Egyetértene a német lakosság többsége azzal, ha a Horst Seehofer vezette bajor jobbközép CSU követelésének megfelelően felső határt vezetnének be a menekültek befogadásában – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Az Angela Merkel vezette testvérpárt, a CDU viszont továbbra is elutasítja a gondolatot, és egyelőre nincs jele annak, hogy a két politikus megegyezésre juthat az ügyben a hét végére tervezett tanácskozásukon.
A YouGov közvélemény-kutató társaság adatai szerint a németek 56 százaléka támogatja a CSU követelését, miszerint rögzíteni kell a befogadható menekültek felső létszámhatárát a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás révén alakuló új kormány működéséről szóló koalíciós szerződésben, míg 28 százalék elutasítja ezt. A Bundestagban közös frakciót működtető CDU/CSU pártszövetség szavazótáborában 55 százalékos a felső határ támogatottsága. A legmagasabb arányban, 96 százalékban a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németország (AfD) szavazói támogatják a menekültbefogadási felső határt, utánuk a liberális FDP bázisa következik 69 százalékkal. A többség egyedül a Zöldek táborában utasítja el a követelést, 60 százalékos aránnyal.
A Bundestag pártjainak eddigi állásfoglalásai alapján leginkább egy CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány megalakulása tűnik valószínűnek. Előbb azonban a CDU-nak és a CSU-nak rendeznie kell a menekültválságban feszültté vált viszonyát, hogy egységes szövetségként tárgyalhassanak a lehetséges koalíciós partnerekkel. A két pártelnök, Angela Merkel és Horst Seehofer vasárnap tárgyal szűk körben, a CDU és a CSU néhány vezetőjének részvételével. Az egész napot szabaddá tették, ami arra utal, hogy hosszú megbeszélésre készülnek.
Arra utaló jelek viszont egyelőre nincsenek, hogy sikerül is majd a megállapodás a leginkább vitatott ügyről, a menekültbefogadási felső határról. A vita több mint egy éve tart, a CSU a szövetségi kormány – vagyis a párt részvételével működő koalíció – által folytatott menekültpolitika kiigazításaként sürgette a felső határ bevezetését, amit a CDU és a koalíció harmadik tagja, a szociáldemokrata párt (SPD) elutasított. A szeptemberi Bundestag-választás óta még inkább megmerevedtek a frontok. Az utóbbi napokban a CSU részéről legalább fél tucat vezető politikus jelezte, hogy nem adják fel követelésüket, a CDU-ban pedig legalább ennyien jelezték, hogy továbbra sem értenek egyet vele. Az ellenérvek között szerepel, hogy a merev felső határ nem fér össze a német alaptörvénnyel és a menekültügyet szabályozó nemzetközi előírásokkal. A CSU által követelt évi 200 ezer fős felső határ bevezetése akár “szívó hatást” is kiválthat, mert a Németországba vágyó menekültek úgy érthetik az intézkedést, hogy a berlini vezetés szívesen befogadna évi újabb 200 ezer embert – jegyezte meg egy interjúban Thomas de Maiziere CDU-s szövetségi belügyminiszter.
Tovább nehezíti a testvérpártok dolgát, hogy a CSU-ban belső viszály kezdődött a rossz választási szereplés miatt. A csak Bajorországban induló párt 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel, a szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze a tartományban, az AfD pedig a nyugati tartományokat tekintve kiugró eredményt, 12,4 százalékot ért el. Ez a CSU-ban kialakult értelmezés szerint azt vetíti előre, hogy veszélybe kerülhet a párt abszolút többsége a 2018-as helyi parlamenti (Landtag-) választáson. Ezért a CSU most a belső vitáktól függetlenül egységesen sürget a testvérpártnál keményebb fellépést a menekültügyben, hogy vissza tudja hódítani az AfD-hez átállt választókat. A CDU-ban viszont úgy látják, hogy éppen a CSU-nak a menekültügyben elfoglalt “belső ellenzéki” álláspontja és a migrációs válság megoldása helyett a kétségeket, aggodalmakat a középpontba helyező retorikája vezetett az AfD előretöréséhez.
Ráadásul a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció összeállításában akadály lehet, ha kölcsönös engedmények alapján sikerül megállapodni, mert egy ilyen, nagyon nehezen kialakított kompromisszumot már nemigen lehetne módosítani a liberálisokkal és a Zöldekkel folytatott tárgyalásokon. Ugyanis mindkét párt elutasítja a menedékkérők, menekültek befogadásának merev felső korlátját, és ebből különösen a Zöldek vezetői nem nagyon engedhetnek, mert az esetleges koalíciós szerződést el kell fogadtatniuk a tagsággal egy pártszavazáson.
MTI; Vezető kép: Yahoo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS