Miért kellene lemondanom? – ezt ismételgette Juhász Péter, az Együtt elnöke a PestiSrácok.hu stábjának, amikor a volt élettársa által megfogalmazott súlyos vádakról és a bírósági periratokról kérdeztük a politikust, nevezetesen, hogy három gyermekének édesanyja szerint Juhász napokra bezárta őt, nyugtatókkal begyógyszerezte, sőt, meg is verte. Juhász ezzel kapcsolatban mindent tagad, állítja, egy szó sem igaz a nő állításaiból. A PestiSrácok.hu Juhász Pétert azzal is szembesítette, hogy elismerte és beismerte, hogy közte és a volt élettársa között valóban történt egy egy órás durva dulakodás. Ennek hallatán Juhász portálunkat kezdte el becsmérelni, véleménye szerint “erkölcstelen, barbár emberek” vagyunk. “Nincsenek tekintettel három kiskorú gyermek életére. Morálisan kifogásolható az az embertelen, aljas magatartás, amit önök ezzel elkövetnek” – pocskondiázott Juhász annak ellenére is, hogy felhívtuk a figyelmét, a súlyos vádakat nem mi állítjuk és nem mi fogalmaztuk meg. Megkérdeztük, ezek a jelzőket volt élettársára érti-e, de érdemben nem reagált az Együtt elnöke, tovább moralizált, majd “eleget beszélgettem önnel” felkiáltással elsétált.
A Gödör Klubban, ahol tegnap a Közös Ország Mozgalom tartott vitaestet Juhász Péter, V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd), Fekete-Győr András (Momentum), Csárdi Antal (LMP) és Losonczy Pál (Jobbik) között a PestiSrácok.hu videóstábja a pártok képviselőjelöltjeit is megkérdezte a Juhász-ügyről. Érdekes, hogy mind a négyen annak ellenére is kiálltak Juhász mellett, hogy az Együtt politikusa beismerte a dulakodást. Juhász Péter a kinyomtatott negatív drogtesztjét is átadta a PestiSrácok-nak. Nézze meg a PS-videót!
Múlt héten a pártelnök pedig azzal került a lapok címoldalára, hogy a Bors bulvárlap egy peranyagból idézve azt írta: Juhász Péter egykori élettársa a bíróságon azzal vádolja a politikust, hogy amikor ő 2016 végén karácsonyra a három gyerekkel hazalátogatott, Juhász napokra bezárta azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. Közben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott/akart neki elszámolni az idejével, illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra. Juhász Péter a Facebook-on reagált a Bors-ban megjelent cikkekre, ahol többek között arról írt, egy szó sem igaz a nő állításaiból. Mint fogalmazott, a valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal. Vasárnap pedig egy blogban vázolta álláspontját, miközben a TV2 újabb brutális részleteket közölt a válás irataiból.
Megírtuk azt is, miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója fotókat küldött szerkesztőségünkbe, amin az látszik, hogy nem csak az Igazmondó Alapítvány Saabját, hanem egy hétszemélyes, új rendszámú Lancia-t is használ a politikus. Olvasónk arról is tájékoztatott, hogy Juhász az I. kerületi Aladár utca egyik villaépületében bérel lakást, potom négyszázezer forintért. Körbejártuk, vajon megteheti-e ezt az az ember, akinek saját elmondása szerint alig van bevétele, könyöradományokból él, rezsijére, a telefonszámlájára, sőt, még borotvára sincs pénze. Az Együtt elnöke igazi hungarikum, mert talán az egyetlen hazai – saját meghatározása szerint – jogvédő, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Juhásznak – akinek ugyancsak hivatalos papírja van arról, hogy szolgálatokat tesz a gyilkosságokért elítélt hírhedt maffiózónak, Portik Tamásnak – csak a kormánypárti politikusokról jut eszébe a korrupció, miközben az általa gründolt, de alaposan lepapírozott alapítványának a létezése dokumentumain kívül semmi nyoma nincs, financiális helyzete azonban egyre jobb. Az átlátható, korrupciómentes közéletért harcoló társaságnak sem nyilvános telefonszáma, sem honlapja, de még elérhető e-mail címe sincs. Az alapítványhoz közel álló forrásaink a PestiSrácok.hu-nak azt mondták, nem véletlen, hogy sorra cserélődnek le a kuratóriumi elnökök. A néhány éves alapítvány már a harmadik kuratóriumi elnökét “fogyasztja”.
Arról is elsőként számoltunk be, hogy kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt jelentette fel Juhász Pétert az ügyészségen Tényi István. Tényi a – portálunk által megismert – feljelentésében azokat a sajtóban megjelent, bírósági periratokra hivatkozó információkat ismertette, miszerint Juhász Péter súlyosan bántalmazta és megalázta korábbi élettársát.
Készítette: László Petra/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS