Kevés nála nagyobb tehetsége volt a magyar futballnak, de a Kádár-diktatúra nem tudta megbocsátani az “árulását”. Megfigyelték, lejáratták, ügynök-újságírók és pártkatonák írtak róla lejárató cikkeket, s persze Ajaxhoz szerződéséről egy szót sem ejtettek. Varga Zoltán és az őt lejárató, részben a rendszerváltás után is megfuttatott kádári bértollnokok története.
Kitűnő írás jelent meg a napokban az Origóban, amelynek szerzője azt tárta fel, hogyan járatták le a kommunizmusban egyetlen súlyos cikkel Albert Flóriánt. Mivel amúgy is a kádári sajtó (és állambiztonság) kutatója vagyok, adódott az ötlet, hogy megnézzem, miket írtak össze a rezsim emberei Albert „nemeziséről”, Varga Zoltánról. Azt tudtam, hogy kevés cikket fogok találni, hiszen az alapvető stratégia az elhallgatás volt, csak a visszás ügyeket, esetleges sikertelenséget lehetett megírni.
Zsák a foltját
„Újabb viharok a Hertha körül” – ezzel a címmel jelent meg Vad Dezső cikke a Népsportban 1969 februárján, és ebből az írásból tudhatták meg a magyar olvasók, hogy Varga Zoltán valószínűleg a Bundesligában folytatja. „Holst [a Hertha Berlin akkori alkalmazottja – MG] pályafutásának újabb fejezete különben egy régi szólásmondásra utal:
>Minden zsák megtalálja a maga foltját.<
A sportvezér ugyanis novemberben újabb csatárral tárgyalt, aki más, jobb lehetőség híján egyszerűen elszerződött Holsthoz. A menedzser jelenleg a játékos eltiltása idejére maga vállalta eltartását, feleségestül. Mindezt majd bizonyára sokszorosan kéri vissza a csatártól, aki — de úgy is gondolják talán — nem más, mint Varga Zoltán…” – így zárult Vad cikke. „Zsák a foltját”.
Legendák: Albert, Szűcs, Novák (“Nemere”) és Varga / Fotó: Fortepan.hu
A magyar futball egyik legzseniálisabb játékosa 1968-ban hagyta ott az olimpiai csapatot, hogy külföldre távozzon (akkori szóbélyegzéssel: disszidáljon). A futballkedvelők között lerágott csont, hogy részben Albert Flórián miatt távozott külföldre, úgy érezte, két dudás nem fér meg egy csárdában. Később többször elmondta, hogy undorodott a hazai állapotoktól, a futballközegtől, a Kádár-diktatúrától.
A rezsim számára Varga lépése jókora csapás volt, ha nem is a világ legjobbjaként ünnepelt Puskás Ferencről volt szó, akkor bőven lefelé hanyatló labdarúgásunk egyik legnagyobb reménységéről, a Ferencváros kedvencéről beszélünk, akit sokan meg akartak szerezni.
Az akkori idők mocskos sporthatalmi hátterét mutatja, hogy a diktatúrából elmenekülő klasszist a rezsim simán eltiltatta a FIFA-nál, első komolyabb lehetőségét az említett Herthánál kapta meg. Holst valóban segített Vargának, de nem ingyen, valószínűleg Vad Dezső pontosan tudta, hogy a futballista
az edzések mellett a német üzletember játékautomata-gyárában dolgozott.
[Ez Varga Zoltán állambiztonsági anyagában is olvasható. Varga megfigyeléséről remek, nyolc részes olvasható a Sportelhárítás blogon.]
És jött a bundabotrány…
Varga pályafutása egész jól indult a Herthánál, de kettétörte az a bundabotrány, amit azóta sem sikerült teljesen tisztázni. Első idényükben bronzérmesek lettek, majd jött a berlini együttes számára már tét nélküli Bielefeld elleni meccs, amelynek átjátszása miatt végül 11 játékost eltiltottak. Közéjük tartozott Varga is. A bundázásnál nem is kellett jobb vád, a kádári sajtó örökre beskatulyázhatta ezzel Vargát, ami főleg azért gyomorforgató,
mert most már az akkori válogatottak visszaemlékezéséből is világos, hogy a magyar futball egyik védjegye volt a meccsek vétele, eladása. Részben ennek elhallgatása, szőnyeg alá söprése vezetett ahhoz a morális zülléshez, amely végül a gödör mélyébe vezetett.
Varga történetéhez tartozik még, hogy a rendszerváltás után az összeférhetetlen bélyeget sütötték rá (még Gyárfás Tamás is erre kérdez rá lent), ugyanúgy “kiváló”, elidegenítő jelző volt ez is. Az 1971-es bundaügy kirobbanása után a Képes Sportban T. András Emil írt olyan cikket, amely minden elemében megfelelt a lejáratás céljának. A címe: „Két nyáron át táncolt”.
„A nyugatnémet labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal kizárta tagjainak sorából Varga Zoltánt és Gergely Lászlót. Az egyelőre még átmeneti döntést a DPB sportbírósága hozta, azután, hogy ismeretessé vált: a Hertha BSC két labdarúgója pénzt fogadott el az ellenféltől” – kezdte a tényekkel, majd: arról értekezett, hogy a „primadonna” Varga nem is illett a Herthába: „A kétéves eltiltás elteltével Varga elkezdte szereplését a Bundesligában. Edzője, Kronsbein szerint Varga előre beharangozott képességeivel sem illeszkedett a Hertha begyakorolt csapatjátékába”.
Varga a Herthában /Bz.berlin.de
Az újságíró később külföldi lapokat idézett, ami – mivel a kiválasztottakon kívül akkoriban senki sem olvashatta ezeket – mindig remek megoldás volt. Egyrészt másokra hivatkozott (így elkerülhette a kézi vezérlés vádját), másrészt senki sem tudta ellenőrizni. Egy példa: „Két éven át táncolt a Csárdáskirály! Most beledugta fejét a botrány hurkába, ahonnan már nehezen tud kikerülni – írta stílust változtatva a Stuttgarter Zeitung.”
A lényeg a gúnyos képaláírás / Fotó: Arcanum.hu
„Dúl a háború, Vargát egyesülete nem vitte már Frankfurba sem. >Ha sikerül is kibújnia a vád alól – amiben nem hiszünk –, a fekete szegély csak ott marad a mellényén – írja a Stuttgarter Zeitung – folytatta T. András. – A labdarúgást kedvelők nem szeretik a csalafinta csalókat!< Varga, aki Mexikóban cserben hagyta csapatát, most elérte egyik „célját”: főszereplője lett a lapok sportrovatának. A szépséghiba csupán annyi, hogy – nem mi találtuk ki – csalóként. A vesztegetési sorozatban még jónéhány bírósági ítélet várható, s a már említett stuttgarti lap szerint Varga Zoltán az NSZK-ban aligha rúg labdába. Kérdéses, hogy erre máshol sor kerülhet-e!?”
T. András ezután a Varga jövőjét taglalta: >A sötét kiskapuk, sötét kisegyüttesekhez vezetnek. De a sötét kis lapocskával már nem lehet annyit kérni és keresni. Persze, mindez étvágy kérdése…” – idézte az újságíró az immár ismeretlen forrást, amelyet ezúttal már meg sem nevezett. A csattanó nem maradt el:
„Nos, Varga ez esetben alaposan elrontotta a gyomrát…”.
Vad “Zsuzsa” Dezső és beszüntetésre váró Bundesliga
A Bundesliga-botrányról természetesen több cikkben beszámoltak a magyar lapok, egyrészt a hírértéke miatt, másrészt azért, mert ezzel is be lehetett bizonyítani a nyugati sportvilág és társadalom romlottságát.
Az egyik riportot az 1971 nyarán ismét az NSZK-ban látogató újságíró-ügynök, Vad „Zsuzsa” (a fedőneve) Dezső írta („A másik kétszázezret ígért”). (Ő jegyezte teniszklasszisunkról, Asbóth Józsefről azt az idézett lejárató-cikket, amely után az egyik olvasóm felhívta a figyelmemet a rendszerváltás után is megfuttatott Vad „munkásságára”).
„Amint arról annak idején később a Népsport hasábjain is beszámoltam, a Hertha elnökhelyettese, a hírhedt Holst úr, még 1964 tavaszán tizenötezer márkáért megvásárolta a TSV München 1860 középhátvédjét. >Fuss már el mellettem, te szerencsétlen< — biztatta a lepénzelt Stemmer akkor Klimaschewskyt, a Hertha csatárát. Nem is hiába” – írta Vad. Majd:
„Holst továbbra is hivatalban maradt. Igaz, közben újabb érdemekkel tűnt ki. Varga Zoltánt, a Ferencváros volt csatárát ő „szerezte meg” a Herthának”.
Vad cikke szerint annyira fertőzött egyébként az egész pénzt hajszoló Bundesliga, hogy megérett a beszüntetésre.
„A >sárból< ma csaknem mindenkire fröccsen a Bundesligában. […] A televízió politikai adásainak főkommentátora súlyos ítéletet mondott a nyugatnémet labdarúgás fölött:
A Bundesliga ma odáig süllyedt, hogy megérett a beszüntetésre<…
És így tovább. A megvesztegetések, lepénzelések történeteit, az ezzel kapcsolatos vélemények idézését még folytathatnánk. Egy dolog azonban teljesen világos: a pénzért folyó versenyfutás vesztese újra csak a sport lett!”.
Vad Dezső (balra), jobbra Szabó Bence / Fotó: Olimpia.hu
Varga a világ egyik legjobb klubcsapatánál
Bár Varga Zoltán végül harmadik lett a Herthával, a bundázás miatt 1974-ig eltiltották, majd a Német Futballszövetség 1972 nyarán engedélyezte számára – több másik eltiltott játékossal együtt –a külföldre igazolást, ezután a skót Aberdeenhez került, majd 1973-ban a világ egyik legjobb csapatához, az akkor sorozatban három BEK-et nyerő Ajaxhoz igazolt. Közben a német futball olyan válságba került, hogy ugyanebben az évben megnyerte a világbajnokságot minden idők egyik legerősebb válogatottja, a holland álomcsapat ellen, amely az Ajaxra épült. A mieink már ki sem jutottak.
A hazai sajtó természetesen nem írt az Ajaxhoz igazolt Vargáról, az ugyanis nagyon nem illett bele a lejáratás során felépített képbe.
Varga Zoltán / Fotó: Nl.afcajax.wikia.com
Már a vb után jelent meg a Népsportban az a cikk, amely a Fraditól a Vasashoz kerülő (és később szintén emigráló) Kű Lajossal foglalkozott, de szerzője azért belecsempészte az írásba Varga nevét.
„.[…] pontosan tudom, hogy egy felnőtt, huszonhat esztendős ember nem háríthatja el a végtelenségig magáról a felelősséget, nem bújhat örökké a közösség mögé, és demagóg módon nem kérhet számon attól semmiféle vélt vagy jogos mulasztást” – írta Kű Lajosról, majd: „Élénken él még az emlékezetemben, amikor Varga Zoltán labdarúgó önmagával házalt a különböző profi kluboknál és jóformán senkinek sem kellett. Egy magyar labdarúgószakember mondta akkor: >Nem kapkodnak utána, ismerik a hírét.<”
Írta ezt akkor, amikor Varga (aki senkinek nem kellett) éppen az Ajaxtól jött el.
Kár, hogy a cikket jegyző, méltán elfelejtett Bőcs Ferenc nem írta le a kedves labdarúgó-szakember nevét. Varga egyébként ebben az évben a Borussia Dortmundhoz igazolt, amely akkor a másodosztályba szerepelt, de később vele együtt jutott fel az első osztályba.
Tudjuk, hogy a kommunista állambiztonság által sokáig megfigyelt Varga pályafutása – részben biztosan az ő hibájából is – messze elmaradt attól, amit várt, vártak tőle. Ahogyan edzőként is csak félsikereket érhetett el a magyar futball mocsárgőzös közegében.
Aranylábánál fogva – írta róla az emigrációt bomlasztó ügynök
A nyolcvanas években már hazalátogathatott – ne feledjük, hogy 1968 után távollétében börtönre ítélték (!) –, de a sajtó alig-alig foglalkozott vele. Ez volt a „büntetés”. 1984-ben Vámos Imre írt róla a Labdarúgásban intő példaként, egyenesen Dante poklába helyezte. „Ami pedig a disszidenseket illeti – ez is az elszerződés okai közé tartozik –, a legszemléletesebb talán Varga Zoltán példája. Néha már hazalátogat, nyilatkozott is. A magyar labdarúgás egyik legtehetségesebb játékosa rövid csillogás után (a nyugat-berlini Hertha BSC-ben) annyira korrumpálódott,
hogy kis híján a hatóságok ráncigálták le (arany)lábánál fogva a csillagokról,
ő, ha jól emlékszünk, egy nyugatnémet harmadrangú csapat edzője volt. Ő igazán elmondhatja Dante poklának szavaival: >Majd megtudod, mily sós kenyér a másé – fel és lemenni milyen kínos ösvény – , s keserves lépcső az idegen házé.<”
Aranylábánál fogva – Vámos Imre nevét se felejtsük el. Persze egészen más okból mint Varga Zoltánét. Vámosnak (egyértelmúnek tűnik, hogy a két személy ugyanaz) ugyanis komoly tapasztalata volt az emigránsok lejáratásában.
Vámos a Szabad Európa Rádió munkatársaként vált ismertté, de később elbocsátották, és ezután vette fel a kapcsolatot a Magyar Népköztársasággal, végül be is szervezték. Egyike volt az emigrációt bomlasztó belső árulóknak.
Borvendég Zsuzsanna tanulmányából kiderül, hogy saját apját (akit előmenetellel és külföldi utazásokkal kecsegtettek) küldték ki hozzá. „>Darusi< fedőnevű apjával közölte, hogy hajlandó a magyarországi kormányzat malmára hajtani a vizet; olyan adatok birtokában van, amivel lejárathatja a Magyar Írók Szövetsége Külföldön nevű szervezetet és lapjának, az Irodalmi Újságnak a szerkesztőségét, valamint az ENSZ magyar ügyet vizsgáló bizottságára is hatással lehet.” – olvashatjuk a történész írásában.
Vámost a hatvanas években, mint itthon felhasználhatatlan titkos kapcsolatot (sokan ismerhették a hátterét, és, hogy milyen alkukkal jöhetett haza) kizárták a hálózatból, Vargáról talán csak önszorgalomból írt lejárató cikket.
A sors igazságos: az ő és a többiek nevét pár év múlva szinte senki sem fogja ismerni, de Vargáét nem felejtjük el.
Ahogyan azt sem, kik vettek részt akkor, és később a lejáratásában.
Vezető kép: World Soccer
Facebook
Twitter
YouTube
RSS