Sikkasztás, hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanúja miatt is nyomozást indított a gyógynövény-feldolgozással foglalkozó cég, a Herbária Zrt.-t érintő több gazdasági ügylet kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az 1993 óta magántulajdonban lévő vállalkozás legutóbb akkor került reflektorfénybe, amikor kiderült, hogy egy késhegyig menő családi viszálynak köszönhetően eltávolították a Herbária korábbi vezérigazgatóját, Soproni Tamást.
A történet előzménye, hogy a Portfolio.hu korábbi írása szerint január 6-án Soproni Tamás eddigi vezérigazgató kikerült a cégjegyzésre jogosultak közül, fia, Soproni Márton viszont bent maradt és vezérigazgató lett, önálló képviseleti joggal. A közgyűlési meghívó napirendi pontjaiból kiolvasható volt, hogy bizalomvesztés miatt került a napirendre Soproni Tamás elnök-vezérigazgató visszahívása. A jelenlévő részvényesek nagy többséggel határozatlan időre megválasztották új elnök-vezérigazgatónak Soproni Mártont és lecserélték a társaság könyvvizsgálóját is.
Még nincs jogerős döntés
Az ülést berekesztették, majd a jegyzőkönyvvezető épp elkezdte volna a jegyzőkönyv gépelését, amikor az épületet a fiú által fogadott őrző-védők szállták meg. Az elnök-vezérigazgató irodájába is megpróbáltak bejutni, ekkor kulcsra zárták az ajtót, amit a biztonsági őrök döngetni kezdtek. Húsz perc után megjelentek a rendőrök is Soproni Mártonnál, akik arról tájékoztatták, hogy Soproni Tamás rendőri védelmet kért. A jegyzőkönyv írója a kiengedés után zaklatott állapotban volt, és csak egy idő eltelte után tudta folytatni a munkát. Soproni Tamás nem nyugodott bele leváltásába. Január 13-án törvényességi felügyeleti eljárás megindítása iránti kérelemmel fordult a cégbírósághoz, vagyis megtámadták a céggel kapcsolatos változásbejegyzést. A Fővárosi Törvényszék júniusi, elsőfokú ítéletében Soproni Tamásnak adott igazat és a január 6-án hozott taggyűlési határozatokat hatályon kívül helyezte. Az ügyben hamarosan a jogerős döntést is meghozza a bíróság.
Több bűncselekmény miatt is nyomoznak
A PestiSrácok.hu információi szerint az apa a leváltást követően kártérítés fizetésére szólította fel fiát. Ő erre nem volt hajlandó, így végrehajtás indult, amit Soproni Márton bíróságon támadott meg. Értesüléseink szerint a perben Soproni Tamást sikkasztással és hűtlen kezeléssel hozták összefüggésbe. Úgy tudjuk, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is nyomozást indított, igaz, eddig még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként, ami azért sem meglepő, mert információink szerint Soproni Tamásnak nem volt a cég pénze felett egyedüli rendelkezési joga, ráadásul az ügyben felhozott, 2009-10-ben történt gazdasági cselekményeket az akkori közgyűlés elfogadta. Az eddigieket tovább bonyolítja, hogy értesüléseink szerint fedezetelvonás és hűtlen kezelés bűncselekménye miatt is nyomozás van folyamatban a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, amely viszont már a Soproni Márton fémjelezte időszakot érinti.
Kár érhette a Herbáriát
Úgy tudjuk, hogy a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya utóbbi ügyben azért vizsgálódik, mert a Soproni Márton által tulajdonolt céggel, a Tano Invest Kft-vel szemben, amely a Herbária minősített többséggel rendelkező részvényese, Soproni Tamásnak egy közjegyző által okiratba foglalt megállapodás alapján több mint 100 millió forint követelése áll fenn. Azonban kiderült, hogy Soproni Márton a szóban forgó részvényeket már értékesítette (legalábbis ezt a választ adta a végrehajtó felszólítására), így azok már nincsenek a vállalkozása birtokában. Mivel a fiú semmilyen információt nem adott arról, hogy kinek, mikor, mennyiért értékesítette a részvényeket, a hatóság szerint felmerülhet a tartozás fedezetének elvonásának gyanúja. A nyomozók emellett azt is vizsgálják, hogy 2013 júniusában a Herbária Zrt. 10 évre, 49 millió forintért megvásárolta a korábban Soproni Márton tulajdonában álló Good Flat Kft.-hez tartozó ingatlanok bérleti jogát. Néhány nappal később azonban a Herbária (melynek önálló aláírási joggal rendelkező vezérigazgatója akkor már Soproni Márton volt) újabb tíz éves bérleti szerződést kötött, ezúttal 103 millió forintért, amit a Herbária – korábbi ügylethez hasonlóan – egy összegben ki is fizetett. Úgy tudjuk, az eljárás eddigi adatai szerint ez a Herbáriára nézve előnytelen üzlet a kétszeres kifizetés miatt felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját.
Az új fejleményekkel és a megindított nyomozásokkal összefüggésben kerestük a két érintett felet is. Soproni Márton egyelőre nem reagált a megkeresésünkre, Soproni Tamás pedig csupán annyit közölt, hogy a folyamatban lévő eljárásokra tekintettel nem kíván nyilatkozni.
A Herbária időközben egy sajtóközleményt küldött portálunknak, amit változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlünk:
Az elmúlt napokban a Herbária Zrt-t kedvezőtlen színben feltüntető, minden alapot nélkülöző híresztelések láttak napvilágot. Cégünk tradíciói, a fogyasztóinkért és üzleti partnereinkért érzett felelősségünk arra kötelez, hogy hiteles tájékoztatást adjunk a téves információkkal szemben.
2016. decemberében a többségi részvényesek azzal a gyanúval szembesültek, hogy a társaság vagyonát egyesek magáncélokra használják fel, ezzel jelentős kárt okozva a cégnek. A társaság 2017. januári közgyűlésén a Herbária csaknem 97%-os részvényi többsége megvonta a bizalmat az addigi vezérigazgatótól, S. Tamástól.
Az új vezérigazgató, Soproni Márton egy független könyvvizsgáló bevonásával belső vizsgálatot indított, és sikkasztás, hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett, amely alapján a nyomozóhatóság a bűncselekmény gyanúját megalapozottnak találta, és nyomozást rendelt el. A feljelentést tehát éppen a Herbária tulajdonosai és új vezetése tette.
A Herbária régi vezérigazgatója nem tudott belenyugodni leváltásába, és bár a visszahívására vonatkozó közgyűlési határozatot meg sem támadta, egy őrző-védő céget, a Patrol Group Kft-t megbízva, biztonsági emberekkel elfoglalta a társaság székhelyét és egyik raktárát. A céget elzárták eszközei egy részétől, a dolgozókat pedig személyes használati tárgyaiktól, valamint nem engedték be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt sem. A székhelyfoglalás törvénytelenségét az illetékes jegyző megállapította, jelenleg az ingatlan visszaszerzésére hatósági végrehajtás van folyamatban.
Mos már kimondható, hogy az átmeneti nehézségeket a cég előnyére fordította, optimalizálva és modernizálva működési folyamatait. Új kiskereskedelmi készletnyilvántartó rendszert tesztel, e-learning tréningeket vezetett be, és informatikai., valamint termékfejlesztések zajlanak jelenleg is.
A híresztelésekkel ellentétben a Herbáriával szemben végrehajtás nincs, és nem is volt folyamatban. Csupán a leváltott vezérigazgató kíván az egyik, visszahívását megszavazó részvényessel szemben, egy régi közokiratra hivatkozva kártérítéshez jutni vezérigazgatói fizetésének elvesztése miatt. Minden alapot nélkülöz az a híresztelés is, hogy a Herbária részvényeit árverezni fogják, és a részvényes fedezetelvonást valósított volna meg. Ezzel szemben a valóság éppen az, hogy az érintett részvényes, bár perben vitatja a leváltott vezérigazgató követelését, kifizette azt annak érdekében, hogy a részvényessel szembeni végrehajtás soron kívül megszüntetésre kerüljön, és külön perben követeli vissza a leváltott vezérigazgató jogalap nélküli gazdagodását.
A Herbária védjegyei szintén nem kerültek idegen kézbe, továbbra is biztosított a “Herbária-örökség” védelme, és a cég számára azok jövőbeni használata.
A Herbária tulajdonlását, vagy képviseletét megkérdőjelező ügy nincs folyamatban. A vezérigazgató leváltásáról szóló közgyűlési határozatot maga S. Tamás sem támadta meg, a jelenlegi 3 tagú igazgatóságot csaknem 97%-os részvényesi többséggel megszavazó közgyűlési határozat jogszerűségét pedig jogerős bírósági ítélet állapította meg.
A Herbária részvényesei és igazgatósága az elmúlt időszakot arra használták fel, hogy a mintegy 250 munkavállaló és az üzleti partnerek töretlen bizalmára építve a társaságot átvezessék a 21. századba: modern alapokra helyezve a vállalatirányítást, kiszélesítve a cég banki finanszírozását és likviditását, megteremtve a jövőbeni fejlődés biztos alapjait.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS