Ismét nagyot alkotott a haladó ballibek egyik internetes zászlóshajója. A Mérce olyan karikatúrát tett közzé, amelyen egy mozgáskorlátozott kislányt azért hajítanak a szakadékba, mert Orbán Viktor támogatója. A Jámbor András által főszerkesztett, állítólag mikroadományos tarhálásból működő honlapnak nem ez az első gyilkosságra uszító, botrányos akciója.
Pénteken késő este az alábbi képet tette közzé Facebook-oldalán a Mérce nevű neokomcsi internetes lap:
- A tolókocsis szőke lányt tehát azért dobja a szakadékba az őt toló lány, mert azt reméli, Orbán 2030-ig hatalmon marad. Ez tehát a mozgáskorlátozott kislány bűne. Ezért neki meg kell halnia. És a Mérce ballib kollektívája szerint ez rendkívül vicces, szórakoztató, mulatságos…
A jelek szerint nem egy gyakornok „véletlen” hibájáról lehet szó (miként arra a legutóbbi, lámpavasazós esetben hivatkoztak Jámborék), hiszen a kép már fél napja kint van a Facebookon, azóta sem távolították el. Egyébként a hozzászólók többségét is fölháborította a kép. Az egyik kommentelő maga Antoni Rita feminista élharcos volt, aki szintén kikelt a Mérce ellen.
Akasztani is akartak
A Mérce elődje, a Kettős Mérce blog volt az, amely tavaly szeptemberben egy emlékezetes lámpvasazást eresztett meg. Egy viccesnek szánt ábrát tettek közzé, amely szerint nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, a stadionok és lőterek száma, illetve az igény a lámpavasra. Amivel burkoltan azt üzenték, az emberek egyre jobban szeretnék fölakasztani a kormánypárti politikusokat. A botrány nyomán a bejegyzést törölték, és elnézést kértek. Arról is írtunk, a Mérce.hu is beszállt a balliberális tarhálók egyre népesebb klubjába.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS