Leköpték és megrugdosták egy fórumon, aztán majdnem elütötték Cserdi cigány polgármesterét, Bogdán Lászlót, s mindez csak azért történt, mert szárnyai alá vette a cigányokat, és segítő kezet nyújtott a „menekülteknek” – ezzel a felütéssel harangozta be a Hír TV-n futó Privátszféra múlt heti adását Péterfi Judit. Ám a Bogdánt ért állítólagos inzultust a fórum házigazdája, Horváth Aladár cáfolta, és helyreigazítást kért a szerinte valótlan állítások miatt. Bogdán szerdán a Népszavának nyilatkozva próbálta megmagyarázni, Horváth miért nem láthatta a köpést és a rúgást, de a történet sajnos elég életszerűtlenre sikerült. A majdnem-gázolásé pedig mégannyira.
Cserdi polgármestere, Bogdán László nem véletlenül vált a magyarországi cigányság egyik – ha nem a – legnépszerűbb figurájává az elmúlt években. Számos interjút adott, amelyekben kendőzetlenül beszélt a cigányok beilleszkedésének akadályairól. S ezen akadályok között nem a magyar társadalom állítólagos rasszizmusát és kirekesztő hajlamait említette (mint hazai liberálisaink, élükön Horváth Aladár cigány vezetővel), hanem a tanulás hiányát, a képzetlenséget. Sőt, a Jobbik által (még a cukisodás előtt) használt „cigánybűnözés” terminust is kiejtette a száján. (Rajta kívül talán csak a borsodi cigányvajda, Lakatos Attila vette ehhez a bátorságot.) Bogdán László tehát sutba dobta a politikailag korrekt beszédet, amivel sokak szimpátiáját kivívta. Kivéve, persze, az etnobizniszben utazókét, akik a cigányság bajaiért továbbra is a többségi társadalmat szeretnék okolni, hátha a folyamatos bűntudatkeltéssel még több pénzt tudnak kizsarolni feneketlen „integrációs” kasszájukba. Az sem mellékes, hogy Cserdiben rendet tett, „köcsögmentesítő” programot indított, okos intézkedésekkel munkára fogta a tengődő cigányokat. Az Amnesty International nevű „jogvédő” szervezet emiatt „butának, homofóbnak és rasszistának” titulálta, ám ez még inkább azt a képet erősítette, hogy Bogdán valószínűleg egy korrekt figura.
Ilyen előzmények után jelezte Bogdán, hogy az általa vezetett település vendégül látná az Őcsényben nem fogadott migránsokat. Ezzel a polgármester politikai mezőre lépett. Aztán a múlt héten következett Bogdán furcsa története az őt ért állítólagos inzultusokról, amelyek egyikét összefüggésbe hozták azzal, hogy befogadta volna a migránsokat. Október 19-én a Hír TV Privátszféra című műsorát vezető Péterfi Judit a következő szöveggel harangozta be a Bogdánnal készült interjút az interneten:
Már akkor is döbbenten hallgattam a beszámolóját arról, hogyan bánnak vele. Megvetik, kirekesztik, lehordják. Egyesek. Hangsúlyozom, egyesek. Meghívták egy fórumra, ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése volt. A szócsatákba beleállt, válaszolt a kérdésekre. Aztán elkezdtek gyülekezni a gomolyfelhők. Távozáskor hátulról megrugdosták és leköpték. Az őcsényi botrány után Bogdán László felajánlotta, hogy szívesen látja a falujában az Őcsényben nemkívánatos menekült családokat. Ezután „el akarták gázolni egy gyalogátkelőn. Ő a szárnyai alá vette a helyi cigányokat, segítő kezet nyújtott a menekülteknek, közben veszélybe került az élete.
Horváth Aladár, az említett fórum szervezője viszont cáfolta, hogy bármilyen inzultus érte volna Bogdánt. Szavai szerint a polgármester távozásakor mögötte ment, és látta volna, ha bármi történik vele. A valótlan állítások miatt Horváth helyreigazítással fordult a Hír TV-hez.
Kerekedik a mese
Horváth állításaira Bogdán napokig nem reagált, csak most szerdán. A Népszavának azt nyilatkozta: valóban a Roma Parlament budapesti fóruma után köpték őt le és rúgták meg hátulról, ám azt sosem állította, hogy a rendezvény szervezőinek vagy résztvevőinek köze lett volna megaláztatásaihoz. Elmondása szerint, amikor távozott a fórumról, egy sötét udvaron történt az atrocitás, ahol sokan álltak. Bogdán verziója szerint az igaz ugyan, hogy Horváthék a taxiig kísérték őt, ám az ominózus esetnél éppen előtte haladtak, ezért nem láthatták a rúgást és a köpést. A polgármester azt állította: azért nem szólt Horváthnak, mert szégyellte a dolgot, és úgy érezte, ha panaszkodik, Horváth – akivel sok vitája volt már – azt hiszi majd, hogy az övéit vádolja. Holott ő nem tudja, ki volt a bántalmazó, és nem is akar arra gondolni, hogy abban a csapatban kellene keresnie a tettest. Épp ezért ő sosem nevezte meg a bántalmazás helyét és az idejét. (Csak most, a Népszavának – a szerk.)
A majdnem-gázolásos esetről azt mondta: egy héttel a budapesti fórum után, reggel fél nyolckor, Pécsett, az állomáshoz közeli húsáruháznál a zebrán ment át, amikor egy autó csak az utolsó pillanatban állt meg, satufékkel. Nem kellett elugrania, a kocsiban ülők „csak” meg akarták ijeszteni. Az autóból kiugrott három férfi, és káromkodásokkal fűszerezve azt kiabálták neki, hogy a menekültek befogadása Trianon óta a legnagyobb bűn – mesélte Bogdán, aki szerint ezután az ismeretlenek nem bántották, hanem visszaszálltak a kocsiba, és elhajtottak. Hozzátette: annyira megijedt, hogy azt se tudja, cigányok vagy nem cigányok voltak az elkövetők. (Miért, ez számít? – a szerk.)
A polgármester által előadott történetet gyengíti, hogy a fórum után pár nappal hosszasan nyilatkozott a Klubrádiónak, és akkor még egyetlen szóval sem említette a köpést és a rúgásokat. Jogos a kérdés: miért csak a Hír TV-ben jutott eszébe ez az inzultus? A satufékes történet is elég furcsán hangzik. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi lesz Horváth Aladár helyreigazítási kérelmének sorsa…
Vezető kép: Origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS