Életbe lépett a meghosszabbított kilakoltatási moratórium szerdán – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM). Az Országgyűlés október 31-én fogadta el azt a törvénymódosítást, mely a kilakoltatási moratórium időtartamát a december 1-jétől március 1-jéig terjedő időszak helyett november 15-től április 30-ig állapítja meg magánszemélyek esetében.
A rendelkezést a hatálybalépése napján folyamatban lévő azon végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a lakóingatlanokat a módosítás hatálybalépésének napján még nem ürítették ki. A 2003 óta létező téli kilakoltatási moratórium célja, hogy a legkritikusabb időszakban megvédje a nehéz helyzetbe jutott családokat, a lakás elvesztése ne járjon együtt automatikusan az élet veszélyeztetésével, az emberi méltóság sérelmével. Az Országgyűlés döntésének köszönhetően a meghosszabbított téli kilakoltatási moratórium hosszabb időre ad védelmet az érintetteknek.
A minisztérium közleménye szerint a szociálliberális kormányok egyik legsúlyosabb örökségének, a devizahitelezési válságnak a kezelése a polgári kormányra maradt, amely 2010 óta több, devizahiteleseket segítő intézkedést hozott, bevezette az árfolyamgátat, elszámoltatta a bankokat és forintosította a devizahiteleket. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően 25-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek, és ezermilliárd forintot kaptak vissza a családok. A bírósági végrehajtási törvény idén márciusi módosítása következtében pedig már nem lehet becsérték alatt árverezni ingatlanokat – tudatta az IM.
Forrás: OS/MTI; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS