A belga Leekens itt, a magyar Szabics ott. Az ausztriai sajtó szerint a magyar válogatott visszavonult csatára az osztrák nemzeti csapat másodedzője lesz. Szintén ma, hétfőn jelentették be, hogy a mienket a belga Georges Leekens fogja vezetni.
Az osztrák sajtó szerint a német Franco Fodát nevezik ki az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává, segítője pedig Szabics Imre lesz. Szintén most, hétfőn derült ki, hogy a mieinket Georges Leekens fogja irányítani, akit legfeljebb a futballínyencek ismernek.
„Legalább nem román”
– írta félig tréfásan a Trollfoci oldalára az egyik kommentelő, amikor megírták, hogy olyan edző veszi át a magyar válogatottat, aki utoljára 1991-ben nyert valamit. Ez egyébként igaz: Leekens abban az évben nyerte meg a Club Brugge csapatával belga kupát, előtte bajnok lett, és az év edzőjévé választották. Később kétszer is a belga válogatott mellett dolgozott, az első volt a sikeresebb időszak, a világbajnokságra is kijutottak, másodszorra viszont dicstelenül távozott.
Állítólag a csapat legígéretesebb játékosával, az azóta világklasszissá érő Eden Hazarddal sem jött ki. Ilyen problémái – világklasszisok nehéz kezelése – nálunk egészen biztosan nem lesznek.
Ezt követően Leekens nem tudta megismételni korábbi sikereit, a Club Brugge együttesétől 2012-ben elküldték, majd a tunéziai és algériai válogatottakat vezette. Utóbbi csapattal nyeretlenül zárt az Afrika Kupán…
Előre azért ne írjuk le: Bernd Strockot is fanyalogva fogadta a világszerte híres magyar futball-szakma és a fotelszurkolók egy része, aztán csak kijutottatta a csapatot az Európa-bajnokságra. Ráadásul hasonló eredménysorral egyetlen magyar edző – talán Bölöni Lászlót kivéve, de igazából ő sem – rendelkezik. Az is igaz, hogy óriási vándormadár: 33 év alatt 23 helyen fordult meg, ami már-már Détári Lajost és Bognár Györgyöt idézi.
A nyilatkozata mindenesetre profi: „Nagyon büszke vagyok, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehetek – mondta Leekens. – Nem garantálhatom a sikereket, de a kemény munkát igen. Megvan a szükséges tapasztalatom, hét országban dolgoztam edzői pályafutásom során, három válogatottat is irányítottam, ez a hatodik kapitányi megbízatásom. Nehéz feladat áll előttem, de szeretem a kihívásokat, és a lehető legmagasabb szinten megfelelni azoknak, ezért egy pillanatig sem gondolkodtam az MLSZ ajánlatán. Szeretnék sikeres időszakot tölteni Magyarországon, azért vagyok itt, hogy kijussunk az Eb-re, a következő időszakban minden energiát ebbe fektetek.”
Szabics Imre az osztrák válogatottnál
Mindenképp furcsa látni, hogy Szabics Imre végül az osztrák válogatotthoz került. Szabics Dárdai Pál kérésére jött korábban a nemzeti csapathoz. Amikor kiderült, hogy korábbi játékostársa hívja, nem mondhatott nemet. Szabics azóta a Sturm Graz másodedzője, ott dolgozott együtt azzal a német Franco Fodával, aki most az osztrák válogatotthoz viszi. Neve Csányi Sándorék noteszébe is bekerült, de aztán nem őt választották. Nem tudjuk, hogy felkérték-e volna másodedzőnek, ez talán már sohasem derül ki.
Forrás: Kleinezeitung.at
Facebook
Twitter
YouTube
RSS