A baloldal miniszterelnök-jelölése eddig sokkal inkább a segítő szándékkal felbukkanó kisdobosokról szól, semmint a közösségi akaratról. Ez persze nem független a baloldali ellenzék romos állapotától. Előbb Botka László szabott határozott feltételeket, és az MSZP így is felsorakozott mögé, majd nem sokkal később a kívülről érkező Lattmann Tamás jelezte a baloldali ellenzék felé: hajlandó meghozni azt az áldozatot, hogy a közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.
Még meg sem száradt a tinta a Botka László jelölését véglegesítő MSZP-s elnökségi döntésen, máris vetélytársat kapott egy olyan jelölt személyében, aki ráadásul nem is valamelyik pártból jön. A casting eddigi második versenyzője Lattman Tamás jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete kutatója. A közéletbe a teljes kudarccal zárult „rendszerbontó népszavazás” kezdeményezésével került be; akkor a szükséges aláírások felét sem sikerült összegyűjtenie a Gulyás Balázzsal (az MSZP-s Gurmai Zita fia) és Vajda Zoltánnal felálló csapatnak, Lattmann pedig miután nem tudta megmozdítani a népakaratot, inkább a pártok felől közelítene a dologhoz.
A nevető harmadik, akit mindenki szeretne
Persze mindezt a pártok nélkül tenné, mert ő maga nem indulna pártlistán, csak úgy kívülről beszállna a játékba – ahogy azt Medgyessy Péter és Bajnai Gordon is megtette már sikeres országlásuk idején. Lattmann úgy gondolja, hogy az ő integráló személyisége elsimíthatná a baloldali pártok között feszülő ideológiai és személyi ellentéteket, ráadásul még a baloldali pártok és az ellenzéki civilek közti gyanakvást is meg tudná szüntetni. Ezt az idillt megkoronázandó elővette a bűvös szót is: szakértői kormány. Úgy véli ugyanis, hogy sok olyan ember van a pártokon kívül, akik hasznosak lehetnének a politikában is, csak nem jutnak döntéshozó helyzetbe. Csak végre egy esély kéne nekik.
A jóhiszeműen visszahúzódó pártok víziója
A programot szakértőkkel állíttatná össze Lattmann, tehát ugyanúgy, mint a pártok. Egyelőre az sem világos, hogy ha képes lenne maga mögé állítani az összes baloldali politikai alakulatot, miként tenné meg ugyanezt a különböző pártokhoz kötődő szakértők különböző véleményeivel. Van azonban ezen kívül is kiforratlanság ebben a miniszterelnöki programvázlatban. Lattmann szakmai alapú politizálásról beszél, amelyet nem befolyásolnak a pártérdekek és a pártideológiák. Mint mondja, a kormány dolga a kormányzás, ideológiai vitákra ott az Országgyűlés. Egyelőre megválaszolatlan kérdés azonban, hogy egy esetleges szakértői kormánynak felhatalmazást adó országgyűlési többség miért ne érvényesítené a saját érdekeit és ideológiáját a későbbiekben.
Erősebb pártlistákkal a pártok visszaszorításáért
Konkrétumokat egyelőre nem nagyon tudni Lattmann Tamás terveiről, inkább csak olyan hangzatos alapelveket közölt, mint az egészségügy és az oktatásügy önálló minisztériumi megjelenítése, adóreform, bérreform, független tömegtájékoztatás, független ügyészség, független bíróság. Aprócska kérdés, hogy kitől független. A kevés általa említett konkrétum közé tartozik a korrupcióellenes ügyészség felállítása, valamint a visszatérés a korábbi választási rendszerhez. Ez utóbbi azért is kemény, hiszen Lattmann éppen a pártpolitika túlzott térnyerését nyesné vissza, de közben visszaállítaná a pártlistáknak a mostaninál nagyobb súlyt biztosító előző választási rendszert.
A szavazók aztán majd csak jönnek valahogy
Sok új ötlete a szavazótábor terén sincs az önjelölt jelöltjelöltnek. A hagyományos baloldali szavazók mellé csatornázná be a civil mozgolódások támogatóit, aminek a sikere azért igencsak kérdéses. Elsősorban az lehet ezzel a gond, hogy a civil megmozdulások nem voltak képesek tömegbázist kiépíteni, ráadásul a viszonylag szerény támogatottságukat sem tudták megőrizni, hiszen évek óta jönnek-mennek a tiszavirág-életű mozgalmaik. Mint mondja, az ellenzéki politizálást akarja megújítani és a civil szerepvállalást erősítené meg a kormányzásban – bármit is jelentsenek ezek. Támogatókat viszont előbb még a pártok körében kell találnia, hogy egyáltalán labdába rúghasson. Saját bevallása szerint több ellenzéki párttal is egyeztetett már, és pozitív visszajelzéseket kapott. Itt jön a „de”, hiszen az MSZP-ben hiába tartják rokonszenvesnek Lattmann Tamást, mégiscsak van egy saját miniszterelnök-jelöltjük, és mi lesz még itt, ha Gyurcsány Ferenc és pártja meg a többiek is előjönnek a saját verzióikkal. Ez esetben erősen kérdésessé válhat, hogy lesz-e egységes ellenzéki igény Lattmann Tamás kormányzati elképzeléseire és azokra az emberekre, akiket ő szakértőnek és függetlennek tart. Az udvarlást mindenesetre óvatosan megkezdte az olyan mondatokkal, mint például:
Személy szerint azt gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc politikusi, miniszterelnöki teljesítménye alapvetően jobb, mint amit a közvélemény általában gondol róla.
források: 888.hu, mno.hu, hvg.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS