Ustawka, azaz előre egyeztetett tömegbunyó volt vasárnap este Újpesten, portálunk értesülése szerint a Fradi és a Diósgyőr egyes szurkolói csaptak össze. A rendőrségi előállítással végződött verekedéssel kapcsolatban ”gyanúsan nagy a csend”, a zöld-fehérek oldalán is csak egy órán keresztül volt látható a rövid beszámoló, majd lekerült onnét, így többen provokációnak gondolták a vasárnap történteket. Utánajártunk, mi is történt valójában.
Portálunknak nyilatkozott néhány vezérszurkoló a “kemény magból”, akik elmondták, hogy a vasárnap balul elsült összecsapást ők nem is neveznék “igazi” ustawkának, bár valóban annak indult. A neve elhallgatását kérő “fradista vezérhangyák egyike” azt mondta, hogy a vasárnapi bunyóról szóló hírverés a “diósgyőriek bénázásának” köszönhető, akik szerintük több ponton is megsértették a szabályokat.
Az történt, hogy a fradisták bunyózni akartak a Diósgyőrrel, akik egy busszal és három autóval indultak el. Eredetileg 30-30 emberről volt szó, közben a diósgyőriek iszogattak, ettől persze megerősödtek. Eredetileg a dunakeszi erdőbe mentek volna, de a diósgyőriek Újpestnél leálltak, a fradisták pedig az erdőből fordultak vissza abba a lakótelepi parkolóba, amihez közel ott volt egy erdős rész, de oda meg a diósgyőriek nem akartak bemenni, így a parkolóban kezdték a bunyót. A lakók persze hívták a zsarukat, így a buszra visszamenekülő diósgyőrieket lekapcsolták a kiérkező zsaruk, a zöld-fehérek el tudtak menekülni. Szóval csak el lett cseszve a “kib*szott diósgyőriek miatt.”
Egy másik szurkoló szerint nem akart senki rendőrségi ügyet, ustawkára pedig rendszeresen sor szokott kerülni, csak nem verik nagydobra. Véleménye szerint a Diósgyőr új szereplőnek számít a “bunyós csapatok” között, ezért fordulhatott elő, hogy nem tartották magukat a megbeszéltekhez.
Földön fekvő embert nem rúgunk, fogvédőt használunk, pusztakézzel harcolunk. Előre megállapodunk a létszámban is és a helyszínben is. Inkább az erdőben és nem a stadionban verekedünk. A korrektség az ilyenkor nagyon fontos, banda a banda ellen harcol. A diósgyőri brigád üzengette, hogy mindegy, mennyi fradista lesz, ezért voltunk többen. Persze nagyon elcseszték, hogy nem mertek az erdőbe jönni, mert így ki is hívták ránk a zsarukat.”
A PestiSrácok.hu-nak megszólalt egy szemtanú, aki teljesen elborzadt a verekedést látva. A negyvenes éveiben járó férfi szerint nagyon ijesztő volt kutyasétáltatás közben azt látni, hogy több tucatnyi ember veri egymást véresre. Nem is értette, miért tört ki a tömegverekedés, csak annyit látott, hogy a fehér és fekete felsőben levő sportos, kigyúrt emberek ütötték-rúgták egymást, látszólag minden előzmény nélkül.
Nagyon sok vérző ember volt, én szinte sokkot kaptam.”
A Fradimob beszámolói szerint az utawska évek óta megrendezésre kerülő össznépi bunyó, ahol kegyetlenül elnáspángolják egymást a szurkolók, méghozzá stadionon kívül.
S hogy miért stadionon kívül rendeznek össznépi bunyót a szurkolók? Leginkább a vénaszkenner miatt, ami alapján be sem engedik a balhésabb ultrákat a mérkőzésre. Kubatov Gábor, a Fradi klubvezetője a Lokálnak azt nyilatkozta, hogy a megüresedett helyeket betöltik új szurkolók, akik értékelni tudják azt, hogy kulturált keretek között biztathatják a csapatot. Hangsúlyozza: olyan szurkolást szeretnének, mint ami a válogatott meccsekre jellemző.
Ott is becsúszik egy-két káromkodás, de a szurkolók alapvetően a magyar csapatot biztatják, és nem egymást fenyegetik vagy az ellenfelet szidalmazzák ordenáré stílusban.”
A zöld-fehérek ultrái és a klubvezetés között a vénaszkenner bevezetése nagy feszültség forrásává vált. A Fradimob oldalán még tegnap is abban reménykedtek, hogy a keddi alkotmánybírósági döntés eltörli a vénaszkenner használatát és megállapítja, hogy az alkotmányos jogokat sért. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó “keménymag” szerint “felesleges a szkenner, de felesleges ellene küzdeni.”
A vénaszkenner a tenyérben található vénák szerkezete alapján azonosítja a személyeket. Az érzékelő infravörös fényt bocsát ki: ezzel azonosítja a testrészt, és hőtérképet készít, hogy kiderüljön, élő szövetről van-e szó. A rendszer mindössze egy másodperc alatt ötmillió ponton azonosítja a vénatérképet, ami jóval gyorsabb és pontosabb a többi biometrikus rendszernél. Az eljárás az egészségre ártalmatlan, érintés nélkül is alkalmazható. Az adatokat a legmagasabb biztonsági és titkosítási szinten óvják.
Akinek nincs mitől tartania, nem tiltakozik a vénaszkenner ellen
Az ultrák feltűnően távol maradnak a mérkőzésektől, így beigazolódni látszik a klubvezetés által hangoztatott feltételezés, hogy vannak, akik csak a balhé miatt jártak meccsekre, a felgyülemlett feszültséget, frusztrációt egymáson levezetni, nem pedig sportszeretetből, csapat iránti lojalitásból. Nekik persze valóban nem tetszhet, ha kiszűrik őket és nyilvántartást vezetnek róluk.
Az ustawka egyébként kifejezetten veszélyes, hiszen nincs védőfelszerelés, bíró vagy éppen mentő sem. Külföldön volt olyan összecsapás, ami halállal végződött. „Azok akik innen-onnan külső segítségért folyamodnak: kurvák. Rendőrök, rendezők segítségül hívása: kurvák. Azok,akik nem állnak ki: kurvák” – volt olvasható ezen az oldalon.
A téma szakértője szerint bár az ustawka valóban hozzájárul bizonyos “alantas energiák levezetéséhez”, mindig is törvényen túli tevékenység marad.
A küzdősportokhoz hasonló keretek között, orvosi ellenőrzéssel talán megoldható lenne ez is, de erre kevés az esély.
A portálunknak nyilatkozó vezérszurkolók szerint az összecsapásokban nincs semmi különös vagy rémisztő és abban is egyetértettek, hogy nem kell hullarészegnek lenni egy mérkőzésen, sőt, rombolni sem, mert “nem az a lényeg”. Határozottan állítják, hogy ők a továbbiakban is inkább az erdőben, nem pedig a stadionban mérkőznek meg egymással, az ustawka szabályainak megfelelően, “senkit nem zavarva” a sajátos erődemonstrációval. A vasárnap történtek után azért ezzel az ott lakók mégiscsak vitatkoznának, hiszen többen azt hangoztatták, hogy “na, ezért nem járunk meccsre”.
PestiSrácok.hu, Fotó:ultrakeshuliganok.blog
Facebook
Twitter
YouTube
RSS