A besztercebányai büntetés-végrehajtási intézet tárgyalótermében kedden megkezdődött Sátor Lajos, majd Nagy “Csonti” Zsolt köré szerveződő csallóközi maffiabanda büntetőpere. A gigapernek tizennégy vádlottja van, a banda 1999 és 2010 között tevékenykedett a Csallóközben. A csoportot számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják, de több gyilkosságot is a számlájukra írnak. Sátor Lajos neve a magyar közvélemény előtt egyébként onnan is ismerős lehet, hogy még a 2006-os választási kampányban Gyurcsányék rá hivatkozva riogattak terrorveszéllyel.
A vádirat szerint a Sátor-banda nevű csoport azután vette át a hatalmat a szlovák alvilágban, hogy az előző maffiafőnököt, a Papa Joe néven ismert Pápay Tibort és társait 1999 márciusában lemészárolták a dunaszerdahelyi Fontána-bárban. A Pápay-klán és Sátor Lajosék konfliktusa a 90-es évek elejéig nyúlik vissza. Az esztelen vérontás első áldozata a két csapat közös pénztárosa, Keco volt. Őt egy elszámolási vita miatt 1997 januárjában végezték ki Pápayék, ettől kezdve pedig megállíthatatlan volt a csaknem két évtizedig tartó öldöklés. Egy csótfai birtokon az alvilági figurákon kívül olyan hajléktalanokat tüntettek el, akiknek adatait cégek alapítására használták fel, ám a strómanokat később agyonlőtték és elásták. Nem messze a birtoktól egy másik sírt is találtak a nyomozók. Az egyik, megbilincselt kézzel eltemetett férfi az az Écsi Béla volt, aki még időben le tudott lépni a hírhedt Fontána-bárból, így megúszta az Európa-szerte megdöbbenést keltő dunaszerdahelyi mészárlást. Végül őt is utolérte a sorsa: megfojtották.
Sátor Lajos nincs a vádlottak között, mivel halott. 2016-ban derült ki, mi lett vele: a gyanú szerint 2010 végén saját egykori emberei gyilkolták meg a Dunaszerdahelyi járásbeli Csótfán. Holttestét is ott ásták el, ám gyilkosai hónapokkal később kihantolták, és egyik feltételezett gyilkosának, Z. Ferencnek a telkén újra elásták. A már a saját embereitől is rettegő Sátor azután lett maga is célpont, hogy büntetlenség reményében beszélni akart az általa és társai által elkövetett emberölésekről, gazdasági bűncselekményekről és rendőri kapcsolatairól.
Gyurcsányék kijátszották a terrorkártyát
A 14 vádlott egyike viszont az a Csonti néven ismert Nagy Zsolt, aki annak idején kereket oldott, amikor a rendőrség a Húsdaráló fedőnevű akció során letartóztatta a Sátor-banda tíz tagját. Csonti hosszú ideig rejtőzött egy Felsővámos melletti erdőben, ám a NAKA kommandós egységei végül elfogták. Nagy Zsoltnak szinte az összes, a Sátor-bandához kapcsolható gyilkosságban benne lehetett a keze amellett, hogy maga is gyilkolt, hiszen részt vehetett Reisz Andor feldarabolt, ledarált holttestének eltüntetésében. A vádlottak padján ülne Csörgő Judit is, a Híd bősi alapszervezetének volt elnöke és a párt dunaszerdahelyi járási elnökségének egykori tagja. Csörgő egy időben Sátor Lajos és Nagy Zsolt élettársa is volt. A vádirat szerint Csörgő Juditnak köze volt a Sátor-csoport diósförgepatonyi illegális cigarettagyárához, és több, a csoporthoz köthető cég kapcsán is felmerült a neve. A Híd egykori régiós politikusát 2016-ban felfüggesztette a párt. Csörgő Judit április végén hunyt el súlyos betegség következtében.
Visszatérve Sátor Lajoshoz, a maffiózó neve Magyarországon onnan is ismerős lehet, hogy még a 2006-os választási kampányban a Gyurcsányék rá hivatkozva riogattak terrorveszéllyel. A 2006-os kampány finisében ugyanis Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a szlovák titkosszolgálat átirata alapján a szlovák alvilág régóta nemzetközi körözés alatt álló egyik vezetője, Sátor Lajos a közrend és a köznyugalom megzavarására, valamint robbantásos merényletekre készül Magyarországon, többek között a Fidesz budapesti kampányzáró nagygyűlésén. A Fidesz így kénytelen volt lemondani a rendezvényét. Az akkor még javában bujkáló Sátor nem sokkal később levélben utasította vissza Gyurcsányék riogatását.
Forrás: PestiSrácok.hu/újszó.com, vezető kép: parameter.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS