Kiállt az erős nemzetállamokból álló Európa, a normalitás, a racionalitás mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki szerint a nyugat-európai politikai ellenfeleik abszurditása ellen a tömegek leginkább az ellehetetlenítés okozta „kényelmetlenség” miatt nem lépnek fel. A politikus az Echo TV Bayer show című műsor szilveszteri adásában a magyarországi ellenfelek közül Vona Gábort és Gyurcsány Ferencet is élesen kritizálta, szerinte a DK elnökét – akit például párhuzamba vont Szálasi Ferenccel és Rákosi Mátyással is – már rég ki kellett volna vetnie magából a politikai közvéleménynek – írja az Echo TV-re hivatkozva a Magyar Idők.
A portál szerint Kövér László felhívta rá a figyelmet, hogy az utóbbi években Magyarország egy olyan precedenst teremtett Európában, amely megakadályozta annak a tervnek a végrehajtását, ami végső soron arról szólt, hogy miként lehet a 28 tagállamból egy egységes masszát gyúrni, és hogyan lehet ezt egy központból irányítani. Emlékeztetett arra, hogy Martin Schulz, a német SPD elnöke a közelmúltban már egyenesen egy európai egyesült államok létrehozásáról beszélt, s közlése szerint
éppen az ellen folyik a harc, hogy miként lehet Magyarországot felszámolni magyar államként, Európát pedig felszámolni az európai civilizáció kontinenseként”.
Annyira idiótának tűnik ez a banda, hogy a normális ember úgy érzi, méltóságon aluli, hogy ezzel foglalkozzon
amilyenekkel a ’70-es, ’80-as években a kommunisták kapcsán lehetett megtapasztani Magyarországon, vagyis az embert figyelmeztetik, majd később egzisztenciális hátrányokat kell elszenvednie.
Kövér László úgy véli, az emberek nem érzik úgy, hogy fel kellene lépniük a saját kulturális felszámolásuk ellen, mert az leginkább kényelmetlen. „Ebben az értelemben Európa keleti fele jobb állapotban van, mint Európa nyugati fele”– tette hozzá. Kövér László egyetértett azzal a felvetéssel, miszerint
most nyerhet értelmet, hogy a magyarok a második világháború után a rosszabb felén éltek Európának, ugyanis nem adatott meg az elhülyülés luxusa.”
Gyurcsány a gonoszságban, a rombolásban, a manipulációban, a mások tönkretételében tehetséges. Egyszer már tönkretette a baloldalt, és most másodszor teszi tönkre azáltal, hogy visszajön és maga alá gyűri azokat a percemberkéket, akik ma az MSZP-ben vannak
Facebook
Twitter
YouTube
RSS