Az ellenzék valamennyi pártja azt sugallja, ha ők kerülnének kormányra, Magyarország csodaországgá változna, megszűnne minden probléma, és eljönne a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Habár bármely kormányellenes erő hatalomra jutása olyan valószínűtlen, mint az, hogy lesz megállás a hétszázkilencvennyolcadik gender után, mégis éljünk egy szürreális hipotézissel! Mi történne, ha valamely ellenzéki párt alakíthatna kormányt az áprilisi választásokat követően? A lehető legrosszabb: a szó szoros értelmében vett semmi. (PolgárPortál-publicisztika)
Bár némely balliberális és jobbikos megnyilvánulás félelmetesen szélsőséges gondolkodásmódra vall, mégis az a legrémisztőbb, hogy kormányzati pozícióba kerülve nem tudnának mit kezdeni a hirtelen jött hatalommal. Nem ismerni a programjukat. Nincs perspektívájuk, épkézláb elképzelésük Magyarország jövőjét illetően. Nincs tervük arra vonatkozóan, hogyan és milyen irányba kormányoznák az országot. Nincsenek köztük olyan szakpolitikusok, akikre az ember nyugodt szívvel mondaná, hogy „na, ő meg ő tudna ezzel a területtel valamit kezdeni”.
Nem értékalapon politizálnak. Az ellenzék szeme előtt ma a „nemes cél” helyett a „magasabb fizetés”; a „becsületbeli ügy” helyett pedig a „minél jobb pozíció” gondolata lebeg. Legfőbb programpontjuk az „Orbán, takarodj!”, vezérelvük pedig a napról napra növekvő hatalomvágy. Ezekre azonban nem lehet politikát építeni. Minden idők legsikeresebb bestselleréből, a Bibliából tudjuk, mi történik azokkal, akik nem kősziklára építik a házat.
Ha ne adj’ Isten hozzájuk kerülne a kormányrúd, a kabinet néhány nap múltán összeroskadna a kormányképtelenség mázsás súlya alatt. 8 év újjáépítő, tendenciózus fejlődést mutató munkája veszne a semmibe szinte azonnal. Nemcsak elindulnának a válság felé vezető lejtőn, hanem még bele is taposnának a gázba a „Karácsony-kormány” feliratú autóban. De lehet a gépkocsira „Szél-kormány” vagy „Vona-kormány” is pingálva – mind egyre megy.
Ha tennének is érdemben valamit, a magyar emberek érdekében cselekednének?
Egyáltalán nem. Csakis önnön haszonlesésük vezérelné őket. Úgy, ahogy most. És egyébként is, hogyan várhatnánk a zsidó-keresztény kultúrkör védelmét egy olyan Jobbiktól, amelynek vezetője radikális iszlamisták körében éltette Allahot és a muszlim vallást? Hogyan várhatnánk a családok támogatását és megbecsülését egy olyan LMP-től, amely eltörölné a CSOK-ot? Hogyan várhatnánk a határon túli nemzettestvéreink iránti törődést egy olyan DK-tól, amely a 2004-es gyűlöletreflexeket újból működésbe hozva megfosztaná az anyaországon kívül rekedt magyarokat megszerzett jogaiktól? És egyáltalán, hogyan várhatnánk a magyar emberek biztonságának szavatolását en bloc egy olyan ellenzéktől, amely a konstruktivitást hírből sem ismeri, és pusztán pártpolitikai célokból nemhogy nem támogatta, hanem támadta a kormányt a sorsdöntő kvótanépszavazás idején, majd az azt követő betelepítésügyi alkotmánymódosítás szavazásakor?
A hajmeresztő elképzelésekkel operáló, ámbár hosszú távú perspektíva nélküli ellenzék hatalomra kerülése esetén összeomlana az ország. Aztán ott folytatódna a történet, ahol 2010-ben befejeződött: csődközeli helyzet, gazdasági kilátástalanság, politikai kudarcok sorozata – és persze trükkök százai (copyright by Gyurcsány Ferenc). Ide vezetne a nagyhangú, ámde annál alkalmatlanabb ellenzék esetleges kormányra jutása.
A felvázolt eset természetesen bőven a sci-fi kategóriába tartozik, hiszen jelen állás szerint a kormánypártok harminc százalékponttal vezetnek a második helyezett előtt a biztos szavazók körében. Ám nem árt belegondolni, mi várna ránk az Orbán-fóbiától fűtött társaság országlása esetén. És bármennyire is más a helyzet, mint akkor, egy évszámot sose feledjünk: 2002-t. A 16 évvel ezelőtti trauma örök érvényűvé vált tanulságot hordoz magában: a mostani utcahossznyi előny ellenére sem szabad az elbizakodottság gyermeki nyugalmával várni a győzelemre.
Mert a tét nagyobb, mint valaha: egy biztonságos, stabil és független ország; vagy egy párhuzamos társadalmakkal terhelt, bizonytalan, a nagyhatalmak lélegeztetőgépén eléldegélő bábállam legyünk?
A kérdés adott. Április 8-án megtudjuk, mi az ország válasza.
(Vezető kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS