Merre kígyóznak tovább a kígyók?

Miközben az Emőkék zaklatott idegállapotba kerülve nem hiszik el a választás eredményét, és a Gáborokkal együtt dühükben kutyakakival akarják megdobálni a kétharmadot, érdemes végigtekinteni a frissen megvert ellenzék sorain. Merre kígyózhatnak tovább a kígyók, azaz milyen kilátásai vannak az ellenzék töredékpártjainak a következő négy évben, hogy aztán a 2022-es választások hajrájában ismét belefeledkezhessenek az összefogás/koordináció-diskurzusba?

Sajtóhírek szerint az összeolvadáson és a névváltoztatáson gondolkodik a jelenleg vezetés nélkül maradt MSZP-P. A múltat megint végképp el akarják törölni. Elméletileg alulról próbálják meg újjáépíteni magukat, de még előttük is talány, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy „alul”. Vidéken kvázi megszűntek létezni, alapszervezeteik vegetálnak, rengeteg szavazókörben tagot sem voltak képesek delegálni a bizottságokba, párttagsága pedig jobbára azokból állt, akik elfelejtettek leiratkozni a körlevelekről. Rendezvényeiket főként más pártok támogatóiból álló turistaréteg látogatja, azok, akik a politikától azt várják, hogy „valaki csináljon már valamit”, amitől megbukik az Orbán. Karácsony Gergely valószínűleg a főpolgármesterséget tűzi ki maga elé célként, ám mivel az önkormányzati választások 2019-ben lesznek, addig rengeteg ideje van mai szövetségeinek elárulására és arra is, hogy Zugló parkosabb részein magába szívja a vidék Magyarországának problémáit. Az MSZP satnyuló testére ráakaszkodó Párbeszéd Magyarországért jövőjéről nem érdemes beszélni, hiszen az teljesen egybeesik azoknak az embereknek a jövőjével, akik most mandátumot szereztek a 2018-as Országgyűlésbe. A kommunista utódpárttal viszont bármi megtörténhet és bárminek az ellenkezője is, csakis az elhúzódó agónia biztos, a klinikai halál még nagyon messze van. 2022-ben valószínűleg már nem alakítói, hanem csak potyautas résztvevői lesznek a választásokkor szokásos összefogásnak és koordinációnak. Jelige: csak még egy listás helyet, plíz!

A Demokratikus Koalíció névre hallgató Gyurcsány-rajongó-szekta permanensen az 5 százalékos küszöb körül ingadozik, még annak ellenére is, hogy olyan hiteles arcok építik az MSZP-nyúlványt, mint az örök szkeptikus Vágó István, aki azért egyetlen istenben, vagyis Ferencben továbbra is hisz, vagy a saját macskáját politikai szócsőként használó, facebook-sztár Homonnay Gergely. Úgy kapaszkodnak a parlamentbe, mint Gyurcsány a pulpitusba a délutáni órákban, de a vasárnap megszerzett eredményük legalább annyira bizonytalan, mint a pártelnökük járása. A biológia ugyan nem biztos, hogy a Fekete-Győr András és a Momentum Mozgalom szövetségese, de az egészen biztos, hogy a DK-nak ellensége.  Tagságában bájosan keverednek az idős, már a ’90-es éveket is csalódásként megélő, Kádár-nosztalgiába feledkezett nyugdíjasok és az SZDSZ megszűnését követően párt nélkül maradt, világmegváltó liberálisok közül kikerült dühöngő elmebetegek. Vezetése „stabil”, Gyurcsány Ferenc egyszerre marad kérlelhetetlen ellenfele a Fidesznek és a realitásoknak, aminek köszönhetően pártja örökké megkerülhetetlen része marad az összefogás-diskurzusoknak, így levakarhatatlan lábgombaként kísérti az ellenzék azon részeit, amelyik nem befogott orral, vagy unicummal gargarizálva szeretne a tükörbe nézni. A következő négy évben tevékenységük várhatóan kimerül a külföldi érdekek szerinti európéerkedésben (van erre egy rövidebb szó is, de inkább nem írjuk le), Niedermüller Péter szellemi irányítása alatt megpróbálják kívülről (egyenesen az EP padsoraiból) megbuktatni a kormányt és valami büntető intézkedést kikönyörögni bárkitől Magyarország ellen, aminek köszönhetően Orbán havonta hülyét csinálhat a felkészületlen és Gyurcsány Ferenchez hasonlóan erős spirituszba mártott brüsszelitákból.

Most akkor újra lehetünk radiálisok és antiszemiták?  – tette fel a kérdést az egyszerű Jobbik-szimpatizáns a megmaradt régiek közül, miután Vona Gábor a választás éjszakáján bejelentette, hogy vállalja a felelősséget és lemond. A kérdés továbbra is a levegőben lóg, az eddig háttérbe húzódó Novák Elődék a restaurációban hisznek, a néppártosodást és a balliberális oldallal való smúzolást megkedvelő elnökség pedig folytatná az eddigi utat és a legszívesebben áttenné a székhelyét a Gizella utcába. A Jobbik mára a második legnagyobb párt lett a maga huszonvalahány százalékos támogatottságával, aminek a felelősségét vélhetően rövid úton lerázzák magukról annak eredményeként, hogy a párt nagy radikális hátraarcát aligha élik meg könnyen a szocialista táborról korábban lemálló, egyszerű válaszokra gerjedő szavazók.A párt anyagilag mindenképpen meg fogja szenvedni a következő négy évet, hiszen a továbbiakban Simicska szemében haszontalanok a srácok, hiszen nem hozták a megfelelő számokat és a Magyar Nemzethez hasonlóan nem finanszírozza tovább az alakulatot, ugyanakkor a plakát-ügy miatti 600 milliós büntetés velük marad a csökkenő állami támogatást színesítve. Noha Vona Gábor úgy ment, hogy maradt, neki nem fognak megbocsájtani azok a tagok sem, akik feladták az elveiket a beígért varázslatos győzelemért cserébe. A balliberális média által szimplán csak államférfivé kikiáltott Vonának nem sok maradása lesz a párt legfelsőbb vezetésében: a megmaradt gárdisták, Ásotthalom TV-székházat ostromló polgármestere és a kisdobos Novák aligha fogják hagyni, hogy Gaby továbbra is zaciban tartsa a nemzeti radikálisok családi ezüstjét, a miszticizmust és a kötelező összeesküvés-elméleteket, ami a klasszikus antiszemitizmustól a chemtrail-en át egészen Orbán Viktor származásáig terjed.

Az LMP 2022-ben is úgy fogja érezni, hogy most már tényleg eljött az ő idejük. A két választás közötti unalmas éveket Kisalföld-méretű napelem-mezők óhajtásával és a fair trade kávék importvámjának csökkentésével kibekkelni szándékozó párt a célegyenesben megvadul és elégeti az addig a különállásával megszerzett bizalmat, hogy örök zöld pacaként csak arra legyen jó, hogy bizonyítsa: nemcsak posztkommunista ellenzék létezik Kötcsétől balra. A párt vasárnap óta a belső leszámolásokkal és ökölharcokkal van elfoglalva, amit csak időlegesen tud majd feledtetni az a sajtószabadság hiányát ismét erősen aláhúzó fejlemény, hogy várhatóan magántőkéből megveszi az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter Simicska megunt médiabirodalmát, és ennek köszönhetően biztos neki lesz igaza az összes felmerült kérdésben. Nagy kérdés, hogy az LMP felett lebegő Schiffer András mikor reaktiválja magát a következő négy évben: bár mindeddig fogadkozott, hogy biztosan nem mártja bele újra a politika mocsarába még csak a lábujját sem, saját elsőszülött pártját biztosan megmentené, ha az végleg a szakadék szélére kerülne. Márpedig az Országgyűlésben aligha lesz elegendő Szél Bernadett orátori képessége vagy Demeter Márta hadügyi képzettsége ahhoz, hogy újra át tudjanak lendülni 2022-ben a parlamenti küszöbön.

A Momentum Mozgalom egészen újszerű ötlete alapján a Parlamenten kívülről kell megbuktatni a kormányt, ami talán annak a felismerésnek köszönhető, hogy nem jutottak oda be. Látogatói napijeggyel az ülésteremben nehéz a Fideszt sarokba szorítani, így logikusnak tekinthető az elhatározás. A választás során megszerzett 2,87 százalék segítségével elkerülték a legrosszabbat, a munkakeresést, Fekete-Győr Andrásék így harmincas éveik elejét is eltölthetik úgy, hogy semmilyen értelmes tevékenységet nem végeznek. Az elnökség persze lemondott csalódottságában, de ismert arcok nélkül várhatóan változatlan összetételben ugyanazok vezetik tovább őket Facebook-eseményről Facebook-eseményre. A Momentum nem véletlenül emlékeztet sokakat a ‘90-es éveket meghatározó fiúzenekarokra: producerek rakták őket is össze abból a megfontolásból, hogy a szakállas fiú, a menő fiú, a rockos fiú és az anyukák kedvence fiú elérje, hogy a politikával nem igazán foglalkozó fiatalokat mégis érdekelje a közélet, hogy aztán 2022-ben potenciális szavazóként szólíthassák meg őket a Momentum visszalépése után versenyben maradt baloldali erők. Az egyetlen eldöntendő kérdés esetükben, hogy a Soproni Tamás nevével fémjelzett realista vonal, vagy a Fekete-Győr képviselte naiv csapat bizonyul-e erősebbnek, tehát 2022-ben még időben lépnek vissza egy-egy listás helyért cserébe, vagy az utolsó pillanatban jut eszükbe, hogy ők mégse az elmúlt XX évet akarják meghaladni és az összes politikust leváltani, hanem mégis inkább a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezeteként szeretnének tovább funkcionálni. Mindenesetre a londoni magyar népesség körében rendkívüli eredményt felmutató Momentum-generációra a következő négy évben sok tanulás vár még kezdve a VIII. kerület térképétől egészen a közösségi médián kívül élő emberekkel való találkozásokig. És minderre nem lesznek elegendők a Cselekvés Körei: a mindenkori aktivistáik szépen fel tudják seperni ugyan a legtöbb közterületet, de az emberek többségének nem köztisztasági problémái vannak, hanem összetettebb igényekkel rendelkeznek, amelyek feltérképezéséhez nem elég fél éves táskahordó gyakorlat az Európai Parlamentben és/vagy a világ bármelyik McDonalds’-ában megszerzett menedzseri képesítés.

A következő négy évben újabb alakulatok jöhetnek létre, akik a kormányváltást célzó, eddigi  ötleteket permutálva szaporodhatnak majd el úgy, mint az ágyi poloska, mintegy saját maguk kamupártjává hasadva. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt jövője ezért is kérdéses: ha ugyanis az ellenzék ismét közröhejbe fullad, nem lesz rájuk tovább szükség.

Végezetül erősen számítunk rá, hogy a Hódmezővásárhelyen magára hagyott, az ellenzéki véleményformálók szerint miniszterelnöki szintű Márki-Zay Péter és az LMP etikai bizottságának előre kódolható döntése, valamint nem utolsó sorban Sallai Róbert Benedek elnökségi tag parasztlengője nyomán nemsokára párt nélküli roninná váló Hadházy Ákos megalapítja a Magyar Nemzeti Hangarchívum Pártot, aminek egyetlen célja a legkülönbözőbb beszélgetések diktafonnal történő rögzítése lesz, hogy aztán a kívánatos, Európában elvárt transzparencia jegyében mi is megtudhassuk, hogyan köszönt nekik reggelente a portás.

Hogy a klasszikust idézzük a végén: tudjuk, hogy most nagyon rossz, de semmi biztatót nem tudunk mondani.