A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által megkérdezett mintegy száz vállalat több mint kétharmada, 68 százaléka jónak tekinti saját üzleti helyzetét – derül ki a kamara legfrissebb villámfelméréséből, amely a honlapjukon jelent meg kedden. Ez az eredmény még a tavaszinál is érezhetően jobb, amikor 55 százalékon állt a “jó” válaszok aránya, egyúttal pedig ez a 2005 óta mért legjobb érték.
A válaszadók 52 százaléka számít saját helyzetének további javulására és csupán négy százaléka annak romlására – olvasható az anyagban, amelyből az is kiderül: a kamara felmérései ebben a tekintetben soha ennél jobb arányt nem mutattak. A válaszadók mindössze három százaléka értékelte rossznak saját üzleti helyzetét a mostani villámfelmérésen, miközben tavasszal még hét százalékot tett ki a pesszimisták aránya. A következő 12 hónapra vonatkozó kilátásokat tekintve is a válaszadók 52 százaléka számít saját helyzetének további javulására és csupán 4 százaléka annak romlására. A DUIHK felmérései ebben sem mutattak soha jobb arányt.
A kamara közleménye szerint a jó hangulat főképp a Magyarországon, és a legfontosabb gazdasági partnernél, Németországban uralkodó kedvező gazdasági helyzeten alapul. A szakértők a DUIHK tavaszi konjunktúra-jelentésével egybehangzóan Magyarországon idén körülbelül 3,5 százalékos gazdasági növekedést várnak, és 2018-ban is hasonló növekedéssel számolnak. Németországban a szövetségi kormány éppen a közelmúltban javította kettő százalékra a 2017-re vonatkozó előrejelzését – hívták fel a figyelmet a közleményben.
A növekedés struktúrája a két országban hasonló: a bővülő beruházások, az erőteljes export és a lendületes lakossági kereslet jelentik a fő hajtóerőt – állapítják meg. A vállalatok a kereslet növekedésére készülnek a felmérés szerint, a válaszadók több mint fele (56 százalék) jelezte, hogy az előző időszakhoz mérve növelné beruházásait a következő tizenkét hónapban, 61 százalékuk pedig létszámbővítést tervez. Mindkét adat jelentős javulást mutat a tavaszi felmérésben jelzett 40, illetve 45 százalékos arányhoz képest és a DUIHK eddigi felméréseiben soha nem mért még ilyen magas értéket ebben a két kérdésben.
A fejlesztési terveket mindazonáltal veszélyeztetheti néhány kockázati tényező – hívja fel a figyelmet a kamara anyaga. A megkérdezett vállalatvezetők 75 százaléka a szakemberhiányt nevezte meg a következő tizenkét hónap egyik legnagyobb kockázatának, a második helyen 47 százalékos gyakorisággal pedig a bérköltség alakulása szerepelt, és csak ezt követően jönnek olyan tényezők, mint a kereslet alakulása (35 százalék), a gazdaságpolitikai keretfeltételek vagy a jogbiztonság (26, illetve 25 százalék).
Ez az eredmény egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a szakképzés további fejlesztése elengedhetetlen feltétele Magyarország hosszú távon is sikeres gazdasági fejlődésének – hívta fel a figyelmet a DUIHK.
MTI; Vezető kép: Video Hive
Facebook
Twitter
YouTube
RSS