Pontosan húsz évvel ezelőtt történt futballtörténelmünk egyik legnyomorúságosabb veresége. Van néhány gyászos meccs ebben a kosárban, és teljes magabiztossággal rangsorolni őket lehetetlen. A jugoszlávok elleni zakó(k) különösen fájdalmas eleme, hogy tizennyolc nap reménykedés után úgy taglózott le minket, hogy nem maradt más, mint a saját kínunkon röhögni. Végülis egy kicsit most is ezt tesszük.
A szovjetek elleni 0:6 hihetetlen megdöbbenést keltett a ’86-os vébén, mert ilyen megalázó vereségben tétmeccsen azt megelőzően nem volt részünk. Valójában elértünk azóta komolyabb mélypontokat is, de az első sok mindenből különösen emlékezetes, Irapuato így negatív legenda lett. Ne feledkezzünk meg az 1994-es rekordévről sem, amikor egyetlen meccset sem sikerült megnyernünk, és kaptunk Eindhovenben egy 7:1-et a világbajnokságra készülő hollandoktól, miután a 10. és a 13. perc között örülhettünk egy rövidkét a vezetésünknek. Ez – barátságos meccs lévén és a kínos vereségek piacán felbukkant erős versenytársak miatt – kikopott a köztudatból, de a hollandok valamiért szeretnek nekünk sok gólt lőni, ezt többször is megtették, a 2013-as 8:1 pedig valóban felejthetetlen.
A két holland zakó között rendezték 1997. október 29-én a magyar-jugoszláv világbajnoki pótselejtezőt, amely előtt olyan álmokat dédelgettünk, amilyeneket 1985 óta nem: a kijutást egy világversenyre. Persze 1985 őszén is árnyalta volna a képet, ha tudjuk, mi következik a következő évi világbajnokság első meccsén, ahogy 1997-ben már a vébét sem kellett megvárnunk a teljes megszégyenüléshez. Ilyen tekintetben egyébként folyamatos lejtmenetet is beleláthatnánk a történetben, hiszen ’86-ban még vébén aláztak meg minket, ’97-ben vb-pótselejtezőn, 2013-ban pedig már csak sima selejtezőn törölték fel a padlót a válogatottunkkal. És eközben még a focilabdával ismerkedő Izland elleni oda-vissza vereséget is szégyenként tudtuk megélni, pedig hátra volt még a megmagyarázhatatlan máltai, a moldovai vagy éppen az andorrai vereség. A képet csak a 2016-os Európa-bajnokság árnyalja, ahova lehet mondani, hogy a megemelt létszám miatt tudtunk kijutni, de ott sem vallottunk szégyent, főleg az előzetes kárörvendő esélylatolgatásokhoz képest. Na, de hagyjuk a közelmúltat, irány 1997!
A kezdőcsapatunk Jugoszlávia ellen (fotó: magyarfutball.hu)
Hogy kerültünk mi a pótselejtezőbe?!
Nehéz selejtezősorozaton voltunk túl, amelyben kizárólag Azerbajdzsán ellen mehettünk biztosra, de végül a szerencsés epizódok elképesztő összejátszásainak eredményeként odaértünk a pótselejtezős második helyre. Rögtön az első szerencse volt, hogy nem kaptunk csoportellenfelet az első kalapból, a legerősebbek közül, így a csoport ászainak a norvégok számítottak. Mögöttük a többiek – minket is beleértve – elképesztő körbeverést produkáltak, a csoport második legerősebbjének számító svájciak úgy szórták el a pontokat, mintha nem is akarnának kijutni a vb-re, a finnek pedig másfél öngóllal és ezáltal 4 ponttal segítettek hozzá minket a második helyhez.
Persze „szerencsétlenségünk” is volt, hiszen Norvégiában az utolsó hét percben kapott három góllal kaptunk ki csúnyán, Svájcban hét perccel a vége előtt kaptuk a vesztes gólt, itthon pedig csaknem megvertük őket, de az utolsó pillanatokban egyenlítettek. Akkoriban bőszen terjedt a „magyar betegség” fogalma, még áltudományos nevet is kitaláltak neki – ez volt a magyaritis. A Csank csapat című dokumentumfilmben egészen komolyan vették ezt a látszólag kísérteties és megoldhatatlan problémát. Előbb lássuk, mit mondott erről a szövetségi kapitány:
Nem tűnt fel a szakmának, hogy a velünk nagyjából azonos tudású vagy gyengébb csapatok nem rúgnak nekünk gólt a végén, az erősebbek pedig nem máshogyan, hanem jobban csinálják, és ezért tudnak a meccs végére felőrölni minket. Ezt a „magyar betegség” dolgot viszont annyira komolyan vették, hogy az említett dokumentumfilmben kiszámolták azt a képzeletbeli tabellát, ahogy a selejtezőcsoport kinézett volna, ha csak 80. percig tartana egy meccs.
Részlet A Csank csapat című dokumentumfilmből: „Ha 80 percig tartana egy meccs…”
Nos, ilyen csapattal előztük meg végül egy ponttal a finneket és kettővel a svájciakat, és erőt vett rajtunk a reménykedés. Még olyan kósza gondolataink is támadtak, hogy a nehezén már túl vagyunk, túl kell lennünk, mert tényleg irdatlan keserves és szerencsés módon jutottunk oda, a pótselejtező lényegében csak formaság, tizenkét szűk esztendő után pedig igazán megérdemli a magyar foci, hogy újra világbajnokságon szerepeljünk. Felfokozott várakozás, és végre kezdődik a meccs! Jaj, a popcorn kint maradt a konyhában… Na, már itt is van. Mi, egy-nulla oda?!
A hátvéd Bánfi Jánost még Vácról, a klub fénykorából jól ismerte Csank János. A szövetségi kapitány a világ fociélvonalától eltérően, még a 90-es évek második felében is emberfogásban gondolkodott zónavédekezés helyett, csapatkapitányáról pedig így nyilatkozott még a vb-selejtezők elején:
Mindig szerettem azokat a védőket, akik játszottak emberfogót, mert meg kell oldani az egy-egyes szituációkat is, és erre a Bánfi nagy többségében alkalmas. […] Érti a játékot, ami a hátsó alakzatban szükséges, és alkalmas arra, hogy vezéregyénisége legyen egy-egy csapatrésznek, itt a védelemnek. Amellett a sokoldalúsága miatt bízom benne, és szeretem, ha játszik.
0:1
Bánfi ugyanakkor arról számolt be, hogy mindig neki kell figyelnie a legjobb csatárokra. A 2. percben még nem is olyan csatárklasszis jött, mint Mijatovics vagy Szavicsevics, csak a középpályás Brnovics, de a visszahőkölő Lőrincz Emil és a két jugoszláv közt választani nem tudó Bánfi között zavartalanul vehette mellre, majd lőhette a kapunkba a mindent eldöntő találatot. Ekkor dőlt el ugyanis, hogy össze fogunk omlani.
0:2
A védő Gyukics a 6. percben egészen szabadon fejelhetett Halmai (3) és Lőrincz (5) között ahhoz képest, hogy emberfogást játszottunk, és ahhoz képest, hogy rögzített helyzetből indult a játék pár pillanattal korábban.
http://coub.com/embed/z0u8o?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
0:3
Ez már a 10. perc, Bánfi (2) ezt az egy-egyes szituációt sajnos nem tudta megoldani, de mentségére szóljon, hogy itt már tényleg csatár jött szembe. Szavicsevics futsalos csellel bőrözte be a kapitányunkat, aztán hibátlan lövéssel rombolta tovább Sáfár önbizalmát.
http://coub.com/embed/z0ucn?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
0:4
A 26. percben Halmai mutatta Bánfinak, hogy figyelni kéne a szélen megiramodni készülő Mijatovicsra, de a csapatkapitány felülbírálta, és inkább szorgosan felsorakozott Halmai mellé, hogy a kettejük közt lazán bepasszolt labdával olyan egyedül mehessen el a jugoszláv csatár, mint Horn Gyula volt Szanyi Tiborral. Szegény Lőrincz Emil próbálta menteni a menthetőt, de a mozgásán azért látszik, hogy tisztelte a szaktekintélyt, Mijatovics pedig felnéz: „Nem zavar senki? Akkor rálövöm.” Érdemes megfigyelni, hogy a hibázó, manapság szakkommentátorként is vitézkedő Bánfi milyen lélekszakadva rohant vissza segíteni a társaknak.
http://coub.com/embed/z0ug3?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
Nulla-négynél Csank mester lehozta a jobbszélső támadó Dombit, és a hátvéd Mracskó Mihályt állította csatasorba. Valószínűleg nem akart beleszaladni hazai pályán egy hetesbe.
0:5
Csodálatos összteljesítmény a 41. percben! A mészárszékre kilenc perccel korábban beállt Mracskó Mihály iszonyúan fejelt bele egy elég ártalmatlan felívelésbe, ezzel helyzetet teremtve Mijatovicsnak. Innentől minden reménye a visszafutó Lőrinczben volt, Mracskó még önkéntelenül fel is ugrott fejelő mozdulatot végezve, amikor Lőrincznek kellett volna elbólintania a labdát Mijatovics elől. De nem sikerült neki, ugyanis Mijatovics nem csak a piaci árát tekintve ért többet Mracskónál, Lőrincznél és Sáfárnál.
http://coub.com/embed/z0wa6?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
0:6
A félidő csak negyedórát segített rajtunk, hiszen amikor újra megszólalt a síp, semmi sem változott, kivéve az eredményt. Nem mintha magyar védőktől övezve nem tudtak volna szinte bármikor gólt lőni a jugoszlávok, az 51. percben már azt is megtehették, hogy négy védőnkre öten voltak egyszerre a kapunk előtt, és már csak lőni kellett. Mijatovics meg belőtte.
http://coub.com/embed/z0wem?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
0:7
A meccs egyik főszereplője, Bánfi János átment a másik oldalra védekezni, és itt koronázta meg a teljesítményét, meghonosítva a magyar futballszlengben a „Bánfi move” kifejezést. Mirkovics előbb körülbelül másfélszer akkora távot gyorsabban lefutva megkerülte, majd klasszis védőnk elpöckölni sem tudta a labdát, helyette majdnem orra esett. A végén az akkor feltörekvő fiatal, Milosevicsnek könnyű dolga volt.
http://coub.com/embed/z0x2i?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
1:7
Még hálásak is lehetünk, amiért a maradék szűk félórában – a már korábban hazaindult nézőkhöz hasonlóan – a jugoszlávok sem tudták komolyan venni, ami a pályán zajlott. Mi viszont a 89. percben megérkeztünk a meccsbe: Orosz Ferenc dicséretes harciassággal fosztotta meg Mihajlovicsot a labdától, középre adott, még a labda is jól pattant fel a védőn, a csereként beállt Illés pedig jó cserének bizonyult, megmentette a becsületünket. Orosz a diadalmasan magasba lendülő karjait sem tudta visszafogni örömében.
http://coub.com/embed/z0yh2?muted=false&autostart=false&originalSize=false&startWithHD=true
Csank Jánost is szíven ütötte a csapás, nem nagyon találta a szavakat ő sem:
Később ezt nyilatkozta:
Tudtuk, hogy erős csapat Jugoszlávia. A gyors gól után talán már kezdtünk magunkra találni, amikor jött a második találat, ami egyszerűen amatőr, gyermeteg gól volt. Azt kívánom, hogy Jugoszlávia legyen világbajnok.
Jugoszlávia nem lett világbajnok, ellenben harmadik lett az a Horvátország, amelyikről Csank mester azt mondta a pótselejtező előtt:
A horvát foci nem olyan ütőképes, mint a jugoszláv.
A Csank csapat című filmet egyébként a nosztalgiáért, a csodálatos 90-es évek hangulatért és zenékért, az Aloha Produkció feliratért, a hozzáállásért és a kiváló kifogásokért is érdemes végignézni. Meg persze a lenyűgözően optimista végkicsengésért, amikor az 1:7-es és a 0:5-ös pótselejtezős vereségek után némi elégedettséggel állapítja meg, hogy az európai vb-selejtezőkön összességében 18. helyen végeztünk. Éppen csak nem mondja ki, hogy ez végülis egész jó, de ezt inkább együttérzően a nézőre hagyja.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS