A Tévelygőkért Alapítványt a Feldmár Intézet szerint mondvacsinált indokokkal lehetetlenítették el – írja a hvg. A rabok visszailleszkedését segítette a társadalomba, de mostantól ki van tiltva a Balassagyarmati Fegyház és Börtönből a Tévelygőkért Alapítvány Meseköre.
A programot, amely többek között a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában működött, még 2011-ben találta ki Feldmár András és Büky Dorottya. Többszörösen büntetett elítéltekkel hetente egyszer foglalkoztak, a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A Feldmár Intézet szerint a Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül mindössze 5-en estek vissza, miközben Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50 százaléka fél éven belül visszakerül a rácsok mögé. A kitiltás indoka az volt, hogy „szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában”. A Feldmár Intézet közleménye szerint „a mondvacsinált indokokkal és ürügyekkel azt a szakmailag semmiképpen nem indokolható politikai szándékot leplezi a kitiltás elrendelője, ami az egész büntetés-végrehajtásban megfigyelhető és ami merőben ellentétes az európai normákkal és trendekkel.” A Feldmár Intézet keddi közleményében néhány konkrétumot hangsúlyozott a Mesekörrel összefüggésben:
Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50%-a fél éven belül visszakerül a rácsok mögé. A Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül mindössze 5-en estek vissza. 11 mesejátékot állítottunk össze a fiúkkal, alkalmanként 50-60 gyereknek adtak ajándékot ezek az apák ilyen módon. Mindez semmivel össze nem hasonlíthatóan szolgálta a reintegrációt, a társadalmi beilleszkedést, a család és a tisztességes élet utáni vágyat.
A Mesekör program az előző országos parancsnok ideje alatt lett elismert (2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozata). Idővel azonban egyre szűkült a mozgástér, megszűntek a civilek számára külső helyszínen megtartható érzékenyítő és toleranciára nevelő Mesekör előadások. Ezek mellett a Tévelygőkért Alapítvány köszönetét is kifejezte:
Szeretnénk megköszönni a Mesekörben velünk dolgozó volt és jelenlegi fogvatartottaknak a lelkes munkát, mindazt, amit nekünk civileknek megtanítottak arról, hogy mindig van remény, ha szeretettel fordulunk egymás felé, akárhonnan is indulunk. Köszönjük a büntetés-végrehajtásban dolgozó értő és tisztességes emberek elfogadását, kitartását.
Forrás: Facebook, Fotó: prisonunited.blogspot.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS