Miközben Botka László a Fizessenek a gazdagok szlogennel kampányol, a szegediekkel fizetteti meg az ismerőseinek, párttársainak ingyen osztogatott szegedi parkolóbérletek árát – jelentette ki ma szegedi sajtótájékoztatóján Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, a Szeviép károsultak képviselője. Kiemelte, az országban Szegeden a legmagasabbak a parkolási díjak.
Szabó Bálint a polgármesteri hivatallal szemben álló egyik parkolóautomatára a “Sarcoló automata; Botka László: Fizessenek a szegediek” feliratot ragasztotta. Elmondta: a városvezetés két hónapja 136 automatát szerzett be, darabját 1,3 millió forintért, a gépek többször elromlottak. Volt, hogy több mint egy napon keresztül egyáltalán nem működött a rendszer, és nap mint nap tucatnyi automata hibásodik meg – hangsúlyozta.
Szabó Bálint közölte: a szegedi közgyűlés eltörölte a korábban 1500 forintért vehető napi parkolójegyet, most maximum négy órára lehet jegyet venni, így a turistáknak, ha az egész napot Szegeden töltik, körülbelül ötezer forintjukba kerül a parkolás. “Ez felháborító, ez kifejezetten lehúzó” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azt kérik, a következő közgyűlés hozzon határozatot az 1500 forintos napijegyek visszaállításáról – közölte. Emellett azt is kérik, hogy a parkolási cég vezetője nyilatkozzon arról, miért épp a nyertes vállalkozóval kötöttek szerződést az automaták telepítéséről. “Van-e ennek az ügynek olyan szála, amely a parkolási botrányban is tetten érhető, előfordulhat-e az, hogy a 200 millió forint egy része csúszópénzként vándorolt a szegedi városvezetéshez, vagy annak egy tagjához?” – tette fel a kérdést.
Szabó Bálint arról is beszélt, hogy a Készenléti Nyomozó Iroda tiltott pártfinanszírozás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a korábban általa tett feljelentés ügyében. Kijelentette: bebizonyosodott, hogy Botka László megyei szocialista elnök a helyettesének, Gazdag János korábbi makói országgyűlési képviselőnek több éven át jogosulatlanul biztosított ingyenes, éves, szegedi parkolóbérletet. A jogász szerint Szeged önkormányzatának vezetői a 2013. január 1-jét megelőző időszakban jogszabályi felhatalmazás nélkül osztogattak egyenként több százezer forint értékű, kombinált parkolási bérleteket. Emiatt a Gyulai Járásbíróságon folyamatban van a büntetőeljárás hat vádlott, köztük Mózes Ervin főjegyző, Solymos László általános alpolgármester és Kalmár Gábor kabinetfőnök ellen hűtlen kezelés miatt.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS