A Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu átvette az ellenzéki pártok szerepét, ezen portálok befolyásolják a közvéleményt és pártsajtó helyett sajtópárt jött létre a baloldalon – olvasható a Nézőpont Intézet portálunkhoz eljuttatott legfrissebb kutatásában. A balliberális média átvette a balliberális pártok szerepét című elemzésükben arra is rávilágítanak, hogy a magyar ellenzéki sajtó már a kormányellenes tüntetések és utcai tiltakozások megszervezésében és propagálásában is szerepet vállal. Soros György érdekeit leginkább a 444 védi, a Soros-féle civilekét pedig az Index. Orbán Viktorék ellen már a balliberális sajtópárt lépett szorítóba.
Figyelemreméltó elemzést közölt a Nézőpont Intézet a balliberális pártok impotenciájáról és a balliberális médiumok frontvonalba lépéséről. A portálunkhoz is eljutott, A balliberális média átvette a balliberális pártok szerepét című kutatás ugyanis nyomatékosítja, pártsajtó helyett már sajtópártról beszélhetünk. Elemzésük szerint 2014 óta a baloldal fragmentáltsága tovább nőtt, nincs látható kormányzati alternatíva, az ellenzéki pártok nem tudják becsatornázni az elmúlt hetek tüntetésein megjelenő elégedetlenséget, mert a tüntetők gyakran őket is elutasítják. “Ez a választások közeledtével egyre nagyobb frusztráltságot okoz az ellenzéki pártvezetők körében. Helyzetükön az elmúlt napok kormányellenes tüntetései sem segítettek, ezeknek a megmozdulásoknak e pártok csupán szemlélői, nem alakítói voltak, szerepüket gyakorlatilag átvette a balliberális sajtó“ – olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében. Mindezt jól jelzi, hogy a Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a szintén kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu felületén a külföldi egyetemek működését érintő, vagy épp a külföldről támogatott szervezetek átláthatóbb működését előmozdító törvények kapcsán megjelent cikkek elenyésző részében adtak teret az ellenzéki pártok álláspontjának. A legtöbb cikkben az újságírók saját vagy a sajtótermék által kialakított véleményüknek, értelmezésüknek adtak teret.
“A Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu átvette az ellenzéki pártok szerepét, ezen portálok befolyásolják a közvéleményt pártsajtó helyett sajtópárt jött létre a baloldalon” – egyértelműsíti a Nézőpont Intézet, amely elgondolkoztató adatokkal, számokkal is alátámasztja a kutatását. Eszerint a négy internetes portál március 28. és április 19. között az említett két témában 2 005 darab cikket jelentetett meg, ami átlagosan napi 87 cikket jelent. A tüntetések élő közvetítéséről hírfolyamban beszámoló, Simicska Lajoshoz köthető Index.hu esetében volt a legmagasabb ez az arány az átlagosan napi 30 cikkel. Szintén jelentős volt a 24.hu, a hvg.hu és a 444.hu esetében is ezeknek a cikkeknek a mennyisége, itt 18-20 cikk jelent meg napi átlagban e két témában.
Pártvéleményeket tartalmazó írásokat legkevésbé a 444.hu jelentetett meg, a két témában megjelent cikkek mindössze 8 (!) százalékában közvetítettek bármilyen ellenzéki pártálláspontot. A Soros György pénzén is felhizlalt 444.hu természetesen Soros magánegyetemével, a CEU-val kapcsolatban volt a legaktívabb. Az említett időszakban több olyan nap is volt, amikor az ezen a portálon megjelent cikkek közel fele kizárólag Soros egyetemről szólt.
“Míg a 444.hu véleménycikkek megjelentetésével és az értelmezési keret kialakításával a CEU kapcsán megszólalók, valamint a tiltakozók érvkészletét színesítette, addig a Simicska-közeli Index.hu sokkal inkább a tiltakozásokra történő mozgósításban vállalt szerepet. Nem véletlen ez a szereposztás, hiszen a vizsgált portálok közül ez utóbbi rendelkezik a legtöbb olvasóval” – áll a Nézőpont Intézet elemzésében.
A szervezet kiemeli, a világban régóta megfigyelhető jelenség, hogy az ellenzéki pártok helyébe lépve az ellenzéki sajtó igyekszik formálni a közvéleményt, különböző gazdasági vagy politikai érdekek mentén alakítva a politikai folyamatokat, de az új irány már Magyarországra is betört. “Az ellenzéki sajtó hazánkban is egyre gyakrabban karol fel ügyeket, alakít ki saját értelmezési keretet, legújabban már utcai tiltakozások megszervezésében és propagálásában is szerepet vállalt. Ez a mindenképpen újnak nevezhető jelenség a külföldi egyetemek működését szabályzó törvénymódosítás és külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat kapcsán vált a legszembetűnőbbé. Ezen ügyek során a négy portál, az Index.hu, a 24.hu, a hvg.hu és a 444.hu teljes mértékben átvette az ellenzéki pártok szerepét, befolyásolva ezzel a közvéleményt“ – szögezi le a Nézőpont Intézet.
Az ellenzéki sajtó feltehetően megunhatta az ellenzéki pártok impotenciáját, kormánybuktatási szándékkal és abban reménykedve az Index, a 444, a HVG és a 24.hu lépett szorítóba a magyar kormány és Orbán Viktor ellen. És még el sem kezdődött a kampány…
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS