A liberális ideológia közbeszéd-romboló következménye, hogy még a jobboldalon sem lehet megbeszélni a valóság tényeit úgy, hogy sokan ne kezdjék el követelni, akár alpárian személyeskedve is, a liberális dogmák és tabuk betartását.
Arról a riasztó tényről nem is beszélve, hogy a természettudományos tényekre való hivatkozás már teljesen ki vannak tiltva ezekről a beszélgetésekről, legfőképpen azért, mert a „társadalomtudományos érdeklődésű” beszélgetők nem csak nem ismerik ezeket, hanem agresszíven reagálnak rájuk, hiszen azok nemhogy cáfolják, hanem egyenesen kizárják az általuk favorizált ostobaságokat.
Mert az ostobaság attól még ostobaság marad, hogy ha jobbos felebarátunk mondja, sőt akkor is, ha rendes ember mondja.
Először is le kell szögeznünk, hogy a Pride-genderelmélet mezőben mozgó társalgásunk alapfeltevése az, hogy létezik normalitás. Ezt azért fontos megjegyezni, mert akik szerint nem létezik vagy a határai korlátlanul tágíthatók, értelemszerűen kizáródnak bármilyen értelmes lényekre jellemző diskurzusból. Mint ahogy azok is, akik nem értik, hogy az így gondolkozókkal vagy az érvelésükben látensen ezt alkalmazókkal miért nem lehet értelmesen beszélgetni.
Sajnálatos módon hasonlóan ki kell zárnom bármilyen beszélgetésből azokat, akik bármilyen tetszőleges általános állítást személyeskedőnek élnek meg. Az az állítás, hogy homoszexuálisnak lenni rossz, nem egy elítélő vagy személyeskedő állítás, hanem abból következik, hogy a normalitástól való eltérés megélése már önmagában olyan helyzetbe hozza az egyént, hogy az nehezebben tud kielégítő mindennapi életvitelt és a személyiségén belüli egyensúlyt kialakítani. Ez természetesen vitatható, ha valaki szerint ez nem így van, de annak jogosultságát vitatni, hogy ilyen állítás tehető és jó érvek vannak mellette, értelemszerűen esik kívül minden értelmes diskurzus határán. Azokról a szélsőségesekről nem is beszélve, akik azonnal gyalázkodni kezdenek.
És a homoszexualitásból következő életnehézségek természetesen nem a homofóbiából következnek elsősorban (habár nyilvánvalóan abból is), hanem abból, hogy a homoszexualitás számtalan pszichológiai (a nőiséggel kapcsolatos élmények egy része), biológiai (saját gyermek az átlagos módon) és kulturális (férfi és női szerepek) lehetőségtől fosztja meg az egyént. Ráadásul ezek a szexuális devianciák kategorizálhatatlanok, kibújnak minden olyan fogalomalkotás alól, amely megkíván bármilyen állandóságot. Ezért lehet azzal érvelni, hogy a mi oldalunkról elhangzó állítások bizonyos csoportokra, jelenségekre nem igazak. Ne dőljünk már be ennek, ezt bármelyik szekta pont ennyire tudja.
A homoszexuális mozgalom azonban úgy kívánja orvosolni ezt a problémát, hogy az előbbieket mind dekonstruálja a csoport megfosztottságának felszámolása érdekében, hiszen a többiek, a normális többség privilégiumai csak így tüntethetők el.
Amúgy a homoszexuálisok jelentős része pont annyira találja undorítónak a Pride-ot és a genderelméletet, mint a normális többség, mert homoszexuálisként is választható a normalitás, rengetegen választják is, azok, akik feldolgozták a sorsukat és megtanultak együtt élni vele.
Arról sem mi, normálisak tehetünk, hogy az összes (vagy szinte az összes) szexuális kisebbség rácsatlakozott erre a mozgalomra, valamint a liberálisok és a feministák is felfedezték benne a normalitás további rombolásának lehetőségét.
Azt is csak a liberalizmussal fertőzött lelkű egyéneknek kell elmagyarázni, hogy a szexuális örömszerzési lehetőségek keresésének és propagálásának társadalmi programmá emelésével kapcsolatos ellenérzéseink és harcunk a nyilvánosságból történő kiszorításukért semmilyen módon nem jelenti azt, hogy bárkit korlátozni akarnánk abban, hogy szexuális késztetéseiket kiélhessék. Abban viszont minden szexuális kisebbséget (különösen azokat, amelyek kifejezetten személyiségromboló jellegűek) korlátozni akarunk, hogy a társadalmat elárassza a propagandájával és alsó tagozatos általános iskolai tananyaggá tegye a perverzióit. Miután például az anális szex oktatása a „fejlett nyugaton” már „beszivárgott” a kisgyermekek világába is.
A szexualitás felfedezése és kiteljesítése az egészséges személyiségfejlődés része, amelyet fel kell építeni és az intelligencia, valamint a személyiség érettségi állapotához kell igazítani.
A biológiailag egészséges gyermekeket nem lehet kitenni a szexuális szélsőségesek állandó nyomásának.
Ez ugyanis identitászavarokhoz, sőt a biológiai késztetések és a környezeti nyomások egyre erősebb széttartása esetén pedig „identitásnélküliséghez” vezet. Arról a nyilvánvaló tényről nem beszélve, hogy a szexuális szélsőségesek nyomulásának rosszul leplezett célja nem más, mint az, hogy megfelelő alanyokat képezzenek a következő generációkban a szexuális perverzióik kielégítésére.
A homoszexuálisok egyénként történő elítélése elleni küzdelemből semmilyen módon nem következik az, hogy a homoszexualitást vagy az elmúlt évtizedekben kitalált milliónyi perverziót a normalitás részévé és a kultúra alapvető fundamentumává kell tenni.
Milliónyi oka van annak, hogy miért káros a szexualitás magánügyből közüggyé minősítése. Többek között megszünteti a nemek közötti intimitást és az egyes, nő és férfi közötti intimitást is, mert nem közösen fedeznek és építenek fel valamit, hanem külső nyomásoknak kell megfelelniük. Sok dolog fér bele a normalitásba, ha egy egészséges szexualitás teljesebbé tételeként, felfrissítéseként, közös örömként, szórakozásként, a felek közös felfedezéseként épül be egy kapcsolatba. De ezek a perverziók a szexualitás kezdetén, a nyilvánosság részeként öröm- és intimitásgyilkos destrukciók, az embert dehumanizáló ideológiák csupán.
Ráadásul csak a szexuális perverzitások kerültek be az erőszakos közbeszédbe, a normális szexualitás csökevényként van tételezve, minden az sugallja, hogy ha nem lépsz ki a normalitásból, nem is éltél igazán.
A teljes média brutálisan rombolja nem csak a hagyományos női és férfi szerepeket, hanem általában a nőiességet és a férfiasságot, sőt a nőiséget és a férfiséget is. Szinte minden a két nem egymás ellenségeként történő beállításáról szól és nem a közöttük kívánatos és szükséges, továbbá örömteli és az életet teljessé tevő együttműködésről.
Mindenkit emlékeztetnék rá, hogy a fenti folyamat mára már oda vezetett, hogy Nyugat-Európában az iszlamizáció keretében a pedofília tabuját is elkezdték lebontani. Egyszerre hódolnak be az iszlámnak és egyszerre teremtik meg a lehetőségét a gyermekek szexuális tartalmú kihasználásának, nyilván a saját „pedofil szubkultúrájuk” számára.
Óriási hiba volt bármilyen engedményt tennünk. Mindet vissza kell vonni és a normalitást újra kell építenünk. A felnőttek közötti szabad, belegyezéses szexualitást védeni és biztosítani kell, de a szexuális abnormalitások propagandáját (különösen a gyermekekre irányuló részét) a lehető legszigorúbban tiltani szükséges és akik a tilalmat megsértik, azokat nagyon keményen büntetni kell.
(A vezércikk jobboldali körökben is vitát kavart első része itt olvasható.)
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS