Ennél nem lehetett volna izgalmasabb: a Győr női kézilabda-csapata a hosszabbításban, egyetlen góllal, de legyőzte a Vardar Szkopje csapatát, így tavaly után idén is megnyerte a Bajnokok Ligáját! A Papp László Arénában megrendezett finálé egészen elképesztően fordulatos volt, a Győri Audi ETO 2013, 2014 és 2017 után immár negyedszerre hódította el a legértékesebb klubtrófeát. A spanyol sikeredző, Ambros Martín így egy újabb óriási sikerrel köszönhet el: ősztől a Rosztovnál folytatja.
Ezt a meccset sem felejtjük el soha, mindent láttunk, ami miatt imádni lehet a női kézilabdát – elképesztő fordulatok, kőkemény védekezés, hosszabbítás és végül egyetlen gól különbség. Így nyerte meg a Győri Audi ETO a Bajnokok Ligáját 2018-ban.
A Győr remekül kezdett a félig-meddig hazai pályán, a Papp László Sportarénában megrendezett csúcsmeccsen. A megszokott, de megszokhatatlan hangulatban a magyar bajnok az első félidő első felében egy-két-három góllal vezetett a Vardar Szkopje ellen, amely ekkor nem igazán találta a magyar csapat védekezésének ellenszerét. Aztán viszont Leynaud – aki a következő szezontól a Győrt erősíti – belelendült. A francia kapus egészen elképesztően védett, a magyar bajnok ötlettelenül támadott, így fordított az ellenfél, a szünetben döntetlen (9–9) volt az állás, és ez megfelelt a kőkemény, hihetetlenül kiélezett döntő képének.
A második félidő elején a Szkopje szerzett vezetést, de a Győr rendre egyenlített. A hajrában aztán kétszer 17–16-ra, majd 18–17-re is vezetett a magyar csapat, de a vége mégis nagyon rosszul festett. A többször is emberelőnybe kerülő Vardar fordított (19–18), s bár a Győr egyenlített, az ellenfél az utolsó percben is betalált, így a mieinknek 21 másodperce maradt a gólra.
21 másodperc, emberhátrányban.
Ekkor érkezett a Győr klublegendája, a világklasszis Amorim, és belőtte a hosszabbítást érő gólt.
Őrült hosszabbítás és a végén Kiss Éva!
A ráadásban Amorim egymás után három győri gólt is bevállalt, de a Szkopje rendre egyenlített. A hosszabbítás félidejét Bódi góljával mégis a Győr zárta előnnyel, s miután ezután ismét két győri gól következett, azt hittük eldőlt. Kicsit korán… Rögtön 26–25 volt az állás. Szerencsére Amorim újra villant, s bár Lekics válaszolt, egy gól még maradt a Győr előnyéből. Szerencsénkre a végéig. Bár a Vardar egy lerohanás után ziccerbe került, Kiss Éva valahogy megfogta a Vardar utolsó lövését, és ezzel eldőlt, eldőlt, hogy a Győr megvédte a címét!
Elképesztő győzelem, egészen hihetetlen döntő volt! A négyes döntő gólkirálya 110 találattal a román Cristina Neagu lett, míg a legértékesebb játékosának (MVP) a nyártól a Győrt erősítő Leynaud-t választották meg. Nem érdemtelenül, majdnem BL-trófeához segítette a Vardart…
A ceremónia végén a Győr csapatkapitánya, a magyar kézilabdázás utolérhetetlen legendája, Görbicz Anita emelte magasba a trófeát, aki éppen ezen a napon ünnepli, ünnepelte a születésnapját!
Nem mellékes, hogy így Ambros Martín, a győriek sikeredzője így stílusosan hagyja ott a csapatot, a nemzetközi porondot tekintve BL-győzelemmel búcsúzik, hiszen jövőre már a negyedik helyen végzett Rosztov csapatát erősíti. Mit mondjunk, hiányozni fog…
Eredmény, döntő:
Győri Audi ETO KC–Vardar Szkopje (macedón) 27–26 (9–9, 20–20, 24–23) – hosszabbítás után; gólszerzők: Groot 8, Amorim 6, Bódi 4, Görbicz, Hansen 3-3, Oftedal 2, Broch 1, illetve Lekic 6, Radicevic 4, Lazovic, Penezic, Lacrabere 3-3, Kuznyecova, Canadija, Risztovszka 2-2, Cvijic 1
Korábban, a 3. helyért:
CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 31–30 (19–14)
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS