Miközben a Soros-istállóhoz tartozó Társaság a Szabadságjogokért szervezet törvényellenesnek kiáltja ki a józsefvárosi Auróra “drogtanya” bezáratását és a szórakozóhely is jelezte, hogy az azonnali bezárásra vonatkozó határozat ellenére nem tesznek lakatot a helyre, az Auróra támogatói is óriási balhét csaptak a VIII. kerületi önkormányzat tegnapi közbiztonsági társadalmi egyeztető fórumán. A liberális, de az Aurórához ezer szállal kötődő civilek ráadásul úgy próbálták megvédeni “főhadiszállásukat”, hogy még Juhász Péternél, az Együtt elnökénél is mélyebbre süllyedtek.
Amíg ugyanis Juhász úgy borult ki az Aurórában tartott rendőrségi drograzzia miatt, hogy a rendőröket vádolta meg drogfogyasztással, addig a szórakozóhely pártfogói már a templomba járókat is kábítószer-fogyasztóként állítják be. Utóbbi kijelentést a PestiSrácok.hu kamerájába mondta bele az egyik Auróra-fan.
“Kíváncsi lennék, ha valaki feljelentene egy istentiszteletet, hogy ott drog van, akkor a rendőrség ugyanazon erőkkel menne-e ki, mint az Aurórához. Egy istentiszteleten van annyi ember, hogy valakinél biztos, hogy találnak drogot. Bezárnák-e azt és mit szólna hozzá a lelkész. Az Aurórában ugyanaz a drogfogyasztási arány, mint más szórakozóhelyen” – mondta a PestiSrácok.hu-nak a kormányellenes tüntetéseken is rendszeresen felbukkanó Auróra-támogató.
Portálunk Lukács Áronnal, az Auróra kommunikációs stábjának vezető tagjával is interjút készített, aki megvonta a vállát azon kérdésünkre, hogy az Auróra a Budapest Pride melegfelvonulás szervezőinek is helyet biztosít az Auróra utcában, a klub aktivistáival évek óta segíti a Pride szervezőit.
Érdekes, hogy a józsefvárosi önkormányzat tegnapi közbiztonsági társadalmi egyeztető fórumán felháborodva az a Gergely Dóra Viktória is felszólalt, aki egyébként az Auróra alkalmazottja.
Megírtuk, azonnali hatállyal bezáratja a józsefvárosi hatóság Soros György magyarországi főhadiszállását, a VIII. kerületi Auróra közösségi házakat, a “drogtanya” Auróra Kioszkot és az Auróra Kertet is. Az Auróra közösségi ház, mint Soros György magyarországi főhadiszállása rendszeresen ad helyett például az Identitsas konferenciáinak. Itt működik az Udvarhelyi Tessa által fémjelzett Közélet Iskolája, de az Auróra tekinthető a PM “Mártát a Magdolnának” kampány központjának is. Az Auróra adott otthont az időközi választási kampánynak, itt zajlott az eredményváró, és a kampányértékelő is. Az Auróra hivatalos támogatói között jelenleg is megtalálható az Open Society Foundation, partnerei között pedig ott találjuk a Szivárvány Missziót, az Alternatíva Alapítványt, és a Budapest Pride-ot. Az Auróra partnere többek között az a TASZ-közeli Drogriporter is, amelynek célja, hogy „kiálljon a korrekt, tudományos bizonyítékokon alapuló tájékoztatás mellett”. Álláspontjuk szerint az elrettentésen alapuló drogpolitika nem hatékony és nem is igazságos, nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.
Nézze meg a PS videóját!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS