Megfenyegették a magyar kormányt azon a bírói függetlenség jelenlegi helyzetéről szóló kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete és az Országos Bírói Tanács szervezett tegnap, és amelyen Fleck Zoltán és Bencze Mátyás egyetemi tanárok, valamint Vadász Viktor fővárosi törvényszéki bíró vett részt. Bencze Mátyás azt üzente a magyar kormánynak, hogy érdemes fenntartani a független bíróságot, mert amikor már nem ő lesz hatalmon, ha ellenzékbe kerül, számíthat arra, hogy méltányos, fair eljárást kap ő is. “Nem kéne a bíróságokat magukra haragítani” – fenyegetőzött Bencze Mátyás. Fleck Zoltán szerint alkotmányos válságot okozott a kétharmaddal erőből politizáló kormány, és folyamatos burkolt és nyílt kritikát fogalmazott meg a kormánypártokkal szemben.
A triumvirátus korábban is megszólalt már a “jogállam védelmében”, Fleck Zoltán évek óta hangoztatja, hogy meghalt a magyar jogállam. 2016-ban is erről beszélt, most márciusban pedig így fogalmazott a Magyar Narancsban:
Évek óta nem beszélhetünk jogállamról, és tévedés azt gondolni, hogy az autoriter rendszer a bíróságokon fog megbukni.
Ehhez képest még mindig lélegzik a független bírói kar, ahogy Fleck is elmondhatja lépten-nyomon a nézeteit. A népes hallgatóság előtt sorra kerülő beszélgetés során Vadász Viktor, fővárosi törvényszéki bíró, Fleck Zoltán, az ELTE ÁJK tanszékvezető tanára, valamint Bencze Mátyás, az MTA tudományos munkatársa, egyetemi tanár és a DE ÁJK dékánhelyettese védte a “demokrácia utolsó bástyáját”, a “bedarálásra szánt”, de még védekező független bírói kart. A kerekasztal-beszélgetésre meghívták az igazságügyi minisztert és az OBH (Országos Bírói Hivatal) elnökét is, azonban ők nem tudtak eljönni, helyettük a hallgatóság soraiban képviselték őket. A beszélgetés során a három előadó nagyrészt egybehangzóan elmondta, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan és a bírói függetlenséget alapvetően sérti és támadja a jelenlegi kormány.
Vadász Viktor szerint a szervezeti függetlenség veszélyben van és ez rossz precedenst teremthet, hiszen a bírók elkezdenek igazodni az új rendszer kívánalmaihoz. Először csak a jutalom miatt, később a félelmek miatt, majd egyre többen mondanak le és lépnek ki a szakmából, ahogy ez már el is kezdődött. Érdekes belegondolni abba az átmenetbe, amikor Vadász szerint valaki jutalmat vár egy jó döntésért – amely már önmagában nem etikus – majd az elnyomó hatalomtól való félelmei miatt inkább otthagyja a szakmáját. Vadász elmondta, hogy a mostani állapotok a bírói kar cseréjét is jelenthetik hosszabb távon, akkor pedig lőttek az egyéni függetlenségnek is a szervezeti függetlenség elvesztését követően. Csak arra nem kaptunk választ, hogy pontosan hogyan és miért történik ez?
Az embernek az volt az érzése a gördülékeny beszédek és gyors riposztok hallatán, hogy valóban nem egy útszéli kocsmában hallgathatta az ittas vendégek bölcs észrevételeit, mégis hiányzott a meggyőző erő, a bizonyítékok, cserébe feltételezések, logikai valószínűség alapján beszéltek az előadók. Vadász Viktor, mint bíró, óvatosan beszélt, de közben mégis nyílt kritikát fogalmazott meg, emellett hangoztatta, hogy megoldást vár. Az előadások alatt egyszer sem hangzott el a Fidesz és a kormány szó, mégis olyan csomagolást kapott a kerekasztal-beszélgetés, amelyből mindenki egyértelműen kivehette, hogy kit tartanak ludasnak az előadók és milyen mértékben.
A bizonyos fokú óvatosság alól kivétel volt Fleck Zoltán, aki nyíltabban hangoztatta majdnem minden mondatában, hogy mekkora is ma a baj Magyarországon. Fleck szerint történelmi jelentőségű helyzet a mai, hiszen jelenleg bátorságnak számít a jogállami keretek melletti kiállás. Alkotmányos krízist emlegetett, ahol az OBT és az OBH vitáját kötelező lenne rendezni.
OBH – Országos Bírói Hivatal, OBT – Országos Bírói Tanács. Az OBH központi igazgatási feladatokat lát el a bírósági szervezethez tartozó 12.000 ember felett. Az OBT pedig egyebek mellett ellenőrző funkciót lát el az OBH elnökének tevékenységével kapcsolatban.
A triumvirátus egyetértett abban is, hogy az OBT-t kell erősíteni, hiszen csak így működik a hatalommegosztás, amely a demokrácia ismérve. Fleck Zoltán azt is elmondta, hogy a bírói kar legitim képviselője az OBT, a hivatal és a miniszter feladata csupán a feltételek működésének biztosítása, mint pénz, infrastruktúra.
Úgy tűnt, hogy a beszélgetés célja valójában nem a helyzet rendezése, hanem homályos utalások a diktatórikus lépésekre, amelyeket pedig nem támasztottak alá valódi érvekkel, csak bőszen egyetértettek a jelenlegi folyamatok káros irányával. A keményvonalas Fleck mellett Bencze Mátyás is igyekezett alátámasztani az előtte megszólalók véleményét. Némi fenyegetést érzett ki az ember a következő mondatából:
A mindenkori hatalomnak, kormánypártnak érdemes fenntartani a független bíróságot, mert amikor már nem ő lesz hatalmon, ha ellenzékbe kerül, számíthat arra, hogy méltányos, fair eljárást kap ő is. Nem kéne a bíróságokat magukra haragítani.
Kiemelte, hogy ahol lehetőség van váltógazdaságra a politikai hatalomban, bátrabbak a bírók és könnyebben hoznak független döntéseket. Ezek szerint Bencze nem lát esélyt Magyarországon a politikai váltásra? Vajon mire vezeti vissza, ha erre gondol? A jelenlegi hatalom diktatórikus törekvéseire, hogy bár elviekben lehetne kormányt váltani, mégsem engedik? Vagy esetleg arra, hogy nincs olyan erő jelenleg Magyarországon, aki valódi alternatíva lehet? Ebben az esetben viszont nem diktatúráról beszélünk, nem a váltógazdaság hiányáról. Hogy jön ide a bírói kar függetlensége és a félelem?
Abban mindhárman egyetértettek, hogy soha sehol még nem találtak ki hibátlan modellt az igazgatási rendszerre, azonban a mostani törekvéseket a pokolba kívánták. Érdekes volt, hogy az összefogásra buzdítottak, a jogászszakmák közös kiállását tartották kívánatosnak ebben a helyzetben, de végül maga Fleck jegyezte meg, hogy ezt inkább hagyjuk, maradjunk csak a bírói karnál. Az előadások végén kérdéseket is feltehettek írásban a hallgatóság soraiból, egy kivételével azonban szinte mindegyik kérdésről beszéltek már korábban. A kérdés megírója arra volt kíváncsi, hogy mit várnak az urak az ENCJ (Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata) beavatkozásától?
Ez a kérdés pedig érdekes lehetett, hiszen erről a közel két órás előadás során egyik függetlenséget védő szereplő sem beszélt. Meghívták ugyanis Magyarországra az ENCJ vezetőjét, akinél korábban feljelentették hazánkat, pártbíróság szervezésével vádolva Orbán Viktort. Vadász Viktor kedélyes mosoly mellett elmondta, hogy ez egy ernyőszervezet, nem tud beavatkozni, csupán kivezető utat tudnak mutatni: a meghívás célja, hogy találkozzanak az újonnan megválasztott OBT tagjaival. De azért bíznak a tapasztalataikban. Ez a válasz tökéletesen megmutatta az este hangulatát és az óvatoskodás mögötti valódi szándékot. A folytatás a jövő héten következik a baráti látogatást tevő ENCJ és az OBT találkozásakor. Mi pedig elgondolkodhatunk, hogy a nagy dérrel-dúrral összehívott kerekasztal-beszélgetés csupán egy nagyra felfújt lufi volt, amely még ki sem durrant, itt lebeg továbbra is köztünk.
Vezető fotó: Fleck Zoltán jogszociológus (balra) átveszi a Szabad Sajtó-díjat Földes Györgytől, a Szabad Sajtó Alapítvány elnökétől. Jobbra Gyurcsány Ferenc. MTI Fotó: Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS