Váratlan bejelentést tett Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke, korábbi miniszterelnök jelölt az ATV-n. A veszprémi születésű politikus bejelentette, hogy a budapesti XI. kerületben, ahol most lakik, az MSZP jelenlegi elnöke, Molnár Gyula indul egyéni mandátumért, így ő Veszprémben méretné meg magát.
Ismeretes, hogy 2014-ben, amikor Navracsics Tibor uniós biztossá választása miatt Veszprémben időközi választást kellett tartani, az a Kész Zoltán, aki évekkel ezelőtt még a Fidelitasban tűnt fel, majd a liberális szellemű Politican Capital intézet körül nyüzsgött, ugyan függetlenként, de baloldali összefogással került be a magyar országgyűlésbe.
Kész alatt egyébként is egyre forróbb a talaj. Képviselősége két éve alatt gyakorlatilag érdemi munkát nem végzett a választókerület érdekében, kizárólag a politikai konfrontációkban szerepel és saját imázsát építi. Veszprémben az önkormányzat nem egyszer vetette már a szemére, hogy ha segíteni nem tudja a város fejlődését, legalább ne ártson. Kész Zoltán 2014-es győzelmét kizárólag annak köszönheti, hogy egységesen álltak fel mögötte a baloldali pártok.
Egyelőre még nagy a csend, sem az MSZP, sem a DK nem hozta mg nyilvánosságra, Veszprémben lesz-e önálló jelöltjük, azt sem tudni, támogatják e Mesteházy Attila elképzelését, aki miután kiszorul jelenlegi választókerületéből, evidens, hogy a szülővárosában indulna. Ha viszont a baloldali pártok kiállnak Kész Zoltán mögül, az álfüggetlen képviselő körül elfogy a levegő és kidurran a lufi. Az angoltanárt mellesleg nem dicsérték meg, amikor a betelepítési kvóta népszavazása kapcsán a parlamentben annak ellenére tartózkodott, hogy a baloldal egyértelműen kifejezte nemleges állásfoglalását a kérdésben.
Megkerestük Kész Zoltánt és megkérdeztük, mit szól Mesterházy Attila bejelentéséhez, véleménye szerint ez miként befolyásolja a politikai jövőjét, a következő választásokon elindul-e és számít-e eddigi támogatóira, de egyelőre nem válaszolt.
Vezetőkép: Index/Leander.blogstar.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS