Május 8-án alakul meg az új Országgyűlés. A parlamenti képviselők leteszik esküjüket, a köztársasági elnök pedig felkéri miniszterelnöknek Orbán Viktort. A Fidesz elnöke negyedik, zsinórban a harmadik ciklusát kezdheti meg. A kormányfő már korábban bejelentette, hogy az új körülményekhez igazodva új struktúrában, illetve új emberekkel képzeli el a kormányzást, ahogy azt is, személy szerint magához is több feladatot von. Eddig irányított, az új kormányzati ciklusban kormányozni fog – ami azt jelenti, a legtöbb döntés esetében személyesen a miniszterelnöké lesz az utolsó szó. Az új miniszterek névsora már egy hete ismert. A PestiSrácok úgy tudja, a következő napokban jó néhány első soros fideszes politikust érhet csalódás, a miniszterelnök ugyanis szinte az egész államtitkári kart lecseréli. Akár csak a miniszterek esetében, többen jöhetnek kívülről. A kormányalakításra elsősorban a feladatosztás és nem a pozícióosztás lesz a jellemző.
Az új miniszterek közül a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely már megnevezte államtitkárait a hétvégi Mandinernek adott interjúban. Helyettese a Migrációkutató Intézet vezetője, Orbán Balázs lesz. A Miniszterelnökséghez fognak tartozni az európai uniós ügyek és a kapcsolattartás az európai intézményekkel, az uniós kérdésekkel pedig havi rendszerességgel foglalkoznak majd a kormányülések is. Az uniós ügyekért két államtitkár fog felelni: Takács Szabolcs és Varga Judit. Modern Városok Programot és az újonnan induló Modern Falvak Programot pedig Gyopáros Alpár vezeti majd. Rogán Antalt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter továbbra is elsősorban miniszterelnöki kabinetfőnökként dolgozik, a napi kormányzati munka szervezéséért, a döntések előkészítéséért és végrehajtásáért felelős Miniszterelnöki Kormányiroda élére pedig Bíró Marcell államtitkár kerül. A területi közigazgatásért Tuzson Bence felel majd.
A többi területen egyelőre nagy a találgatás.
Belső információink szerint alig van egy-két olyan államtitkárság, ahol sem átszervezés, sem szerkezeti sem személyi változás nem várható. A legnagyobb változás az Emberi Erőforrások Minisztériumában és a Nemzetgazdasági Minisztériumban lesz.
A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium az eddig járt utat folytatja, a régi emberekkel. A Honvédelmi tárcánál, amelyet a korábbi vezérkari főnök, Benkő Tibor vezethet, úgy tudjuk, Vargha Tamás marad a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkárról még nem született döntés.
Az EMMI-ben Rétvári Bencét Dr. Jávor András válthatja, aki pályáját 1971-ben mentőtisztként kezdte az Országos Mentőszolgálatnál. 1972-től orvosként dolgozott, majd 86-tól már inkább egészségpolitikai területen. 1986 és 1990 között a Népjóléti Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központjának volt az igazgatója Szekszárdon. 1988-tól 1990-ig a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Reformtitkárságának volt a vezetője. 1990-től 1994-ig pedig a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkára. 2001-ben az egészségügyi miniszter munkáját segítette, mint főtanácsadó.
Egészségügyi államtitkár lesz a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet jelenlegi igazgatója, Nagy Anikó. Az oktatási államtitkárság élére Maruzsa Zoltán korábbi köznevelésért felelős helyettes államtitkár kerülhet. Család- és nőügyi államtitkár Novák Katalin lesz, a sportért felelős államtitkár Szabó Tünde marad. Talán a legnagyobb meglepetés a kulturális államtitkárság élén várható pozíciócsere. Információink szerint Hoppál Pétertől a pécsi Fidesz megerősítését várják, az államtitkári székben helyét Fekete Péter főbűvész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója foglalhatja el.
Az egyházakért és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Soltész Miklós marad, viszont átkerül Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter alá, akinek így két államtitkára lesz.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium két államtitkára, Czerván György agrárgazdaságért- és Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár pozíciójában marad. Biztosan lecserélik Zsigó Róbertet, aki az élelmiszerláncért felelt, és V. Németh Zsoltot, aki a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár volt. Információink szerint V. Némethnek már feladatot szánnak és ő a Költségvetési Bizottság elnöke lesz.
A Nemzetgazdasági Minisztériumot teljesen átszervezik. A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárság, Cseresnyés Péter államtitkár vezetésével az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, akár csak a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkárság, amely éléről viszont távozik Lepsényi István. Gondos Judit marad közigazgatási államtitkár. Szintén marad Tállai András parlamenti államtitkár, viszont elveszik tőle az adóügyet. Úgy tudjuk, a miniszterelnök a NAV teljes átszervezését tervezi, amelynek adóhatósági és pénzügyőrségi szerepét erősítené.
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS