Gayle Hope angol újságíró szerint az MLSZ, illetve Puhl Sándor, az egykori kiváló bíró és örökös szakkommentátor áll Kassai Viktor mellőzése mögött. Hope UEFA forrásokra hivatkozva azt írta, Puhl nem szereti Kassait, ezért próbálja elnyomni. Az MLSZ közleménye szerint erről szó sincs, de nincs mentség a „nem megfelelően” viselkedő sportembereknek. Tény, hogy Kassai maga is tett a lejtmenetért. Persze az is, hogy nincs Magyarországon öt nála jobb bíró.
Egy angol újságíró, Gayle Hope a Hungarianfootball.com internetes oldalon – UEFA forrásra hivatkozva – azt állítja: az MLSZ, és legfőképpen a játékvezetői bizottság alelnöke, Puhl Sándor keze van abban, hogy Kassai Viktor nem lehet ott a 2018-as foci-vb-n. (Persze a kommunista időkből ránk maradt örökös főtitkárt – bár most éppen alelnök – Berzi Sándort se felejtsük el.) Hope szerint a magyar fociszövetség csak a 6. helyen jelölte Kassait a FIFA-nak kiajánlott bírói listán, ahol Vad II István az első (neki köszönheti Kassai legnagyobb égését), Bognár Tamás a második.
Kassait állítólag az arroganciája, pökhendisége miatt próbálja meg Puhl elnyomni hazai, és nemzetközi szinten egyaránt.
Ez a pletyka egyébként eléggé elterjedt futballkörökben. Ahogyan azt is, hogy Vad II direkt hibázott gólbíróként Kassai emlékezetes ukrajnai meccsén – ezt mondjuk már inkább konteónak gondoljuk.
Puhl amúgy feltétlenül érdekes személyiség, amilyen jó bíró volt, annyira szürreális szakkommentátorként nyújtott teljesítménye.
Kortársaihoz Sporttársaihoz – Nyilasi Tiborhoz, vagy a rasszista beszólása miatt a képernyőről leradírozott Zombori Sándorhoz – hasonlóan ugyanazokat a fárasztó közhelyeket mondja el minden egyes mérkőzés minden egyes szünetében, amelyért valószínűleg elég csinos juttatást kap. Ha nem, az sem jobb, így is, úgy is kisütik a tévénézők elméjét.
Ez persze legyen a Sport Tv – és nézőinek – problémája. Az is igaz, hogy Kassai sokszor valóban arrogánsnak tűnik, és több meccset teljesen elfújt az utóbbi időben.
Már nem a világ egyik legjobb bírója, de hogy azoknál a névtelen, kiemelt meccset életükben nem vezető embereknél, akik kint lesznek helyette (is) a vébén, különböző kicsi országokat képviselve, biztosan jobb.
Ezek a közlemények már sohasem változnak?
Az MLSZ-től csütörtök délután érkezett a “cáfolat”: szerintük nem ők állnak Kassai pihentetése mögött. Hosszú közleményükben nem térnek ki Hope egyébként alapos, és kétségtelenül szakmai – vagy annak tűnő – cikkére, helyette általánosságokat fogalmaznak meg. Ahogyan az a magyar közleményekben szokás. Pedig Hope az UEFA-ra hivatkozva pontról-pontra felsorolta, hogyan lehetne megújítani a játékvezetést. Az MLSZ közleménye:
„Az elmúlt napokban több cikk foglalkozott Kassai Viktor játékvezető vb-döntőről való távolmaradásával. A személyével és tevékenységével kapcsolatban az MLSZ a következőket jelenti ki. […] Minden szakmai döntésnek lehetnek kedvező vagy kedvezőtlen személyi következményei, hiszen ez minden olyan folyamat természetes velejárója, ahol a minőség biztosítása és a folyamatos fejlesztés a cél.” – eddig semmi, de most érkezik az érdekesebb rész:
„[…] Mint Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szövetség idei közgyűlésén is elmondta, minden sportszakember, így a játékvezető is hibázhat, ugyanakkor arra senki esetében nincs mentség, ha nem megfelelően viselkedik a sportággal és annak szereplőivel, a játékosokkal, sportvezetőkkel és a szurkolókkal szemben.”
Mit keres ez egy közleményben? Hope arról írt, hogy Puhlékat zavarja Kassai arroganciája, erre leírják, hogy nincs mentség az ilyen viselkedésre? A folytatás:
„Ami Kassai Viktor hazai rangsorolását illeti, egy magyar játékvezető hazai értékelése teljesen független az esetleges nemzetközi mérkőzéseken nyújtott teljesítménytől. Ez utóbbi a FIFA, illetve az UEFA hatáskörébe tartozik. Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága a magyar játékvezetőket kizárólag az OTP Bank Liga bajnoki mérkőzésein mutatott teljesítmény alapján ítéli meg. […] Összegezve, az arra legesélyesebb magyar játékvezető vb-döntőre való kijelölésének elmaradása nem az MLSZ rangsorolásának, hanem a FIFA játékvezetői bizottsága döntésének, azon belül vélhetően a játékvezető nemzetközi teljesítményének köszönhető. Az MLSZ sajnálja, hogy a 2018-as vb-döntőn nem lesz magyar játékvezető, de ennél sokkal fontosabbnak és elsődleges feladatának tartja a hazai labdarúgás fejlődését és az utánpótlásképzés erősítését.”
Kassai és Puhl – a tehetség nem elég?
Ha már az angol újságíró cikke nyomán összehozta a sajtó a két játékvezetőt (Puhlt és Kassait), érdekes egy külföldi, a spanyol Rafa Guerrero korábbi véleménye:
„Vannak országok, mint például Magyarország, amelyek kirukkolhatnak egy-egy világklasszis bíróval, mint amilyen Kassai Viktor vagy Puhl Sándor, ők kiemelkednek a hazai és a nemzetközi mezőnyből. Olyan egyéniségek, egyszeri és megismételhetetlen sportemberek, mint Messi vagy C. Ronaldo – nyilatkozta évekkel ezelőtt a Nemzeti Sportnak, majd azt is elmondta, hogy Puhlt személyesen is ismeri – Lenyűgöző figura, közvetlen, imádni való ember. Zseniális bíró volt. Nem mindenkinek adnak oda egy vb-döntőt, a labdarúgás történetében ez csak néhány játékvezetőnek adatott meg. Remélem, Sándor nem haragszik meg rám, de nekem Kassai Viktor a kedvencem. Fiatal, tisztelettudó, az Isten is játékvezetőnek teremtette. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. És én kívánom neki, mert odavagyok érte.”
A legérdekesebb a tisztelettudó kifejezés. Ez pont az ellentéte, annak amire Puhlék – joggal – hivatkozhatnak. Kassai néha tényleg úgy viselkedik, mint egy pulykakas, de ez akár önvédelmi reakció is lehet. Talán nekik, a régi bandának szól ez az arroganciának látszó távolságtartás?
Tovább a puhli úton, Berzi Sándorral karöltve?
Bede Ferenc is azok közé a bírók közé tartozik, akik sarkosan fogalmaznak Puhllal szemben. A Rangado.hu-nak így kritizálta: „Ezúton hívnám fel Csányi úr figyelmét, hogy az elmúlt tizenhét évben – kis megszakítással, amikor is Vágner volt a vezető, Kassai pedig kijutott a vébére – folyamatosan Puhl volt a játékvezetők élén, ez alatt az idő alatt egyetlen vezetőbírónk sem került ki világbajnokságra. Korábban is elmondtam már, hogy generációváltásra van szükség, mert ez a fajta „puhli” út sehova nem vezet”.
“Puhli” út és kassai út. Előbbi a vébédöntőből a mindentudó fotelbe, utóbbi a csúcsról – egyelőre – a mélybe vezetett. A “puhli” tűnik járhatóbbnak. De ez a legtöbb, amit elmondhatunk.
Forrás: Rangado.hu/MTI, fotó: Futballbiro.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS