Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben befolyásolni tudja az elképzeléseket – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A miniszter visszautasította az ENSZ azon állításait, miszerint a migráció kedvező lenne a gazdaságra, hasznos, kedvező és megállíthatatlan folyamat lenne. A tárcavezető azt is kifogásolta, hogy az ENSZ szerint letelepedést és munkahelyet kellene biztosítani minden bevándorlónak. Példaként hozta, hogy ha ez korábban érvényben lett volna, akkor az 500 ezer, magyar határhoz érkező illegális bevándorlónak is lehetőséget kellett volna adni, hogy itt letelepedjen és nekik munkahelyet kellett volna biztosítani.
Lázár János elmondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kapott mandátumot, hogy szövegszerű javaslatot tegyen mind az 5 kifogásolt pontban és érvényt szerezzen a magyar álláspontnak. A miniszter visszautasította az ENSZ azon állításait, miszerint a migráció kedvező lenne a gazdaságra, hasznos, kedvező és megállíthatatlan folyamat lenne. Az európai családok támogatása mellett foglalt állást, jelezve, egyes nyugati és déli tagállamokban 20-30 százalékos munkanélküliség van. Hozzátette, a magyar példa pedig arról szól, hogy a migráció megállítható a külső határoknál. Lázár János bírálta továbbá, hogy a javaslat nem tenne különbséget politikai és gazdasági, legális és illegális migránsok között, s vitatta, hogy biztonságos és szabályozott útvonalat kellene kialakítani a gazdasági migránsoknak. A tárcavezető azt is kifogásolta, hogy az ENSZ szerint letelepedést és munkahelyet kellene biztosítani minden bevándorlónak. Példaként hozta, hogy ha ez korábban érvényben lett volna, akkor az 500 ezer, magyar határhoz érkező illegális bevándorlónak is lehetőséget kellett volna adni, hogy itt letelepedjen és nekik munkahelyet kellett volna biztosítani. A miniszter vállalhatatlannak ítélte, hogy az elképzelések szerint meg kellene szüntetni a jogi és fizikai akadályokat, átjárhatóvá kellene tenni a határokat. Ugyancsak az ország érdekeivel ellentétesnek nevezte, hogy szervezetté, folyamatossá és legálissá tennék a migrációt.
Ez Afrikában 60 millió embernek jelentene meghívót
-hívta fel a figyelmet, rámutatva, ők szociális támogatásokra lennének jogosultak és munkát kellene nekik adni. Lázár János a fentieken túl kiemelte a javaslat azon pontját is, amely szerint bárki bárhol születik, alapvető emberi jogként részesülne az unióban kiharcolt és megdolgozott jobb életből.
Ez gyakorlatilag megváltoztatná a világ térképét
-hangoztatta. A tárcavezető értékelése szerint a magyar állásponthoz az unión belül és kívül is számos szövetségest lehet szerezni; tucatnyi uniós tagállam van, amely nem ért egyet az ENSZ tervezetével.
Megállíthatatlanok vagyunk
A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormányülésen megvitatták a Stop Soros törvénycsomagot. Jelezte, hogy a társadalmi egyeztetésen mintegy 900-an nyilvánítottak véleményt és mindannyian a további szigorítás mellett foglaltak állást, illetve arra biztatták a kormányt, hogy tiltsa ki Magyarországról Soros Györgyöt.
Utóbbira a magyar alkotmányos rendszer magyar állampolgár esetében nem ad lehetőséget és nem is célja ez a kormánynak
-tette hozzá. Azzal indokolta a parlamentnek benyújtott jogszabály-módosítást, hogy fizikai és jogi értelemben is eltűnjenek a kiskapuk, s minden szervezetet megállítsanak, amely a magyar állam érdekeivel ellentétben az illegális migrációt támogatják vagy szervezik. A törvénycsomag részleteit ismertetve elmondta, a Belügyminisztérium engedélyéhez és nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötnék azon szervezetek működését, amelyek harmadik országbeli emberek magyarországi belépését szponzorálják, szervezik, támogatják. Aki engedély nélkül folytat ilyen tevékenységet, az először egy ügyészségi felhívást kap, majd a fokozatosság elve szerint törlik az adószámát és bírságot szabnak ki. Az érintettek kötelesek külföldről származó bevételeiket rendszeresen bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.
Ugyanezen szervezetek 25 százalékos illetéket is kötelesek fizetni, a bevétel a határvédelmi költségvetésbe megy
-mondta Lázár János, hozzátéve, a belügyminiszter pedig arra kap felhatalmazást, hogy alkalmazza az idegenrendészeti távoltartás lehetőségét azokkal szemben, akik sértik az ország nemzetbiztonsági érdekeit. A miniszter jelezte, hogy a csomagnak kétharmados többséget igénylő rendelkezései is vannak. Bíznak a pártok támogatásában, ha nem most, akkor április 8. után lehetőség nyílik az elfogadásra – jegyezte meg. Kérdésre elmondta azt is, hogy “szinte borítékolható”, hogy a Stop Soros törvénycsomag elfogadása után az EU kötelezettségszegési eljárást indít.
Ebben a kérdésben megállíthatatlanok vagyunk
-fogalmazott.
Muiznieks feleslegesen aggodalmaskodik
Lázár János reagált Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosának nyilatkozatára, aki aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban. Erre azt mondta, a törvényjavaslat szövegéből kiderül, hogy nem a politikai menekülteknek segítséget nyújtó szervezetekre vonatkozna a jogszabály, hanem azokra, amelyek illegális bevándorlókat vagy gazdasági migránsokat segítenek és így vissza akarnak élni a nemzetközi joggal. Szólt arról is, hogy a február 23-i Európai Tanácsi ülésnek fontos témája lesz a dublini rendszer reformja. A miniszterelnök február 19-én Bulgáriába utazik, hogy az unió elnöki tisztét betöltő Bulgária miniszterelnökével találkozzon és ismertesse a magyar javaslatot – tette hozzá.
Forrás: MTI; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS