Álságos kifogás, szimpla hazugság, hogy a Jobbik pénzhiányra hivatkozva nem indít saját jelöltet a főváros V. és VIII. kerületében két időközi választáson – nyilatkozták a portálunk által megkérdezett politológusok, akik szerint a balliberálisokkal kötött alku állhat a háttérben. Gaudi-Nagy Tamás, a párt korábbi parlamenti képviselője pedig egyenesen úgy vélte: a Jobbik fű alatt már összefogott a balliberális pártokkal, hogy távolmaradásával egy volt SZDSZ-es figura polgármesterré választását segítse a Józsefvárosban.
Szerdán közleményben jelentette be a Jobbik, hogy pénzhiány miatt nem indulnak a főváros V. kerületében esedékes időközi önkormányzati képviselő-választáson, illetve a VIII. kerületben az időközi polgármester-választáson. Azt állították: „A legerősebb ellenzéki párt jelenlegi pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy minden időközi választáson elinduljon, még abban az esetben sem, ha van hiteles és alkalmas jelöltje.” A két helyszínből Józsefváros az izgalmasabb: itt az országgyűlési képviselővé választott fideszes polgármester, Kocsis Máté posztja a tét, amelyért Sára Botond fideszes alpolgármesterrel szemben a balliberális erők Győri Péter egykori SZDSZ-es fővárosi képviselőt, a Menhely Alapítvány elnökét indítják. Győri a balliberális Abcúgnak nyilatkozva máris tűcsere-programot ígért a drogosoknak, és belengette, hogy – kis túlzással – hajléktalantanyává alakítja a kerületet. Ebben a helyzetben jelentette be tehát a Jobbik, hogy nem indít saját jelöltet, ezzel burkoltan a volt SZDSZ-es ellenzéki jelöltet segítve.
– Úgy tűnik, a Jobbik folytatja a nemzetvesztő balliberális oldallal való fű alatti kollaborálást – reagált a hírre a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik 2010 és 2014 közötti országgyűlési képviselője. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője emlékeztetett: április 8-án a Józsefvárost is magában foglaló választókerületben 13 százalékos eredményt ért el a Jobbik, és az új pártvezetésnek most esélye lenne megmutatni, hogy a Jobbik képes visszatérni a nemzeti oldalra. Gaudi-Nagy Tamás kiemelte:
Nem vehető komolyan a pénzhiányra való hivatkozás, hiszen 2010-ben minimális forrásokkal és lelkes mozgalmárok segítségével jutott be a nemzeti radikális párt az Országgyűlésbe, és szerzett számos mandátumot az önkormányzatokban.
A volt jobbikos képviselő hangsúlyozta: a kampány során fog kiderülni, hogy a Jobbik a VIII. kerületben a bevándorláspárti balliberális induló, vagy a Kocsis Máté polgármester által megkezdett rendpárti irányt folytató fideszes jelölt mellé áll-e.
Ha ebben a helyzetben nem áll sehová, az nem más, mint a volt SZDSZ-es jelölt burkolt támogatása
– húzta alá Gaudi-Nagy Tamás.
Sneiderék a baloldal felé lépkednek
Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet elemzője portálunknak azt mondta: a Jobbik a nyilvánvalóan súlyos választási vereség után még nem szakadt szét, de szétrepedt. A belső törést jól mutatta a pártelnök-választás fej-fej melletti eredménye és a vesztes Toroczkai László kilépésről szóló kritikus nyilatkozatai. A szakértő szerint nem kell hozzá nagy fantázia, hogy a külső szemlélő belássa, a győztes Sneider Tamás a Vona-féle stratégiát követi és a baloldali ellenzék felé lépked. Ennek fontos lépése az időközi polgármester-választásoktól való távolmaradással adott közvetett segítség.
A Jobbik ezzel úgy adja fel a Toroczkai-szárny által képviselt függetlenségét, hogy egyelőre elkerüli a nyílt összebútorozást a baloldallal. Könnyen lehet, hogy a balliberális oldal érdekeinek szolgálata lesz a casus belli a veszekedő párton belül, amely kiválthatja a nyílt szakadást
– fogalmazott Mráz, aki szerint a pénzügyi okokra való hivatkozás nyilvánvalóan hamis. Emlékeztetett: az egykori nemzeti radikális pártnak 2010 előtt sem voltak forrásai egyetlen kampányához sem, de akkor még azt hangsúlyozta, hogy „szeretetből” és „szívből” meríti az erőt a küzdelemhez.
Lehet, hogy a mostani érvelés egy későbbi összellenzéki összefogás főpróbájának is tekinthető, a Jobbiknak ugyanis az ÁSZ büntetése és Simicska Lajos kivonulása után aligha lesz több forrása a jövőben
– mutatott rá Mráz Ágoston.
Ellenzéki háttéralku, koordinált visszalépés
Kiszelly Zoltán politológus a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva „álságos, olcsó kifogásnak” nevezte a pénzhiányra hivatkozást. Emlékeztetett: 2010 előtt valóban nem volt pénze a pártnak, de az aktivisták segítségével és kreativitással pótolták. Fórumok százait tartották akkoriban hetente, ezzel ellensúlyozva a médiamegjelenés hiányát. Kiszelly megjegyezte: most akár kérhetnének mikroadományokat is, ráadásul nem tízmilliókra, csupán néhány millió forintra lenne szükség. Arra a kérdésünkre, háttéralku eredménye lehet-e a visszalépés, a politológus azt felelte: nem zárható ki egy ilyen színfalak mögötti alku.
Úgy fest, a Jobbik a néppárti politizálást folytatja, és feltehetően ennek lehet a része ez a koordinált visszalépés
– fogalmazott Kiszelly Zoltán, aki szerint ez a lépés beleillik a néppártosodási vonalba. Fölidézte: 2018 előtt az ellenzék kipróbált szinte minden fölállást az időközi választásokon (csak egy ellenzéki induló, független jelölt mögé fölsorakozás stb.), és úgy tűnik, most újrakezdik a próbálkozásokat. Végül megjegyezte: ha a Jobbik részt venne egy teljes ellenzéki összeborulásban, „ha belemegy a lecsóba, utána már nehéz lesz különválogatni a paprikát a paradicsomtól”, és további jobboldali szavazókat veszthet.
A balos politológus sem hisz a pénzhiány meséjében
Jellemző, hogy még a baloldali politológus, Böcskei Balázs is azt nyilatkozta pénteken a Hír TV-nek: nem a pénzhiány miatt nem állít jelöltet a Jobbik, hanem inkább azért, mert nem tartja esélyesnek magát, másrészt pedig kockázat-minimalizálási stratégiát folytat a párt a választási vereség után. Győri Péter, a balliberálisok közös józsefvárosi polgármester-jelöltje a Hír TV-nek azt mondta: egyelőre nem tisztázott, beáll-e mögé a Jobbik, erről még folynak a tárgyalások.
Természetesen elküldtük kérdéseinket a Jobbiknak is, ám a párt jó szokásához híven annyit sem válaszolt, hogy bikkmakk.
Vezető kép: MTI/Marjai János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS