Félelmetes rendszerességgel visszatérő téveszme az „új ember” megteremtésének a vágya. Kísértet ez a bugyuta vágyakban testet öltő képzelmény. A valósággal és annak realitásaival szemben fogalmazódik meg rendületlenül. Olyan, mint a rózsaszínű leányszobák hercege, aki majd illően fehér lovon érkezne, de nem jön meg soha, és ha a leányszoba éretlen fruskája az elképzelt árnyalakot megcsókolja, bedobván „felnőtt női ártatlansága” valamennyi fegyvernemét, csók közben a jelenség bizony menten varangyos békává változik. (PolgárPortál-publicisztika)
A szerző író, műfordító, színházi rendező, a PolgárPortál állandó szerzője
E mesebeli falvédőtörténet valóságos reinkarnációi jóval érdesebbek, következményeikben súlyosan tragikusak. Történelmünk nagy álmodozói, akik örökkön a rögeszméjük, az „új ember” lehetetlen megteremtésén fáradoztak egészen más végkifejletet, sőt megdicsőülést képzelhettek el maguknak leányszobai oktondi révületükben. Savonarola sem látta előre saját máglyáját. A párizsi jakobinusok nem hallották előre a nyaktiló suhintását. Hitler anzix-piktor korában sem képzelhette el Drezda vagy Berlin lebombázott arculatát. A marxista diktátorok – Lenin-Sztálin, Mao, Pol-pot és például a saját portánkon is a „kádári Apró Dögeink” –, képzeletében is a paradicsomi, bár kissé unalmas idill képe lebegett az egyenlő világ falanszteréről, nem pedig a megtorlások, és különösen nem a kivégzettek, az ukrán holodomor, a kínai kulturális forradalom, ’56, vagy a kambodzsai „nagy kísérlet” áldozatainak a hullahegyei. Igen azok a kivégzett ártatlanok kísértenek, akikkel nem sikerült a nagy mű, az „új ember” létrehozása, akiknek a hulláit végül milliószám kellett a „győzedelmes” útról eltakarítani.
Mondhatnók, hogy az eddig megidézett személyiségjegyek és történelmi pillanatok a társadalmi skizofrénia kirívó megnyilvánulásai voltak. Mégsem érvényesíthetjük jogos feltételezésünket, még Észak-Korea „családias” uralkodó házának atavisztikus börtönországa esetében sem. Tudjuk ugyanis, hogy abban az országban az „új ember” létrehozásának jelszava mögött, az emberi együttélés káoszának egyik változata tombol. Ez köztudott. És a „persona non grata” képviselőik, bármily furcsa, most ott vonulgatnak velünk együtt a béke fesztiválján, a téli olimpián, mintegy száz kilométerre sem a sugárfegyverbiztos országuk elaknásított, halálosztogató határától.
Valóban groteszk ez az abszurd jelenség. Időnként politikai divatok gyanánt a végig nem gondolt gondolat szele söpör végig civilizált világunkon. A végig nem gondolt gondolat alapja a hiányos tudásnak becézett, vagy jóindulatúan félműveltségnek aposztrofált tájékozatlanság, amely sosem számol a következményekkel. De általa mégis beindul egy mozgalom-féle.
Nem kell hozzá egyéb, mint egy andalító utópia és némi káosz a gondolatok között. Majd tudományosnak vélt, de inkább sznob idézettöredékek közé kell vegyíteni az utópisztikus elképzeléseket és kész az ideológia. Az ideológiából politikai erő lesz, egy leendő diktatúra sárkánytojása, magja.
Persze, kell hozzá a káosz is a társadalomban. A tétova XVI. Lajos országának sorsát Bastille káosza pecsételi meg. A párizsi jakobinus klubban az Angliából importált gondolat országos hálóvá izmosodott. A 60, eredetileg többséget élvező mérsékelt (Feullitanus) klub alulmaradt a néhányból fokozatosan 442 klubra gyarapodó jakobinusokkal szemben. A véres következmények közismertek. Végül a nevezetes párizsi egykori Szent Jakab (Saint Jacques) utcai domonkos kolostorból, 1791 óta jakobinus klubházból 1795-ben vásárcsarnok lett.
A Lenin által feje tetejére is állított marxi utópia eredményei túltesznek a jakobinus romboláson. Érdekesek viszont az összerímelődések, például a cári káosz, a Téli Palota és a többségi mensevikeket félresodró kisebbségi bolsevikok. A majdnem egy századnyi idő és az áldozatok összehasonlíthatatlanul nagy száma szélsőségesen felülmúlja a jakobinusok négyéves kalandját. Ami közös bennük, az utópia és a káosz elegyedése, a tudományos mezbe bújtatott, szebb, igazságosabb jövőt lebegtető (filantróp) jelszavak és a várható következmények (talán tudatos, tudományosan meg nem alapozott) felelőtlen félreértékelése.
Ad absurdum, teljesen mindegy hogy a „szabadság, testvériség, egyenlőség” vagy a „világ proletárjai egyesüljetek” illetve a nyílt társadalom „korszerű” utópiáit tűzi zászlaira a mozgalom. Valamennyi teljesíthetetlen fantazmagória, reinkarnációja csupán a rózsaszínű leányszobák hercegének. Marad, ha marad az ideiglenes kijózanodás, a varangyos béka csókja.
Az emberi agy funkciói, az emberi gondolkodás rétegeinek száma egyelőre végtelennek tűnik. Sematikusan próbáljuk megkülönböztetni a kreatív szellemet az örökségtől, az ösztöntől. A képlet „egyszerűen, csak bonyolult, mint maga az ember”. Kalandozó, csodálatos szellemi teljesítményeink alatt ott van és működik reptilis agyunk, ösztöneink, túlélésünk tárháza. Működik ellenőrizhetetlenül. Nem engedélyezi az „új ember” létrehozását. Döbbenetesen hasonlítunk az őseinkre, és nem csupán a cromagnoid elődökre. Reptilis viselkedéseink azonosak, mind a mai napig riasztó pontossággal követik háborúzás közben, a csak öt százalék génállományban különböző csimpánzok stratégiáját, taktikáját. Hány millió éve?
A nyílt társadalom s benne az „új ember” a sci-fi irodalom képződménye. Manapság a migráció káoszában és e téveszmét támogató médiában válik önpusztításunk veszélyes elemévé anélkül, hogy tudományosan hitelesítették volna hirdetői. Könnyen, amolyan Contergan-jelenséggé* válhat az „új ember” létrehozása, torz, szerencsétlen nyomorék utódok képében és valóságában. Ezen a publicisztikai és ENSZ füllentések sem segítenek. A kaotikus és illegális migráció nem megoldás és nem a civilizációnk szerencséje. A németországi friss migránsok száma már meghaladta a másfél milliót. Részesedésük megnövekedett a bűnözésben, többségük nem hajlandó az ország nyelvét megtanulni és jelentéktelen töredékük vállal munkát szakképzettség és (német vagy akár angol) nyelvtudás hiányában; egy tudósítás hatvanvalahány/!/ postai levélkihordó sikeres alkalmazásáról számolt be.
(*Hatvannégy éve dobták piacra a Contergant Nyugat-Németországban, amely többek között várandós nők reggeli émelygését enyhítette. Rövid időn belül azonban új születési rendellenesség ütötte fel a fejét: a szerencsétlenül járt csecsemők hiányzó vagy csökevényes végtagokkal jöttek a világra; őket nevezték a későbbiekben Contegan-bébiknek. Magyarországon a gyógyszer nem került forgalomba – szerk.)
(vezető kép: vilagvege2012.hu)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS