büntetés-végrehajtás
Handó Tünde: A bírósági eljárások digitalizálása a dolgozók és az ügyfelek érdekeit is szolgálja (Fotógalériával!)
A XXI. században a bíróság csak akkor tudja megállni a helyét, ha használja a technológiai újításokat – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn, Budapesten. Handó Tünde az OBH Digitális nyílt nap című rendezvénysorozatának záró programján, a Budapest Környéki Törvényszéken (BKT) azt mondta: ha a bíróságok nem alkalmaznák ezeket a technológiai újításokat, akkor az ügyfelek más, gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb elintézési módokat választanának. Felhívta a figyelmet arra, hogy az informatikai eszközök, lehetőségek használatára úgy kell felkészülnie a bíróságoknak, hogy egyszerre tudják megszerezni és megtartani az ügyfelek bizalmát, ugyanakkor ne nehezítsék, hanem könnyítsék a bírák munkáját. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike