivrohamot szimulálni ez az ő módszerük.
Aki nekik kellemetlen az a mi hősünk és példaképünk sőt vezérlő csillagunk és lélekvidámitónk.
Ha ilyen emberek álltak mellénk mögénk elénk mint Povl Bang Jensen és Albert Camus akkor az igazság eltiporhatatlan és ügyünk győzni fog.
Én nem engedek 48 ból sem 56 ból a károgó varjak és a hiénák miatt sem.
Egy magyar számára az Aranybulla és a 12 na meg a 16 pont örökérvényű útmutatás.
Vox populi vox dei. Ruszkik haza nemcsak azt jelentette hogy tűnjenek el az oroszok hanem hogy minden idegen haderő vagy fegyveres erő takarodjon.
Földet gyárat vissza nem adunk …. nem azért haltak meg a pesti srácok hogy pár oligarcha megszedhesse magát hanem azért hogy a magyar gazdaság magyar kézben legyen minden magyar kezében.
Számomra minden utcagyerek és utcalány akik életüket adták szentek és hősök.
Azok a békés ártatlan tüntetők felvonulók is akiket sortüzekben gyilkoltak meg a pufajkások és az ÁVÓsok vagy a ruszkik.
Aki nem igy gondolkozik az elárulja 56 szellemét.
Albert Camus és Povl Bang Jensen 56 szellemének fő ápolói és a mi istápolóink.
Hihetetlen hogy mindezt Albert Camus megérezte. Miért irta hogy soha ne engedd hogy bárki megkérdőjelezze a pesti srácok szent vérét és hőstettét. Mert tudta hogy a férgek gyalázni fogják őket.
Még a cime is provokativ. Le sang des hongrois A magyarok vére. Másképp hangzik ez egy szélső baloldali forradalmár szájából mint egy ugyebár szélső jobboldaliéból.
algohun
2017-02-05 at 04:19
Le sang des hongrois megvan magyarul is németül angolul stb. Próza egy folyóirat cikk de olyan szép hogy lehetne próza vers is.
A francia kanadai Université de Chicoutimi egy professzora idézi az olasz ujságiró művét aki egy könyvet irt erről és ő idézi amit egy cseh mondott el neki aki ismerte a cseh kémeket akik ezt a műveletet véghezvitték. A nevekre nem emlékszem de rajta van az interneten meg lehet keresni.
Csak a Gallimard sofőr fiü nevére emlékszem mert ez egy ismert fr kiadó illetve az apja.
Ami nem tetszett a ruszki külügyminiszternek Sepilovnak amit a franciák Chepilov nak esetleg Chepiloffnak
irnak az egy második irás a Kadar a eu son jour de peur aminek forditását nem olvastam semmilyen nyelven. Ez legalább tizszer olyan hosszú irásmű.
Készültem leforditani jobb hijján csak sajnos nem tudom úgy kezelni ezeket a dög masinákat az állandóan változó programokkal hogy erre képes volnék. Még a DOSban tudtam használni a split screent és forditást gépelni la en fr nyelvekből.
Végül van még egy Camus irás egy harmadik 56tal kapcsolatban de annak a cimére már nem emlékszem
sajnos és a szövegére sem. De az is természetesen ugyanazt mondja mint a másik kettő.
Le sang des hongrois és Kadar a eu son jour de peur.
Ezeket márványba kéne vésni legalább három nyelven fr hu en esetleg még de ru okon is. Hadd okuljanak a még mindig hazudozók hogy mi volt 56.
Molnàr Gyula
2017-02-04 at 23:02
Kedves Algohun,
Albert Camus volt a nyugati vilàg egyetlen személyisége, aki a legtisztességesebben àllt ki a magyar forradalom mellet Le sang des hongrois cimü versével és màs megnyilvànulàsaival. Tudom, hogy egy autobalesetben halt meg, (egy fànak rohant bele az autoja) de hogy egy merénylet àldozata lett volna, arrol most hallok elöször. Lehet, de elég furcsa hogy egy versért ilyen merényletet hajtottak volna végre ellene.
A MUK-al kapcsoltban, szerintem is ez inkàbb egy ohaj volt az elkeseredésben, de semmi kokrét szervezkedés nem volt mögötte.
-Mezö Imre a pàrthàzban tartozkodott mint budapest pàrttitkàr, aki a pàrthàz ostroma elött kiment tàrgyalni a felkelökkel, akik valamilyen konfliktus folyamàn lelötték. Az épületet az AVO-sok védték, 28-29.-én lötték az embereket, mentösöket az ablakokbol és ez keltette ki az emberekböl azt a haragot, ami 30.-àn az AVO-sok meglincseléséhez vezetett. Külömben ez volt a forradalom egyetlen lincselése, ami soha nem történt volna meg az AVO-sok lövölddözése nélkül.
E lövöldözések soràn vesztette életét Jean-Pierre Pedrazzini a Paris Mach riportere, akinek ma emlékmüve van a Köztàrsasàg téren.
Üdvözlettel.
algohun
2017-02-04 at 20:10
Mező Imre volt a Pártház ÁVÓS parancsnoka amikor a Köztársaság téren orvosokat ápolónőket mentőket és bárkit aki mozgott a téren lőttek agyon az ÁVÓsok valamikor öktóber 28. vagy 29.én. A szabadságharcosok elfoglalták a Pártházat és egy két ÁVÓst köztük Mező Imrét felkoncolta a feldühödött népharag. Nagyrészüket elengedték.
A LIF E fényképésze ezt megörökitette de a legyilkolt mentőszemélyzetet érdekesen nem. Vgy azt nem küzölték.
A jelen cikk szerzője egy Mező Gábor vajon véletlen név megegyezés e vagy fia vagy unokája annak az ÁVÓSnak akiről Kádárék egy sugárutat neveztek el.
algohun
2017-02-04 at 20:01
M. Gy. köszönöm a választ.
Néha becsúszik az igazság és sajnos mindig újra és újra meg kell érte küzdenünk.
Amit letörültek az megint szerintem a legfontosabb irás 56 ról egy francia algériai nagy iró tollából Albert Camus.
Rövidebb szövege a Le sang des hongrois A magyarok vére ami éppenséggel a pesti srácoknak állit diadalivet és egyenértékű Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról versével.
A második irás épp a MUKról szól márciusban újra kezdjük amiről tudott 1957ben. Falfirkák jelentek meg március 15.e előtt Pesten amitől el kezdett rettegni Kádár elvtárs.
Cime: Kadar a eu son jour de peur amit úgy forditanék hogy Kádár rettegésének napja.
Ez is egy hülyéskedés volt semmiféle katonai fegyveres szervezkedés nem volt mögötte csak az ÁVÓ paranoid gyáva csürhéje hallucinálásában.
Camust egy olasz újságiró szerint a cseh kémek gyilkolták meg a ruszkik kérésére azért mert Camus megtámadta és megalázta és megcáfolta Sepilov ruszki külügyminiszter hazudozásait Párizsban. Sajnos kommunista trockista maoista stb haverjainak elmondta hogy Gallimard fils a kiadójának fiának autójával vezetnek haza Párizsba ahol sürgős dolga volt mert négy barátnő várta haza a Midiből azaz Provinceből. Ezek a szélsőbalos haverjai között valószinűleg voltak orosz vagy cseh kémek. Ezek elintézték autójukat és halálos balesetet szenvedtek.
Ennyire érzékenyek ezek a kommunisták. Egy rossz szó és Kádár vagy Sepilov kritikusait elteszik láb alól.
Abba hagyom mert nem tudom mi verte ki a biztositékot itt.
Alex
2017-02-04 at 18:29
Anna 2017-01-28 at 10:05
Tényleg nem véletlenül.Elhárításra is kiképzett tiszt volt, gyorsan dolgozott és a fejében összeálltak a momentumok.
Molnàr Gyula
2017-02-04 at 16:51
Algohun, teljesen igaza van és köszönöm, hogy ilyen szakértelemmel irta le helyettem is az igazsàgot. A korunkra jellemzö, hogy 26 éves szabadsàgunk utàn, még mindig szabadsàgharcunk kitörésének okait és lefolyàsàt kell ismételgetni, igazolni. Ez azért van igy, mert a volt elnyomoink még mindig köztünk vannak és ök kényszeritenek minket arra, hogy magyaràzkodjunk.
Ami az MHBK-t és az emigràns szervezeteket illeti, teljesen igaza van. Örültünk, hogy éltünk, baràtian összejöhettünk ünnepeink alkalmàval és megbeszélhettük gondjainkat. Igaz, hogy kommunista ellenesek voltunk, ez ki is fejeztük, tàmogattuk is az otthoni ellenàllokat, de fegyvereköl soha nem volt szo.
Üdvözlettel.
khm
2017-02-04 at 13:28
Egyszerűen nem értem,hogy ilyen arcberendezéssel,hogyan hihetett ennek bárki,bármit.
Oké,változtak az idők,de ilyen kinézetű izére nem tudom elhinni,hogy titkot,esetleg titkokst bízzanak az emberek.
Amúgy érteni vélem. Ők nem éltek szocionizmusban,én meg igen. Ezért eleve gyanakvó vagyok.
algohun
2017-02-04 at 12:57
Amit irtam nem jelent meg miért?
MHBK
Ez egy ÁVÓs hallucinálás hogy ez egy katonai szervezet volt bár neve ellenére
Magyar Harcosok Bajtársi Közössége egy öreg veteránok politikai emigráns szervezete volt
aminek semmi katonai fegyveres jellege nem volt csak ÁVÓs spiclik kémek önigazoló hallucinációiban. Olyan mint a kanadai Legion ami sörözésekben és darts versenyekben éli ki magát és évente egyszer felveszik egyenruhájukat és sorfalat diszőrséget állnak az emlékművek előtt.
Ez azért fontos mert ez is az ÁVÓS dezinformációs feladatukhoz tartozik hogy kitaláljanak nemlétező összesküvéseket és katonai fegyveres felkelésekre való készülődést és azt hazudják hogy volt fegyveres emigráció. Nem volt.
Az emigráció teljesen abban élte ki magát hogy igyekezett szembeszállni az ellenséges propagandával. Ez éppen elég volt feladatnak. Senkit nem fizettek mi mindig vesztettünk azon hogy magyar ügyekkel foglalkoztunk. Ez szolgálat és áldozat volt nem karrier.
Pártoltuk az alig létező magyar sajtót és egyházakat cserkészetet.
Slussz. Ennyi volt az egész.
Gyakran olyan alakok szerepeltek magyarként az idegenek előtt akiket soha nem láttunk rendezvényeinken magyar házainkban templomainkban.
Elmebeteg aljas hazudozás valamilyen szervezett politikai pláne katonai emigrációról beszélni. A spicliknek kellett ilyesmit kitalálni hogy igazolják szükségességüket.
Még nagyobb téma az az aljas hazugság hogy 56 szervezett puccs volt. Nem volt az. A megrögzött kommunisták képtelenek voltak feldolgozni hogy egy nép spontán szervezés nélkül felkel és amikor a gyilkosok el kezdik gyilkolni akkor fegyvert szereznek.
Majdnem minden szabadságharcos története ez. Reggel elmegy kenyérért és géppuskával tér haza. Egy órával előtte nem tudta még hogy fegyverrel fog az ÁVÓsok és a ruszkik ellen harcolni.
Ez az igazság. Hogy hortista nyilas vagy nyugatról bedobott kémek szervezték vagy robbantották ki a forradalmat egy szemenszedett hazugság.
A tüntetéseket felvonulásokat a lengyelek iránti szolidaritás inditotta el és az ÁVÓSok gyilkos lövöldözése a rádiónál a fegyvertelen tömegre tette fegyveres harccá.
És akkor az egész országban megalakultak a forradalmi munkás és nemzeti tanácsok.
Kivéve Szolnokon ami végig megmaradt a kommunista zsarnokság egyetlen szigetének.
A röbbi tizezer helység mind a forradalom mellé állt.
Anna
2017-01-28 at 10:05
Ez így igaz Szabó Miklósról. De Király Béla, a nagy túlélő is megér egy “misét”, hiszen nem véletlenül látott át Szabón, ő, egyedül…