Ki lenne mégis az illetékesebb az ügyben, hogy helyre tegye honi elemzői szcénánk 30 éve vakítóan fénylő állócsillagát, Lengyel Lászlót, mint Lengyel László? A kellemetlenül ingerült, klimaxos hőhullámokat könnydeszkákon meglovagló beszélgetés során Kálmán Olga aziránt érdeklődött Lengyel Lászlónál, hogy Lengyel László miért tévedett akkor, amikor kijelentette, hogy 70 százalék körüli részvételnél a „rendszernek vége”.
Lengyel László annak az elemzői, politológusi körnek a meghatározó tagja, amelyik egyrészt szereti magát függetlennek nevezni, másrészt a legelkötelezettebb, legfanatikusabb baloldali aktivista, harmadrészt csak abban nem téved, ami ellenőrizhetetlen ködszurkálás. (Az egyrészt, másrészt, harmadrészt szavak nem véletlenül, slendriánságból kerültek ide, hanem finom utalás a következő generációra.) Kéri Lászlóval egyetemben ők azok a Szürke Kardigánok, akiknek véleményét csak az tartja fontosnak és érdekesnek, aki Sas Józsefet meg ellenállhatatlanul humorosnak. Lengyel László most szembesülni volt kénytelen azzal, hogy megint tévedett, a „rendszer” 2018-ban sem bukott meg, annak ellenére, hogy már 2011-ben megbuktatta az IMF, Merkel 2012-ben elküldte a selyemzsinórt és a nemzetközi pénzpiacok 2013-tól ezt nem tűrhetik tovább. Utólag, Kálmán Olgának azzal a wishful thinkinggel magyarázta Karácsony Gergő jövőbelátó képességét idéző kijelentését, hogy ő az ellenzéki pártok közötti tökéletes koordinációra számított. Kár, hogy ezt akkor elfelejtette mondani…
A társadalomtudományok fejlődését és a magyar belpolitika eseményeit régóta nem követő elemzők konszenzusaként ismert toposz, hogy a magas részvétel az ellenzéki pártoknak kedvez, hiszen olyankor, a jó mozgósítás hatására, előbújnak az ún. proteszt szavazók, akik – mivel mindig mindennel elégedetlenek – az aktuális kormány ellen szavaznak. Lengyel László sem gondolta, hogy pusztán azért, mert heti 4-5 alkalommal bejár az ATV-be és a HírTV-be szakérteni és publicisztikákat ír különböző ellenzéki heti- és napilapokba, bármilyen szinten is érdemes volna közelebbről megismerkedni a magyarországi rögvalósággal, akár elolvasni némely, nem kizárólag pártmegbízásokból élő közvélemény-kutató cég vonatkozó felméréseit. Esetleg pár szót váltania Hann Endrével, a választási mandátumbecslésben rendre kifogástalan munkát végző Médián ügyvezető igazgatójával. Így maradt neki a saját véleménybuborékja, a Szürke Kardigánok Klubja, ahol elképesztő kormányváltó hangulat uralkodott, és a választások közeledtével egyre többen, a végén már mind a kéttucatnyian biztosra ígérték a részvételüket. Aztán történelmileg nem úgy alakult…
A beszélgetés végén teljesen elszabadult Lengyel László fékezhetetlen agyveleje, és egyenesen az ellenzéki pártok vezetőit tette felelőssé saját kudarcáért. Meglátása szerint a nép döntött, hiszen elsöprő többséggel (49-51 – a szerk.) szavazott a Fidesz ellen. Ugyan Lengyel nem igazán fogta még fel a demokráciák népünnepélyének (cuck megnevezése a választásoknak – a szerk.) lényegét, miszerint nem valami mellett és valami ellen szavazunk, hanem versengő alternatívák közül választunk, és a legtöbbet kapó párt vagy pártszövetség nyer, de nagyvonalúan még akár rá is legyinthetünk a káder-dűlők aljában nyitott talponállók világát idéző okfejtésre, hiszen ekkor a néző inkább arra volt kíváncsi, ki kap először élő adásban agyvérzést: a mindig kimért és tárgyilagos Lengyel László, vagy a mindig kimért és tárgyilagos Kálmán Olga.
Agyvérzés helyett zárszóként leszögezték, hogy az ellenzéki politikusoknak egytől egyig vissza kellene vonulniuk, a Kétfarkú Kutyapárt és az LMP különösen szégyellje magát, mivel nem léptek vissza az esélyes jelölt javára, csak és kizárólag miattuk nyert az Orbán.
A Szürke Kardigánok már csak ilyenek: semmit sem tanulnak, de legalább mindent elfelejtenek.
A liberális könnyekből ezt a különleges ínyencfalatot (illetve ínyenccsöppet) ide kattintva tekinthetik meg olvasóink.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS