Nem csökken az iszlamista terror veszélye Németországban, továbbra is azzal kell számolni, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nagyszabású támadást akar végrehajtani német földön – mondta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy vasárnapi interjúban.
Hans-Georg Maassen a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság hírrádiójában (RBB-Inforadio) sugárzott interjúban kiemelte, hogy az IÁ ugyan katonailag súlyos nyomás alá került a közel-keleti térségben, de meglehet, hogy még mindig képes olyan összetett műveletekre, mint a Párizsban 2015 novemberében egyszerre több helyszínen végrehajtott támadás.
A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat abból indul ki, hogy az IÁ továbbra is rendelkezik ekkora erővel. Ezt az értékelést a többi között arra alapozzák, hogy a dzsihadista szervezetnek változatlanul sok követője van Nyugat-Európában, így Németországban is, és nagy számban radikalizálódnak fiatalok az internet révén, ahol megkörnyékezik őket az IÁ “fejvadászai” – mondta a BfV elnöke.
A tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron, illetve hétfőn Manchesterben elkövetett merénylethez hasonló támadások veszélye nem csökkent, a BfV “nem vonhatja vissza a riadókészültséget, éppen ellenkezőleg”, mert “az IÁ azt akarja, hogy Németországban is történjék nagy támadás, és ha ezt végre tudja hajtani, akkor végre is hajtja” – mondta Hans-Georg Maassen.
A német hatóságok a legutóbbi, május elején kiszivárogtatott kimutatása szerint 657 potenciális iszlamista terroristát tartanak nyilván, ami jelentős emelkedés a januári 570-hez képest. A növekedés részben annak tulajdonítható, hogy a hatóságok a decemberi berlini iszlamista merénylet tanulságai alapján új kockázatelemzési módszert használnak.
Nagyjából minden második potenciális iszlamista terrorista Németországban tartózkodik, körülbelül százan börtönben vannak, számos embert pedig állandó megfigyelés alatt tartanak. További 388 főt sorolnak azok közé, akik nem elkövetőként, hanem segítőként működhetnek közre terrortámadások előkészítésében és végrehajtásában.
Ugyanakkor az IÁ visszaszorulása és a német szervek intézkedései révén a korábbinál kevésbé növekedik mindazon szélsőséges iszlamisták száma, aki Németországból Szíriába vagy Irakba utaznak, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz vagy más iszlamista terrorszervezethez. Május elején 920 ilyen embert tartottak számon, számuk január elején 910 volt.
Nagyjából minden második rendelkezik német állampolgársággal, a nők aránya 20 százalék körül van. Mintegy 145-en meghaltak a szíriai vagy iraki harcokban.
A terrorturistának is nevezett szélsőségesek körülbelül egyharmada térhetett vissza Németországba, legkevesebb 70-en harci tapasztalatokkal, fegyverhasználati tudással. Őket különösen veszélyesnek tartják.
MTI; Fotó: politico.eu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS