Valódi Rendszerváltást ígér a Felelősen Gondolkodó Felnőtt És Persze Igazi Demokratáknak az egyre inkább a hiperaktivitás tüneteit mutató Márki-Zay Péter, az új hódmezővásárhelyi polgármester, aki az általa gründolt termékbemutató portálon igyekszik a diktatúra sötét alagútjának végéhez elvezető lámpást adni azoknak, akik nem tudják, kire szavazzanak, ha meg akarják buktatni a patás ördögöt. A városa ügyeivel a megválasztása óta vajmi keveset foglalkozó Márki a számára is meglepetést okozó eredmény hatására megvilágosodott, és rájött, az ő küldetése egyfajta hímivarú Jeanne d’Arc-ként lebontani a terrorállam ocsmány kerítéseit és falait. A reneszánsz ember napról napra ad bizonyságot az Igazi Demokratáknak arról, hogy ő bizony mindenhez ért, az említett teleshop oldalát tanulmányozva megtudhatjuk például, hogy ő egy olyan történész, akit még Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Vona Gábor és Heller Ágnes közös képzeletbeli szerelemgyermekén is túltesz, ha arról van szó, hogy ki kell mondani, mi a Magyarságra Leselkedő Legfőbb Veszély. Hát persze, hogy Orbán Viktor, aki Márki historológusprofesszor szerint több véráldozatot okozott Magyarországnak mint Trianon és a világháborúk.
Az univerzális vátesz a kampány hajrájában egy last minute listát állított össze álomcsapatával, amelynek mások mellett olyan Nagyon Felvilágosodott ÁllamférfiNők is tagjai, mint Gulyás Marci, vagy Lukácsi Katalin. Ha nem lenne Márkiék nyakán a vasárnapi választás, akár még olyan nagyságokat is bevonhattak volna Elképesztően Okos És Demokrata Szakértőként, mint Karsay Dorottya, a szlogenjük pedig lehetne az, hogy „Halódgecc’, tökre szarcsi már itt minden…” A Last Minute’s Dream Team tagjai a Márkiék által a a fideszesekkel szemben Legjobb Esélyeseknek tartott jelöltek, a budapesti 3-as választókörzetben például a várakozások szerint a kipróbált Bauer Tamás fogja Cristiano Ronaldo módjára hátrafelé beollózni a lasztit a Buffonként kesergő Gulyás Gergely kapujába.
Márki-Zay Péterék Dream Team-jét elemezve feltűnő lehet, hogy bár a Jobbikot a közvélemény kutatások rendre a Fidesz utáni második legerősebb alakulatnak mérik, a Valódi Rendszerváltás Őreinek listáján Vona Gábor pártjának egyetlen jelöltje sem szerepel az esélyeseik listáján. A jelenség azért is érdekes, mert a hódmezővásárhelyi polgármestert a Jobbik kampánycsapata emelte pajzsra városában. Igen, annak a Jobbiknak a kampánycsapata, amelyik a Jobbik jelöltjének háttérbe szorításával igyekszik bejuttatni az Országgyűlésbe Siófok körzetéből a baloldali potentátot, Magyar Györgyöt. Márkiéknak ugyanakkor vélhetőleg már büdös lehetett a budapesti 3-as körzetben induló, korábban zsidókat listázó Gyöngyössy Márton, így ajánlásuk szerint a Valódi Rendszerváltozást Igazán Akaró Igaz Demokratáknak az SZDSZ agg motyogóemberét, a kockásan pöttyös ausztrál ugrópelék fertőző lábszagának terjedése mögött is Orbán Viktor sátáni mesterkedését sejtő, a magát már minden szinten lejárató Bauer Tamást kell választaniuk. Bauer komoly húzónév Budán, a Niedermüller Péterrel közös, Dobrev Klárával súlyosított februári mutatványukra stábunkkal együtt legalább negyvenen voltak kíváncsiak. Niedermüller a jelek szerint hiába dobott be mindent a Valódi Rendszerváltás érdekében, Márkiék szerint a fővárosi 4-es körzetben az LMP-s Ungár Péter az esélyesebb.
A Valódi Rendszerváltás igazi garanciája a termékajánló oldal szerint a néhai úttörőmozgalomtól megörökölt Gy. Németh Erzsébet, akinek a DK jelöltjeként fő ellenfele a fideszes Simicskó István honvédelmi miniszter lehet. Ugyancsak a Valódi Rendszerváltás letéteményese lehet a néhai állampárt, az MSZMP egykori kedves, ifjú kádere, a Medgyessy és a Gyurcsány kormányokat is híven kiszolgáló Burány Sándor, aki Márkiék szerint Budapesten a 9-es körzetből segítheti a Megváltást. A Valódi Rendszerváltás részese lehet a DK részéről Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára, a jelenlegi Országgyűlésbe vigaszágon bejutó Varju László. Ha ezen a ponton még bárki kételkedne a Valódi Rendszerváltozást Igazán Akaró Igaz Demokraták Legeslegeslegjobb Akaratában, annak jó hír lehet, hogy Nagy Feladat Végrehajtásához van ifjú, helyes, csinos, és felettébb hangos, a lista szerint esélyes ellenzéki jelölt is, ilyen az MSZP budapesti elnöke, a XVIII. kerületben induló, korábban közokirat-hamisításért jogerősen elítélt Kunhalmi Ágnes. Ha a Valódi Rendszerváltozást Igazán Akaró Igaz Demokraták sikerrel járnak vasárnap, akkor Magyarország a Világmindenség Leghumánusabb Békés Kis Szigete lehet, garancia erre a budapesti 12-es körzetben a DK színeiben induló Hajdu László, a Rákospalotán mélyszegény családokat kilakoltató, képviselőknek szavazatukért pénzt ígérő, a kerületbe migránsokat betelepíteni szándékozó polgármester, aki az MSZMP egykori belvárosi politikai komisszárjaként bizonyára elsajátította az Igazi Demokratikus Értékek, valamint a Fékek És Ellensúlyok bonyolult, a jelek szerint csak a baloldali politikai megközelítéssel értelmezhető sajátságos, bonyolult rendszerét. A Valódi Rendszerváltás nem lehetne teljes, ha felépítésében nem vehetnének részt olyan Elképesztően Hiteles Arcok, mint a már számos alkalommal bűncselekményekkel összefüggésbe hozott Tóth Csaba, akit még az ellenzék érzékeny része is veszélyes maffiózónak tart. Az MSZP reklámarca, a tényeket is szemrebbenés nélkül letagadó Tóth Zuglóból segíti a Nagy Művelet Végrehajtását. Eszembe jutott egy idősebb barátom, aki egyszer megkérdezte tőlem: te Tibi, miért mondják mostanában azt, hogy hiperaktív, az én időmben csak úgy nevezték, hogy hülyegyerek…
Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS