Tracie Ahern, Soros György egyik legfőbb bizalmasa egy interjúban elmondta, hogy csak Magyarországon kétezer embert foglalkoztatnak annak érdekében, hogy befolyásolják az itteni politikai folyamatokat, és megbuktassák a kormányt. Hír lenne ez, ha valamelyik balliberális sajtótermékhez jutott volna el? Lehet, de legfeljebb egy mínuszos hír, vagy egy flekk arról, hogy rendben van ez így. És milyen olvasata van ennek, ha Orbán Viktor mondja ki? Hát persze, hogy halállista, Rákosi visszatért, a „diktátor megőrült”… Érdekesség, hogy Orbán ugyan nem említett egyetlen nevet sem, az érintettek mégis azonnal magukra ismertek.
Politikai halállistát vizionált a DK Orbán Viktor pénteki, a Kossuth Rádióban elhangzott mondatai után, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy Magyarországon kétezer fizetett ember dolgozik a kormánya megbuktatásán, és a kabinet név szerint is tudja, kik ezek. A kormányfő hozzátette, ezek a zsoldosok Soros Györgyhöz köthetők, épp ezért alkotta meg a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, amely nemzetbiztonsági kérdésnek minősíti a bevándorlást. Orbán Viktor mondatait komoly politikai munícióként értelmezte az ellenzéki erők azon része, amelynek a jövő hétvégi választás előtt is összefoglalható annyiban a programja, hogy Orbán, takarodj, mert csak! Gréczy Zsolt szóvivő bánatosan közölte, hogy a DK politikai és jogi védelmet nyújt minden érintett embernek és szervezetnek. Egyelőre nincs nagy tolongás, a DK a baráti sajtón kívül szinte mindenkit már a kérdés előtt perrel fenyegető hangja a pillanat nagyságát érzékelve azt is elmondta: Orbánnak nem kétezer politikai ellenfele van, hanem hatmillió. Ez mondjuk nem látszik különösebben az utóbbi két országgyűlési választás eredményein, de hát Gréczy csak tudja, milyen a patás ördög.
- Gyurcsány is megszólalt az ügyben. Facebook-oldalára annyit írt Orbán Viktornak címezve: „Tudod, mit tartsál te számon? Amúgy nem kétezren vagyunk, hanem hatmillióan…” A bukott miniszterelnök ezt a számmisztikás bejegyzését nyilván azután tette közzé, hogy előtte ellenőrizte, a kétezer prímszám-e, esetleg a legkisebb, vagy a legnagyobb, netalán mindkettő egyszerre.
A DK-nál vélhetőleg nem hahotáztak azon sem, hogy Czeglédyék állítólag cipősdobozokban hordták a titkos pártpénzeket korábban Ferencéknek. Gréczy azt mondta, hogy ezért perelnek. Az álmoskönyvekből kiolvasható, hogy ezt a gyanúsításig megtehetik. Utána már nem sok értelme van.
Bár a Kossuth Rádióban Orbán Viktor egyetlen nevet sem említett, hamar magára ismert a rövid szövegből az Együtt. Szigetvári Viktor, a nanopárt miniszterelnök-jelöltje pedig közölte, különleges személyes adattal visszaélés gyanújával feljelentést tesznek a kormányfő kijelentése miatt. Szigetvári szerint a diktatúra ártatlan embereket fenyeget, és szít gyűlöletet ellenük. Kérdés, mennyire lehet ártatlan az, aki külföldről kapott pénzért cselekszik a hazája biztonsága ellen, és csak e küldetése miatt látja leküzdendő ellenségének a regnáló kormányt.
„Kommunista tempónak” nevezte a Facebook-on Vágó Gábor azt, hogy a titkosszolgálatok civileket figyelnek meg. Az LMP-s politikus szerint a kormány azért tartja nyilván az érintetteket, mert nyilván tartanak tőlük. Vágó a bravúros szójátékért, és a melegvíz felfedezéséért egyszerre kaphatna egy közös ajándék hangszórót Egri Jánostól és Grétsy Lászlótól. Amúgy a különféle államok titkosszolgálatai – már ha ebben az esetben egyáltalán erről van szó – azért szoktak megfigyelni embereket, mert információik vannak arról, hogy az érintettek kockázati tényezőt jelentenek. Ez egyébként még az olyan Elképesztően Szabad Országokban is így van, ahol a miniszterelnök – hivatalosan férfi – egyik lábán hupilila, a másikon pedig rózsaszínű női zoknit visel a hivatalos tárgyalásain.
Soros katonái nem értik, hogy Soros beszél hozzájuk?
Az amúgy a választási programjuk mondanivalóját nagy részben a fideszesek bebörtönözésében meghatározó, Orbán mondataira pedig a halállista ördögi vízióját hörgők az igazságnak azt a kicsiny szeletét nem bontották ki rettegésük közben, hogy a Soros György által finanszírozott, kétezer emberből álló magyarországi csoport története nem a Fidesz sátánista szeánszainak látomásai közben született meg, hanem arról Tracie Ahern, Soros amerikai pénzügyi alapjának korábbi pénzügyi vezetője beszélt korábban, az erről szóló hangfelvételt a Magyar Idők a napokban hozta nyilvánosságra. Ahern nyíltan elmondta, hogy a más országok mellett Magyarországon is foglalkoztatott, fizetett aktivistáikkal, alapítványaikkal igyekeznek befolyásolni a helyi politikai folyamatokat.
Fidesz: az kiabál, akinek a háza ég
Soros emberei az ellenzékből az első szóra ugrottak, hogy megvédjék az egész hálózatot – közölte pénteken Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a heves reakciót elnézve egyértelmű, hogy az kiabál, akinek a háza ég. Hidvéghi szerint egyértelmű, hogy Magyarországon több mint kétezer ember dolgozik Orbán Viktor és Magyarország ellen, azért, hogy meggyengítsék a bevándorlásellenes, nemzeti kormányt. El akarják távolítani ezt a kormányt, hogy a helyébe egy könnyen kezelhető, befolyásolható kormányt ültessenek, amely Magyarországot bevándorlóországgá tenné. Azért támadják a miniszterelnököt ilyen szélsőségesen, mert tudják, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem enged a bevándorlás kérdésében – tette hozzá.
Fotó: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS