Semmi kétség, hogy már készen van az unió Magyarországról szóló jelentése, “a Magyarország elleni politikai boszorkányüldözést” vezérlő politikai motiváció erőteljesen látszani fog benne, és “nem lesz független” Soros György álláspontjától – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén a jogállamiság magyarországi helyzete volt a fő téma. Leszögezte, semmilyen meghallgatás vagy nyomásgyakorlás nem fogja eltántorítani a kormányt a magyar emberek álláspontjának képviseletétől, a kabinet kitart migrációs politikája mellett.
Szijjártó Péter a PestiSrácok.hu kérdésére úgy válaszolt, a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszba lép, de a kormány be fogja mutatni az Európai Bíróság előtt az érveit. “A Magyarországot hevesen bíráló, a kötelező betelepítési kvótarendszert hangosan dicsőítő országok olyan remekül teljesítettek kvótaügyben, hogy az átlagos teljesítési szint elérte a 25 százalékot” – válaszolta portálunknak. Elfogadhatatlannak nevezte azt a megközelítést, miszerint Magyarországon nincs demokrácia. “Nincs semmi, ami miatt szégyellnünk kellene magunkat, amikor a demokráciáról vagy a jogállamiságról beszélünk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Magyarországról tartott meghallgatást az Európai Parlament, immár sokadjára, ezúttal az EP belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága állította szőnyeg szélére hazánkat. A brüsszeli ülésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert hallgatják meg, a meghallgatás reggel 9 órakor kezdődött. Arról a bizottságról van szó, amely folyamatosan és hisztérikusan támadja a magyar kormányt és Orbán Viktor politikáját, és amelynek több olyan politikus is aktív tagja, akik rajta vannak a Soros György spekuláns által támogatott és irányított brüsszeli képviselőkről kiszivárgott listán. A jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló meghallgatáson Szijjártó Péter meg is köszönte az unió és a bizottság kitüntető figyelmét, hogy rendszerint hazánkkal kelnek és fekszenek, majd felhívta a bizottság figyelmét, hogy mindezt a magyarok többsége nem nézi jó szemmel. “Ezzel együtt soha nem ugrunk el a vita elől” – mondta a tárcavezető. Nyomatékosította, az illegális migrációval kapcsolatban a bizottság olyan döntést hozott, amely veszélyes Európára.
“Olyan döntést hoztak, amely soha véget nem érő, felső korlát nélküli bevándorlást tesz lehetővé és amely újabb meghívót küld a bevándorlóknak. Mindez nem lehet véletlen, ha figyelembe vesszük, hogy ebben a teremben Soros György is beszélhetett, aki korábban évi egymillió migráns Európába történő telepítéséről beszélt. Az önök döntése veszélyes Európára, súlyosan korlátozza az európai országok szuverenitását. Mi rendszeresen megkérdezzük az embereket, kíváncsiak vagyunk a magyarok véleményére. Önök közül ki jön olyan országból, amely hasonlóan megkérdezte az embereket? A magyarok nemet mondtak az illegális bevándorlásra és a kötelező betelepítési kvótára. Mi a magyar emberek érdekeit képviseljük, ezért harcolni fogunk a magyar emberekért. A legutolsó lehetőségig elmegyünk, ha a magyarok akaratával ellentétes döntések születnek az unióban” – jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter azt is odaszúrta a bizottságnak, hogy a magyar kormány antidemokratikusnak tartja, ha elvitatják egy nemzettől a saját álláspontra vonatkozó jogot. “Teljesen mást gondolunk nemzetről, nemzeti büszkeségről, de határvédelemről és biztonságról is. A magyar embereknek sokszor nem tetszik, ahogy önök Magyarországot támadják. Minket támadnak, pedig hazánk mindent megtett, hogy hozzájáruljon az unió versenyképességéhez. Mi magyarok szeretjük az őszinte és egyenes beszédet. Az unió legnagyobb problémája, hogy a képmutatás és a politikai korrektség kezdi el uralni a vitákat. Mi egyértelműen elutasítjuk az illegális bevándorlást és a kvótát. Óriási veszély a bevándorlás. Európába már másfél millió illegális bevándorló érkezett ellenőrizetlenül, és már 27 jelentős terrortámadás történt Európában” – elevenítette fel Szijjártó.
A meghallgatáson Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, illetve Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is részt vesz. A nyitóbeszédet Claude Moraes szociáldemokrata bizottsági elnök és Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő tartotta.
Uniós segítséget kérnek a civilek
A korábban Soros György által is bőkezűen támogatott Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az ülésen elárulta, nagyon aggódik a kormány munkája miatt, mert szerinte a kabinet megfélemlíti az embereket. Pardavi szerint mindezt a civil törvény elfogadása is bizonyítja. Pardavi felmondta a részükről már sokszor hallott szöveget, miszerint Magyarországon a kormány miatt veszélyben van a szólásszabadság, a kabinet nem toleráns, Brüsszel-ellenes kampányt folytat, és persze a rasszizmus is egyre nagyobb Magyarországon.
Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Rámutatott, utóbbi fogalom “sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát”. Azt kürtölte világgá, hogy a kormány teljesen uralni akarja a médiát. Kicsit mészáros lőrincezett és andy vajnázott is. Polyák uniós segítséget kért, arra kérte Brüsszelt, lépjen fel mindezek ellen.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója úgy fogalmazott, a mostani viták alapja, hogy egy szuverenitási vita van jelenleg az unió és a magyar kormány között. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint az EU-ba újonnan csatlakozó országok számára mást jelent a szuverenitás, mint a nyugati országok számára. A szuverenitási felfogások mögött identitás viták állnak. Szólt arról is, hogy ezen viták miatt került előtérbe a nemzetek Európája kontra föderális Európa vita is.
A vitához a gyurcsányista Niedermüller Péter is hozzászólt. A minap Soros György alapítványának partyján ejtőző DK-s politikus azt kérdezte Szijjártó Pétertől, hogy a kormány megfigyeli-e a Soros szervezeteket, valamint osztja-e azon jobboldaliak véleményét, akik szerint boszorkányüldözés zajlik-e az EP-ben Magyarország ellen.
Kristina Winberg svéd EP-képviselő mindenkit meglepett, amikor a meghallgatáson felkérte Szijjártó Pétert, hogy legyen svéd migrációs miniszter. “Jó lenne, ha ön lenne a tárcavezetőnk, mert a bevándorlás komoly veszély, Svédországban már számos no-go zóna alakult ki, ahova a migránsok miatt nem lehet bemenni” – mondta Winberg.
Gál Kinga, a Fidesz EP képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy már negyedszer rendeznek vitát Magyarországról, idén ez már a második. Kettős mérce érvényesül az unióban – nyomatékosította.
Az MSZP-s Szanyi Tibor azt kérdezte Szijjártó Pétertől, hogy befogadna-e Magyarország 1300 egyedülálló, csellengő migránsgyereket. A szocialista politikus szerint a konzultációnak nincs köze a szolidaritáshoz.
Szijjártó Péter úgy válaszolt a vádakra, kritikákra és kérdésekre, hogy senki nem állítja, hogy minden migráns terrorista lenne. “Azt viszont állítom, hogy egy másfélmilliós embertömegbe a terrorista szervezetek beépíthetik a saját embereiket” – mondta.
“Magyarországon mintegy 60 ezer civil szervezet működik, ebből most önök meghallgattak egyet, a Helsinki Bizottságot. Egyet hallgattak meg, és pont egy olyat, amelynek tavaly mindössze csak 282 magyar ember ajánlotta fel adója egy százalékát. Elfogadhatatlan, hogy önök szerint a civil szervezetek, az NGO-k bevonása a döntésekbe jó, de az emberek bevonása nem jó. Mi eddig is és a jövőben is meg fogjuk kérdezni az emberek véleményét, mert a magyar kormány a magyar emberek érdekeit képviseli és védi” – szúrt oda a Helsinkinek és a LIBE-bizottságnak Szijjártó.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS