Magyarázza a bizonyítványát a Független Diákparlament. A körülmények áldozatai lettek, és csak azért mondták, hogy Palkovics László oktatási államtitkár még válaszra sem méltatta őket, mert tönkrement a levelezőrendszerük, emiatt nem kapták meg az e-mailt, csak utólag.
Technikai hiba miatt állítottak valótlant, magyarázkodik a birtokunkba került e-mailben Békés Gáspár a Független Diákparlament (FDK) kommunikációs főkoordinátora, amiért múlt héten félretájékoztatták a közvéleményt. Állítólag a levelezőrendszerük hibájából nem kapták meg Palkovics László oktatási államtitkár válaszát, a szakképzésben érettségizett diákok nyílt levelére.
Egy sajnálatos technikai hiba folytán a Független Diákparlament levelezőrendszere eddig nem jelezte, hogy február 3-án kaptunk egy választ Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár úrtól. Tehát tévesen állítottam, hogy a minisztériumtól semmilyen válasz nem érkezett. Ez természetesen nem volt szándékos. A hibáért a felelősséget vállaljuk és elnézést kérünk az érintettektől.
A FDP – hasonlóan több mint egymilliárd emberhez a Földön – a Google rendszerét használja, jelentkezzen, aki szintén nem kapta meg a leveleit az elmúlt másfél hétben…
Szánják bánják, ami történt, de egyébként “Palkovics László államtitkár úr válasza sajnos a legkevésbé sem jelent sem megoldást, sem érdemi választ a felvetéseinkre”, írják a Civil Közoktatási Platform (CKP) szakértőjének, Juhász Ágnesnek a szakmai érveire alapozva.
2011 óta lehet tudni a változásról
Az érettségi feltételeit a Nemzeti Köznevelésről szóló törvény 2011-es módosítása (2011. évi CXC.) tartalmazza, de a rendelet csak 2017 január elsejével lépett hatályba, írja a Független Parlamentnek adott válaszában Palkovics László oktatási államtitkár. Magyarul, 5 év volt rá, hogy mindenki felkészüljön a változásra.
Bájdövéj: a Független Diákparlament is várja az adományokat. A Pukli István vezette Teleki Blanka Gimnáziumban szerveződött diáktömörülés is a Soros György által 2013 és 2015 között támogatott Alapítvány a Tanszabadságért számlaszámára várja a pénzt.
Felháborodtak a kötelező nyelvvizsga miatt is
Hasonló a helyzet a nyelvvizsga kötelezővé tétele körül. 2020-tól a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltétele a középfokú nyelvvizsga, azonban ezt 2014 óta lehet tudni, hívta fel a figyelmet Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.
Ingyenessé tehetik a nyelvvizsgát
Az új ifjúsági stratégiában javaslatot tesznek majd arra, hogy az első középfokú nyelvvizsga költségét vállalja magára az állam – közölte Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentésének bemutatásán hétfőn Budapesten. Azzal kapcsolatban, hogy egyesek szerint korai 2020-ban bevezetni a kötelező nyelvvizsgát a felsőoktatási felvételinél, Balog Zoltán azt mondta, minden évben körülbelül tíz százalékkal nő azok száma, akik eleve nyelvvizsgával mennek egyetemre. Az eredmények alapján azt lehet mondani, hogy egy “derűlátó, optimista, vagány” nemzedék válik épp felnőtté – fogalmazott a miniszter.
Címlapfotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS