Fölényesen győzött a Győri Audi ETO KC a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörének második fordulójában.
Támadásépítésben és -befejezésben, valamint védekezésben is remekül kezdett a Győr. Négy percen belül három góllal ellépett (0:3) BL-újonc ellenfelétől, de nem tudta folytatni hatékony, pontos játékát, így a dán bajnok hamarosan egyenlített (5:5). Kisvártatva visszaállt, majd Grimsbö és Kiss Éva védéseinek, illetve Görbicz Anita góljainak köszönhetően nőtt a különbég (7:12), de létszámfölényben eredményesebben kézilabdáztak a dánok, így az első félidő hajrájában ismét szorossá tették az állást (12:13).
A második félidőt taktikus, fegyelmezett játékkal kezdték a győriek, akik két és fél percet követően újra négy találattal vezettek (13:17). Sérülés miatt az Esbjerg csak egy kapust tudott nevezni a meccsre, a norvég Emily Stang Sandro így a játékidő kétharmadánál fáradni kezdett, ezt pedig jól használta ki az előző idényben döntőig menetelő magyar csapat (18:24). A hajrában sem változott a mérkőzés képe, a dánok rendkívül lelkesen, a győriek viszont látványosan, pontosan kézilabdáztak, és magabiztos sikert arattak. A mezőny legeredményesebb játékosa, Görbicz Anita lett 11 találattal. Az ETO csapatkapitánya legutóbb 2013 októberében szerzett legalább tíz gólt a Bajnokok Ligájában.
Női Bajnokok Ligája, 2. csoportkör, 2. forduló, 2. csoport:
Esbjerg (dán)–Győri Audi ETO KC 26:32 (12:14)
a Győr gólszerzői: Görbicz 11, Amorim 6, Mörk, Groot 5-5, Tomori, Broch 2-2, Knedlíková 1
Az állás: 1. Győri ETO 10 pont, 2. Larvik (norvég) 7, 3. Midtjylland (dán) 6 (150-151), 4. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 6 (155-173), 5. CSM Bucuresti (román) 5, 6. Esbjerg 2
A Győr jövő vasárnap a norvég Larvikot látja vendégül a középdöntőben.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS